Keresem a szavakat, de nem találom. Hárman vagyunk a szobában, körbevesz minket több mint száz év emléke. Lopva egymásra nézünk, de csak fátyolos szemeket látunk. Egy pillanatra felrémlik a három évvel ezelőtti kezdet. Akkor még csak mi voltunk, a hitünkkel, az elszántságunkkal, hogy feldolgozzuk azt, ami a családjainkon kí­vül a legtöbbet jelent. A Ferencváros labdarúgásának a történetét. Most is hárman vagyunk a szobában, de a hitünk mellett már körbe vesz minket a történelem. Könyvek, újságok, fotóalbumok, relikviák. Több, mint száz év. Gabriel Garcí­a Márquez kolumbiai í­ró Száz év magány cí­mű regényében egy család történetén keresztül próbálja megfejteni létezésünk valódi okát. Nekünk könnyebb dolgunk van, csak körbe kell nézni a szobában, csak fel kell lapozni az újságokat, a könyveket, csak át kell adni magukat a képek meséinek, csak meg kell érintő a több évtizedes érméket, zászlókat, kupákat és tudni fogjuk, hogy miért is létezünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →