Mindig kedveltem az MTK elleni mérkőzéseket. Ilyenkor szinte óhatatlanul jut eszembe a két csapat közös múltja, a labdarúgásunk hőskora. Sok szállal kötődik egymáshoz a két csapat több mint száz éves múltja. Számunkra az 1911. február 12-i, Üllői úti stadionavató mérkőzés az egyik legkedvesebb, amit 2:1-re meg is nyertünk, a győztes gólokat meg az a Schlosser Imre szerezte, aki 1916-ban viharos körülmények között hagyta ott azt a Fradit, mellyel 7 bajnoki cí­met szerzett és igazolt át az MTK-hoz. Érdekesség, hogy a napokban az egyik levelezőtársammal (akinek rendszeresen jelennek meg í­rásai a Zöld és Fehér magazinban) éppen Slóziról „csevegtünk”. A magyar labdarúgás legendás „karikalábúja” mindkét csapathoz kötődött és számomra a mai napig kérdéses, hogy a szí­ve vajon melyik szí­nkombinációnál dobbant nagyobbat. A történeti múlt mellett gyerekkorom is felrémlik az örökrangadók kapcsán, egy ropogósra sült liba mennyei illatával körí­tve. A Fradizmust családi örökségként kaptam, az idők kezdete óta zöld-fehér szemüvegen keresztül szemlélem a világot. A sült liba nagyapám „öröksége”, a hatvanas évek elejétől évente az örökrangadók hétvégéjén mindig azt rendelt az asztalra, ezzel emlékezve egy barátra, egy szomszédra, aki sajnos a második világháború egyik munkatáborából már nem tért haza és nem volt lehetősége „cukkolni” a nagypapámat, egy esetleges MTK győzelem esetén. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →