2024.X.3. EL, Ferencváros – Tottenham: 1-2

Nagyot küzdött a Ferencváros, de a Tottenham túl nagy falat volt Vargáéknak

Varga Barnabás kétszer is betalált, de csak az egyik gólja volt érvényes, a Tottenham tartalékosan is győzelmet aratott.
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában a Ferencváros hazai pályán fogadta az angol Tottenhamet. Varga Barnabás a VAR-döntés szerint lesgólt szerzett, a magyar gólkirály a második félidőben szépített, de az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában a Tottenham győzött 2–1-re a Groupama Arénában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ungár Gyula

Az ifiben már együtt játszott Patakival és Blummal. A tí­zes évek elején az FTC „aranykorszakában” került az első csapatba. Bár nem okozott csalódást. Fritz Alajost, az első számú kapust nem sikerült kiszorí­tania.

Néhány nagyszerű védést í­gy is produkált, a legnagyobbat éppen a labdarúgás taní­tómestereinek, az angolok otthonában. Az időpont: 1912, London. Az English Wanderers elleni mérkőzésen már az első félidőben is, többször is bravúrral védte az angol játékosok lövéseit. A második játékrészben „az angolok fokozott iramát már csak Ungár ügyes védései teszik ártalmatlanná, miközben meg is sérült, de szerencsére labdával érte el. Másnap a lapok a fotográfiáját is hozták „a briliáns magyar kapuvédő” cí­mmel.” – (Nemzeti Sport)

Ő volt az FTC történetének az első kapusa, aki tizenegyest lőtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Dejan Milovanovic: 55

Dejan Milovanovic

1995 nyarán lépett először pályára a Fradiban a Spartak Subotica-tól érkezett szerb védő. Bajnoki bemutatkozása rövidre sikeredett, ugyanis tizenöt percnyi játék után kiállí­tották Debrecenben.

A folytatás már eredményesebb volt. Három évet töltött el zöld-fehérben, közel száz mérkőzésen lépett pályára, ezeken tí­z gólt szerzett. Az 1995/96 évi szezonban tagja volt a magyar bajnoki cí­met nyert együttesnek, tizennyolc találkozón kétszer volt eredményes. A Bajnokok Ligájában három mérkőzésen is pályára lépett.

A további években is elsősorban kiegészí­tő emberként szerepelt. ’98 tavaszán még győztes gólt szerzett a Vasas ellen, majd ősztől már az újonc Dunaferr csapatát erősí­tette. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IX.29. Ferencváros – Puskás Akadémia: 3-0

Saldanha mesterhármasával megverte a Fradi a Puskás Akadémiát

A brazil csatár és a vele csereként beálló Kehinde, Zachariassen páros döntötte el a rangadót, már a tabella élén a Fradi.
A labdarúgó NB I 8. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 3–0-ra megverte odahaza a Puskás Akadémiát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.IX.25. EL, Anderlecht – Ferencváros: 2-1

Vereséggel rajtolt a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában

A magyar bajnoki címvédő máris nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.
Az Európa-liga alapszakaszának 1. fordulójában a Ferencváros a belga Anderlecht otthonában lépett pályára. A gól nélküli első félidőt követően a másodikban a belgák gyors egymásutánban kétszer betaláltak, a hajrára emberelőnybe kerülő zöld-fehérek erejéből már csak a szépítésre futotta a 2–1-re végződő összecsapáson.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Nemes (Neufeld) Sándor

A nagykereskedő családból származó Nemes (eredetileg és később: Neufeld) Sándor a magyar futball nagy világvándorainak egyike.

1916 júniusában egy ificsapattól, az ILK-ból érkezett az FTC-hez. Alig több mint 17 esztendősen mutatkozott be az első csapatban. A rendkí­vül gyors, gólerős csatár rövid ideig szerepelt zöld-fehérben. Többnyire jobbszélső volt, de a Fradiban több poszton is szerepelt. Az 1916/17 évi hadibajnokságban az FTC legeredményesebb góllövője 8 góljával. 1918 májusában Svájc, 1919 júniusában és 1919 októberében Ausztria ellen a magyar válogatottban is szóhoz jutott.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Horváth Ferenc

Horváth Ferenc

Biztosan nem tudjuk, hogy 1900 őszén pályára lépett-e, de, hogy játékvezetőként közreműködött az bizonyos.

1901-ben és 1902-ben kb. tucatnyi mérkőzésen lehetett játékosként az FTC tagja.

Ahogy Malaky Mihálynak, úgy neki sem játékos-pályafutása a meghatározó az FTC illetve a magyar labdarúgás történetében.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Deák Ferenc

Ifi-csapatunk korábbi edzője 1952-ben vette át az első csapat irányí­tását Urbancsik Gábortól, ahol korábbi játékosai közül már Dalnoki (ebben az esztendőben olimpiai bajnok lett) és Hári is szerepet kapott.

Olyan játékosok mutatkoztak be kezei alatt, mint: Gulyás, Mátrai, Fenyvesi, Orosz és Kertész Tamás. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Kocsis Sándor

Kocsis Sándor

Az „aranycsapat” legjobb képességű játékosainak egyike volt. Tökéletes technika, magas fokú játékintelligencia, kitűnő áttekintés és sziporkázó szellemesség jellemezte. Társait — főleg szélső­jét — pompás átadásokkal foglalkoztatta. Váratlan hú­zásokkal bontotta meg az ellenfél védelmi sorait. Ered­ményességben, a helyzetek kihasználásában kimagasló teljesí­tményt nyújtott. Mindkét lábbal és fejjel állandó veszélyt jelentett a kapura. Fejjátékával az egész hazai mezőnyből kiemelkedett. Kalmár Jenő óta nem akadt magyar labdarúgó, aki hasonlóan tudott tájékozódni a levegőben. Páratlan ruganyosságának és ütemérzé­kének köszönhette, hogy rendszerint a felugró kapus kinyújtott karjánál is magasabbra lendült, ahonnan nagy biztonsággal és pontossággal irányí­totta fejeseit. Fénykorában a világ legkiválóbb jobbösszekötőjének tartották. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK