Üllői úti kapufák

vandor_kalman-ulloi_uti_kapufak

A cí­mben szereplő „Üllői úti kapufáktól indult el Sárosi György dr., az egykori csodacsatár tündöklő pályafutása egészen az 1938-as párizsi világbajnokság döntőjéig és – mondhatjuk – a világhí­rig.

Mert Sárosi György – vagy ahogy a lelkes szurkolók biztatták: a „Gyurka, Gyurka!” – egyike volt a világ legjobb futballcsatárainak. Hatvanegyszer öltötte magára a válogatott cí­meres mezt, és ő volt a magyar csapat kapitánya a fél évszázaddal ezelőtti világbajnoki döntőn is.

Sárosi egy nagyszerű futballtörténeti korszak főszereplőjeként és egyben tanújaként idézi az egykori drámai futballcsaták hiteles történetét és kevéssé ismert „kulisszatitkait”.

Az ünnepelt gólkirály azonban minden zajos sikere ellenére megmaradt józan, szerény, igazi sportembernek. Ezért nem engedte meg eddig, hogy kivételes sportpályafutását, példamutató életét könyvben is megörökí­tsék.

Most azonban az 1938. június 19-i párizsi döntő ötvenedik évfordulója alkalmából végre igent mondott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

25 játékossal készülünk Ausztriában

A mérkőzés után az ausztriai Windischgärstenbe utazik a csapat, ahol holnaptól folytatatja a felkészülést az új szezonra. A július 17-ig tartó edzőtáborozás alatt a tervek szerint még három előkészületi meccsen lépünk pályára. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2010.VII.8. Nafta Lendava – Ferencváros: 1-0

Csapatunk második nyári előkészületi mérkőzésén vereséget szenvedett Szlovéniában a Nafta Lendva csapatától. A találkozón lehetőséget kapott a próbajátékon lévő, ferencvárosi nevelésű kapus Mester Tamás, aki jelenleg a Kozármisleny játékosa. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK