Felavatták a Simon Tibor emléktáblát
Ma este a 2-es szektor bejáratánál az EEE mozgalom felavatta a Simon Tibor emléktáblát.
Feljegyzések a fotelból – Egyfélidős győzelem
A Kecskemét elleni mérkőzések mindig különleges érzéseket váltanak ki bennem. Bács-Kiskun megyei lakosként az átkos rendszerben mindig irigykedtünk a többi megyére, hogy bezzeg nekik van NB I-es csapatuk, nekünk meg több száz kilométert kell utaznunk azért, ha látni akarjuk a legfelsőbb osztály valamelyik csapatát. A Fradi természetesen mást jelentett már akkor is, de egyfajta lokálpatrióta érzés még akkor is csörgedezett bennem, ha túlságosan nem lelkesedtünk a Kecskemét név hallatán. Ezért nem az ott lakó „hirös” emberek tehettek, egyszerűen az átkos rendszer politikája miatt városunk mindig az utolsó helyen „kullogott” ha fejlesztésről volt szó (Kalocsa, mint érseki székhely nem volt a kommunista hatalom szíve csücske). Amikor 2006-ban a jogtalan kizárásunk után egy csoportban kerültünk azzal a Kecskeméttel mely az ottlétünk során többször is megalázta a Ferencvárost, tovább bonyolódott a helyzet. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2012.IV.21. Ferencváros – Kecskeméti TE: 3-0
A labdarúgó NB I 25. fordulójában a Ferencváros a tavasszal egyre egységesebb Kecskemétet fogadta, és egy izgalmas mérkőzésen otthon tartotta mindhárom pontot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2012.IV.21. NB II., Gyirmót – Ferencváros II.: 2-1
Az NB II Nyugati csoportjának 24. fordulójában NB II-es csapatunk ma délután a több rutinos játékost is soraiban tudó, és az élvonalba vágyó Gyirmót otthonába látogatott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Simon Tiborról nevezték el az Albert Stadion 2-es szektorát
A zöld-fehérek korábbi válogatott védőjének fia, ifjabb Simon Tibor, illetve a klub elnöke, Kubatov Gábor közösen rögzítették a szektor bejáratánál azt a táblát, amellyel a kemény stílusáról és hatalmas munkabírásáról elhíresült játékosra emlékeznek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A csapat orvosa: dr. Pánics Gergely
A Vasas elleni bajnoki mérkőzésen szurkolóink egy új arccal találkozhattak a kispadon. Dr. Pánics Gergely 2012. március 12-e óta hivatalosan is labdarúgó csapatunk orvosa. A szakmai munkáról, a foci és természetesen a Ferencváros szeretetéről beszélgettünk vele, hol máshol, mint az orvosi szobában … Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Exkluzív interjú Hajdu Attilával
Hajdu Attilával minden héten találkozhatnak az olvasók a Sport TV képernyőjén. A legújabb, spanyol futballt bemutató műsorban is ő az állandó szakértő. Attilával saját kávézójában, a Café Teidében találkoztunk, és több mint két órát beszélgettünk, jobban mondva, inkább hallgattam, ahogy mesél életéről, pályafutásáról. Rengeteg élményről beszámolt. Mesélt arról is, hogy a kávét nem szabad melegíteni, mert szétesik, valamint megtudtam, hogy létezik olyan, hogy feles víz… Félig szóda, félig hálózati csapvíz. Tényleg ért tehát, az „új” szakmájához is, de igazán akkor csillogott a szeme, amikor lerajzolta nekem, hogyan kell felállítani a sorfalat… Szóba jött Casillas, beszélt a spanyol futballról, Raúlról, és persze az 1995-s Real Madrid elleni mérkőzésekről, ahol zöld-fehér színekben lépett pályára, kétszer is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Valamikor nevettünk rajta…(P)
VÁNDOR KÁLMÁN:
A magyar labdarúgás gunyoros-humoros-hézagpótló,
a szurkolók nélkülözhetetlen kis ábc-je
…mi másra gondolhatnánk, mint arra — pénz! A főniciaiak találták ki, amiből egyenesen következik, hogy már azokban az időkben ismerték a futballt, s hogy csapatukat gólerőssé tegyék, feltalálták a pénzt! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Pethő Zoltán fényképalbuma I.
Aranykezű csapattagok
Eisemann Lászlót, valamint Lipcsei Gábort kérdeztük. Egy kattintás ide a folytatáshoz....







HOZZÁSZÓLÁSOK