Sós Károly

1925 és 1927 között a Ferencváros játékosa volt, de az első csapatban nem játszott. Játékos pályafutásának állomásai: Vasas, Nemzeti, Attila. Külföldön az FC Saint Malo, Olimpique Ales, FC Bern, Banska Bystrica csapataiban fordult meg.

1938-ban hazatért a Gammába, ahol pályafutása végén már játékosedzőként ténykedett.

Edzői pályafutásának következő állomásai: Haladás, Újpest, Haladás, SBTC, Dorogi Tárna.

Deák Ferenc távozása után, 1953-ban ült le a Bp. Kinizsi kispadjára. Négy szezonon át volt a nevétől és szí­neitől is megfosztott Ferencváros vezetőedzője.

1954-ben, majd egy évvel később is a bronzéremig vezette a csapatot. Mindkétszer a Bp. Honvéd – Vörös Lobogó kettős végzett a táblázat első illetve második helyén.

Az 1955/56. évi kupakií­rást az Ő vezetésével kezdte meg a csapat (1957-ben a délszláv túrán történt „Láng-affér” után lemondott), majd Csanádi Árpáddal folytatta 1957-ben. Az 1958-as, győztes kupadöntőben már Tátrai Sándor ült a kispadon.

Ferencvárosi pályafutása utáni állomások:  pályaedző a válogatottnál, majd a válogató bizottság (Baróti, Lakat, Sós) egyik tagja, Bp. Honvéd, NDK – szövetségi kapitány. A kelet-németeket bronzéremig vezette a tokiói olimpián.

1968-tól két éven a szövetségi kapitányi tisztet töltötte be idehaza. Nála lett válogatott két ferencvárosi klasszis: Szőke és Juhász is. Utolsó mérkőzése a csehszlovákok elleni emlékezetes találkozó volt Marseille-ben (Érdekesség, hogy hosszú évek után először nem szerepelt játékos a Ferencvárosból).