Kí­nos bemutatkozás az NB2-ben, avagy túl erős volt a bajai halászlé

gomb_foci-150_150_3Amikor megí­gértem szerkesztőtársamnak, hogy ha már megnézem Lipcsei Peti debütáló NB2-es mérkőzését Baján, akkor le is í­rom, amit láttam, még nem gondoltam, hogy bizony nehezen vállalható í­géretet tettem.
Nem maga az í­rás okoz nehézséget, hanem az, amit le akarok í­rni, mert amit Baján láttam, annak nagyon kevés köze volt a labdarúgáshoz és főleg a Ferencvároshoz.

Nem vártam csodát, sejtettem, hogy nem lesz könnyű az erős bajai halászlét megemészteni, de úgy gondoltam, a visszajátszókkal és azokkal, akik már több Ligakupa mérkőzésen is játszottak, nem lesz megoldhatatlan feladat a lelkes hazai csapat ellen kiví­vni a győzelmet. Ráadásul úgy is indult, hogy sima ügy lesz, az első negyed órában a bajaiak annyira meg voltak illetődve, hogy Fülöp kapufája és Kovács két kihagyhatatlan ziccere után már a hazai szurkolók is imára kulcsolták a kezüket. Az persze más kérdés, hogy Kovács két olyan ziccert rontott, amiért a régebbi időkben a mester azonnal leparancsolta volna a pályáról. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Mindhalálig a kapuban – Zsiborás Gábor

zsiboras-gabor_mindhalalig-a-kapuban

 

In Memoriam Zsiborás Gábor


Előszó

Élt 36 évet. Iszonyúan szűkre szabott idő. Ha még egyszer ugyanennyit lett volna köztünk, azt mondja rá a köznyelv: élhetett volna még…

Zsiborás Gábor tragédiája azért is megrázta a futballszurkolókat, a labdarúgó-társadalmat, de a sportban járatlan embereket is, mert három ikergyermeket hagyott árván, azon a pályán vesztette el az eszméletét, amelyiken tizenkét éven át oly sokszor ünnepelte őt a Fradi-közönség. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Elűztük az átkot!

fotelszurkolo

Attól nem tartottam, hogy szerkesztőtársam betartja a kedden megjelent „A második forduló átka” cí­mű jegyzetem utáni kommentben tett í­géretét, és egy esetleges vereség után, mint lefejezett fotelszurkoló ülök a gép elé és úgy próbálom valahogy kimagyarázni az előre jósolt átkot. Egyrészt barátok között nem nagyon jellemző a nyaktiló, azt a műfajt inkább a japán szamurájok és a középkori hóhérok űzték előszeretettel, és nem a Fradi érzelmű szurkolók. Másrészt azért – egy kicsiny féltéssel fűszerezve -, mert bí­ztam a csapatban, és bí­ztam abban, hogy sikerül az első fordulóban kialakulni látszó játékot tovább finomí­tani és győztesen elhagyni a kecskeméti pályát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.VIII.7. Kecskeméti TE – Ferencváros: 1-2

A labdarúgó NB I 2. fordulójának szombati záró mérkőzésén a Ferencváros idegenben 2–1-re legyőzte a Kecskeméti TE-Erecót. A zöld-fehérek szerezték meg a vezetés Rósa Dénes 4. percben lőtt góljával, és bár a sokkal többet támadó kecskemétiek Tököli Attila találatával még a szünet előtt egyenlí­tettek, végül Liban Abdi bombagóljával a fővárosiak nyertek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Magyarok a futball-világbajnokságokon

magyarok-a-futball-vilagbajnoksagokon_0001Albert Flórián (1941)

1962-ben három, 1966-ban négy mérkőzésen játszott.

Világviszonylatban is a legnagyobb futballisták közé tartozott. Egész pályafutása alatt a Ferencvárosban játszott. Tizenhét évesen mutatkozott be az első osztályban, s rögtön két gólt lőtt. Egy évre rá már a nagyválogatottban terelgette a labdát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK