2023.IX.16. MK, Nagyecsed RSE – Ferencváros: 0-8

Sztankovics debütált, Lisztes-dupla és nyolc Fradi-gól Nagyecseden

Végig nagy fölényben játszott a magyar bajnok, de a lelkesen küzdő hazaiak nem adták olcsón a bőrüket.
A labdarúgó Magyar Kupa 3. körében a vármegyei I. osztályban szereplő Nagyecsed RSE fogadta a bajnok Ferencvárost, és bár az első félidőben még csak hárommal vezettek a vendégek, végül nyolc góllal nyertek, így bejutottak a 4. fordulóba.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Limperger Zsolt: 55

TFU_19900526_Fu-Trb_005 - 0001A Pápai SE kölyök, majd serdülőcsapatában kezdte a labdarúgást.

Rövid veszprémi szereplés után 1984. július 16-án lett az FTC szerződtetett játékosa, pályafutását rögtön a juniorok közt kezdte, október 10-én már az NB I-ben is bemutatkozott, 16 évesen.

1985-ben alapembere volt az U17-es világbajnokságon nyolc közé jutott magyar válogatottnak.

18. születésnapja előtt már tagja volt a Ferencváros felnőtt keretének. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2023.IX.10. Magyarország – Csehország: 1-1

Sallai góljával vezettünk, de döntetlen lett a vége

Nem hagyták magukat a harcias csehek, és hamar egyenlítettek a telt házas Puskás Arénában.
A magyar labdarúgó-válogatott 1–1-es döntetlent játszott Csehországgal felkészülési mérkőzésen a Puskás Arénában.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2023.IX.7. EB-selejtező, Szerbia – Magyarország: 1-2

Három perc alatt elintéztük Szerbiát, és félidőben 3 pont előnnyel vezetjük a csoportot

Pechesen kezdtük a belgrádi mérkőzést, de Varga és Orbán góljával fordítani tudtunk.
A magyar válogatott 2–1-re nyert Szerbiában a labdarúgó Európa-bajnoki-selejtezősorozat 5. fordulójában, ezzel karnyújtásnyira van attól, hogy kijusson a 2024-es kontinenstornára.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Laborczfalvi János

A kapuvédő 1947-ben a Fradiban esküdött örök hűséget a labdarúgásnak, majd öt év múlva mutatkozott be olyan társak között, mint Ombódi, Kispéter, Dalnoki, Kéri vagy Dékány.

Mindössze 3 bajnokin védett (9 gólt kapott), mikor elcserélték a BVSC-s Kertészre. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Zsiborás Gábor

zsiboras-gaborCsupa kéz, csupa láb kis fickó volt. Noha nagyon szeretett csatárkodni, nem veszélyeztette sem a válogatott, de még csak a Ferencváros támadóinak helyét sem a csapatban. Egyszer Rózsa Lajos, azt mondta Gábornak.

„Látnád magad Gábor milyen esetlenül nyargalsz a pályán, kérés nélkül a kapuba somfordálnál.”

A nyurga kölyök megfogadta mestere tanácsát és beállt a kapuba. Az ifiknél, Vincze Géza kezei alatt már nem ellenkezett, őrizte a kalitkát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Máté Csabát Dejan Sztankovics váltja az FTC kispadján

Férfi labdarúgócsapatunk a feröeri Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-búcsút követően Máté Csaba irányításával mindhárom párharcát sikerrel vette és bejutott a Konferencia Liga csoportkörébe. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2023.IX.3. ZTE – Ferencváros: 2-6

Kettőre kapott hatot a ZTE, nagyon megy a Ferencvárosnak

Az FTC három tizenegyest is belőtt, Varga Barnabás ismét mesterhármast szerzett.
Hiába szerzett kétgólos vezetést hazai pályán a ZTE a labdarúgó NB I 6. fordulójában, a Ferencvárost ez nem törte meg, hattal válaszolt, és újabb három pontot gyűjtött be (2–6). A találkozón a vendégek három tizenegyest is belőttek, Varga Barnabás pedig ismét mesterhármast szerzett.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK