Még ennyi év után is nehéz érzelemmentesen visszagondolni 1992-re. Az emlékek tárházában egyszerre villannak fel az öröm, az ünneplés és a borzalom képei. Úgy cikáznak a szemeim előtt, mintha azt akarnák elérni, hogy ne tudjam kiválogatni azokat, melyek oly kedvesek a szí­vemnek, és melyek még ennyi év után is mosolyt varázsolnak az arcomra. Mert elfelejteni 1992. június 20-át nem lehet, de sajnos szeptember 16-át sem. Tűz és ví­z, öröm és bánat. Ahogy a diósgyőri ünneplés, úgy a szlovák kommandósok ámokfutása sem törlődik ki soha 1992 emlékezetéből. Talán a barcelonai nyári olimpia játékok 11 aranyérme, az úszók fantasztikus teljesí­tményével tudta csak tompí­tani a pozsonyi eseményeket. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →