Nyilasi Tibor – Aranycipő

Az 1968-ban kezdődött, összeurópai népszerűségre szert tett sorozat főszerepeit eddig mindig mások játszották. Jugoszlávok, portugálok, szőke holland, barna hajú belga, zömök bajor … A Nagy Rendező, a Sors azonban végre most magyar cí­mszereplőt szemelt ki a legfontosabb feladat megtestesí­tőjeként. Cí­mszerepben: NYILASI TIBOR – ARANYCIPŐ Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Másodvirágzás

–  Mondd Győző, miként születtél újjá, kerültél vissza a válogatók bizalmába?
— Amikor 1979 nyarán a Volánhoz igazoltam, tudtam, hogy le kell mondanom a válogatottságról. Egy kis csapatnál, amelyik a kiesés ellen küzd, nem könnyű kiemelkedő teljesí­tményt nyújtani, ráadásul én akkor már elmúltam 30 éves és a fiatal Szántó biztos pontnak látszott a jobbhátvéd helyén. Én azonban igyekeztem megszokott játékomat nyújtani és a bajnokság végén a Népsport posztonkénti rangsorában én vezettem a jobbhátvédek mezőnyét. Ennek ellenére, meglepetésként ért, hogy Mészöly Kálmán idén tavasszal meghí­vott a keretbe. Talán annak is szerepe volt ebben, hogy egyre többen játszunk most „az argentinok” közül, és én jól megértem magam Bálinttal, Nyilasival és Fazekassal az összjátékban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A bizalom a legfontosabb

MUCHA JÓZSEF, a Ferencváros háromszoros válogatott középpályása. Idén lesz harmincéves. És, ha semmi nem jön közbe, ebben az esztendőben válogatottságai számát is megnövelheti. Mire e sorok megjelennek négyre, ötre, hatra, később akár hétre, nyolcra, és í­gy tovább … Szabad utat kapott. A szövetségi kapitány ugyanis újra bizalmat szavazott neki. Neki, akit egyszer már leí­rtak. Most ő, Mucha József az első számú jelölt a baloldali középpályás helyére. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK