Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 21.

„Hát, magának is volt egy élete, Ferikém! Nekem meg egy feketém..”

1955-ben egy 1948-49-ben megnyert futballbajnokságról első kézből kulisszatitkokat hallani még ak­kor is katartikus élményt jelentett a hallgatóságnak, ha annak zömét olyan emberek tették ki, akik maguk is szemtanúi voltak a felemle­getett találkozóknak.

Márpedig Rudas Feri akkori üzle­tének mindennapi közönségét olyan emberek alkották, akik a hétvégéken az isten szent szerelmére sem hagy­tak volna ki egyetlen futballmeccset sem, azokon a találkozókon is ott szorongtak a lelátókon, amelyekről Ferit faggatták, no, de részint pompás ér­zés volt újra átélni annak a zöld-fehér nézőpontból csodálatos esztendőnek minden pillanatát, részint mégis csak más, ha a históriát egy olyan valaki elevení­ti fel, aki nem csak látta, ha­nem alakí­totta is a történéseket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 20.

Rudas néni már a csirkét rántotta, amikor szóltak: „Jó lesz a zsí­ros kenyér is…”

Azon a bizonyos (a „140 gólos”, mindent elsöprő évet megelőző) bajnoki döntőn tehát, Csepelen, 1948. június 26-án, a találkozó 5. percében 2:o-ra vezetett a Fradi, s az Üllői úti stadion Rudas kocsmájában Feri édesanyja (mert a papa, naná, hogy kí­nt volt a találko­zón annak ellenére, hogy fia eltiltá­sa miatt nem léphetett pályára ezen a döntő fontosságú meccsen, s egy Csiszár nevű, a tartalékból felhozott játékos helyesí­tette, aki meccs közben biztos, hogy nem sejtette, zöld­-fehérben ez a kilencven perc az utol­só számára…) elkezdte megterí­teni a bajnoki bankett asztalait…

Ha csak a félidőig vár, talán kicsit lassabban hordja a tányérokat, meg az eszcájgot, sőt egy zsí­ros kenyér, kovászos uborka, pohár sör vacsorá­val is készül, hiszen a félidőben már a Csepel vezetett 3:2-re! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Igazságos döntetlen

Sok évvel ezelőtt az egyik ismerősöm nekem szegezte kérdést: miért szereted úgy a Fradit? Értetlenül néztem rá, de mivel tudtam, hogy igazából a „focianalfabéták” táborát erősí­ti, í­gy nagyon egyszerű választ adtam: mert zöld-fehér a szí­nűnk. Még szinte be sem fejeztem a mondatot, de láttam rajta, hogy megcsillantak a szemei: akkor a Haladást is szereted? – kérdezte kaján vigyorral, miközben jókat bólogatott, ezzel is kifejezve kérdése talányos voltát. Jobbnak láttam rábólintani (ezt nem is nagyon értette), pedig belül dúltam-fúltam egy kicsit, mivel azokban az években (a 80-s évek közepén) több alkalommal is megtréfáltak minket a szombathelyiek. Bár a hazaiak soha nem tartoztak a közvetlen élvonalhoz (kivétel a 2008/09-s bajnokságot, amikor is harmadikok lettek), de a Ferencváros vendégjátéka mindig „társadalmi eseménynek” számí­tott és a játékosok is dupla elánnal vetették magukat a küzdelembe. Ettől függetlenül a Fradi mindig esélyesként, győzelmi „kényszertől” hajtva utazott Magyarország legrégibb alapí­tású és a Nyugat királynőjének becézett vasi városba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Régi idők örömfocija – interjú Julian Jennerrel

A tavaszi idényben még hibátlan a Ferencváros! Azért, hogy a zöld-fehérek három bajnokin kilenc pontot szerezzenek, Julian Jenner igen sokat tett, két-két gólt és gólpasszal járult hozzá a terméshez. A 29 esztendős holland középpályás nem zárja ki, hogy az új Fradi-stadionban is eredményes lesz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rudas Ferenc, a velünk élő történelem – 19.

„Hat percenként egy gól, avagy a felnőtté válás kora…”

1941 után 1955 volt az első olyan esztendő Rudas Ferenc életében, amelynek már nem a Ferencváros (ÉDOSZ, Kinizsi…) játékosaként vágott neki.

A „boldog  békeidőkhöz” képest egy minden szempontból fakószürke magyar valóság kellős közepébe csöppent, amely egészen más hétköznapokat tartogatott egy volt sokszoros válogatott Fradi játékos számára, mint amilyeneket (megjegyzem: ugyanazok a hétköznapok…) tartogatott volna, ha még mindig NB I-es futballistának mondhatja magát.

Maga az esztendő olyan futballparádéval kezdődik, amelyet Feri sem tud kihagyni: az 1954-es bajnokságból elmaradt (még áprilisban, a 6. fordulóban kellett volna lejátszani) Bp. Honvéd – Vörös Lobogó mérkőzésre, január 9-én, a Fradi pályán (hol másutt?…) kerül sor. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2027. január 9.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK