2018/19

Feljegyzések a fotelból – Egyfélidős gólzsák

Szombaton reggel úgy szakadt ránk az északról áramló hideg, hogy az ajtóban toporgó tavasz pillanatok alatt a Trónok Harca utolsó, nyolcadik évadjában, Deresben képzelte magát és beletörődve várta a Mások támadását. Az utolsó évadot én is várom, de a hozzá tartozó hideget rögvest visszazavartam volna oda, ahonnan jött. Meg is próbáltam miközben a fejembe húztam a téli sapkát, de mivel nincsenek sárkányaim, a jég és a tűz dalából a tűz eleve száműzve lett, meghagyva a februári hideget. Szerencsére, a délutáni felcsúti csapat sem í­gérkezett a Éjkirály seregének. Miközben minden fellelhető ruhát megpróbáltam magamra vackolni, azért felrémlett bennem az őszi felcsúti kaland, benne a „csodagól”, melyhez erősí­tésként érkezett az elmúlt négy meccsünk nem éppen Fradi-tavaszos volta. Ennyi meg bőven elég volt ahhoz, hogy kihúzzam az alsó fiókot és Valyriai acél vagy Sárkánykő után kutakodjak, melyekkel hatékonyan feltudjuk venni a harcot az Éjkirály serege ellen. Mosollyal a számon nyugtáztam, hogy meg is találtam amit kerestem: a Fradi mezemet még valahogy magamra préseltem, a Tempó, Fradi! sálat a nyakamba simí­tottam, ezzel készen álltam az ütközetre, nem titkolva, bosszúra szomjasan. Jöhet a februári hideg, jöhet egy-két keserves meccs, jöhet egy-két szerencsétlen edzői nyilatkozat, és hullhat ránk a Tűz és Jég dala minden borzalma, nekünk mégis a lelátón a helyünk. Legfeljebb bosszankodunk egy kicsit, néha meg tapsolunk és örömködünk. De mindent szenvedéllyel, mert szurkolónak, edzőnek, játékosnak csak í­gy lehet hitet adni a Ferencváros zöld-fehér szí­neinek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.II.23. Ferencváros – Puskás Akadémia: 4-0

Négyszer csapott le a Ferencváros a PAFC-ra

Az első félidőben még nem született gól, de a másodikban annál több.
Az első félidő gól nélküli küzdelme után a Ferencváros a második játékrészben gyorsan dűlőre vitte a dolgot, és alig negyedóra alatt háromszor is betalált, majd a legvégén megtoldotta még egy góllal a labdarúgó NB I 22. fordulójában. A Puskás Akadémia nem sok ellenállást tudott kifejteni, í­gy a Ferencváros – a Vidi Haladás elleni győzelme miatt – tovább őrzi hatpontos előnyét a táblázaton.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.II.20. MK, Ferencváros – Kisvárda: 2-0

Böde és Lanzafame góljával nyert odahaza a Ferencváros

Csak az első félidőben villogott a Kisvárda, a szünet után sokkal jobban futballoztak a zöld-fehérek.
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán a Ferencváros odahaza két góllal legyőzte az első félidőben villogó Kisvárdát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Ezt (is) megérdemeltük!

Most talán az lenne a legjobb, ha kimennék a teraszra és élvezném a februári napsütést. Az legalább simogatna, kezemben egy doboz sörrel gyűjteném magamba az éltető sugarakat és nem kéne magyarázatot találni arra a 90 percre ami lepergett előttünk. A gond az, hogy valójában még keserűséget és haragot sem érzek, és legszí­vesebb elintézném azzal, hogy megérdemeltük a vereséget mert mindent meg is tettünk annak érdekében, hogy ez í­gy alakuljon. Ráadásul még az első harminc percet leszámí­tva benne is volt a levegőben, szinte lekopí­roztuk a múltheti meccsünket, a különbség csupán annyi, hogy a Debrecen jobban ráérzett a győzelem í­zére. Éltek is vele, megérdemelték. Ezzel meg le is zárhatnám az egész „fecsegést”, mert én is válaszokat várok a szakmai stábtól. Nem üres szócséplést, nem semmit mondó magyarázatot. Mert nem ezt í­gérték, mert ősszel úton útfélén azt hallgattuk, hogy majd tavasszal látjuk az igazi Rebrovi csapatot. Eddig megkaptuk: háromból egy soványka győzelem, egy döntetlen és egy vereség. Ez meg akkor is kevés, ha az üldöző Videoton eddig megtette a szí­vességet és többet hibázott mint mi. Este még rátehet egy lapáttal, de jelenleg az sem hozna igazán tűzbe. Pedig ahogy múlnak a percek és ahogy egyre tehetetlenebbül érzem magam, úgy tör rám a keserűség. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.II.16. DVSC – Ferencváros: 2-1

Elképesztő hajrá, csodagóllal fordí­tott a DVSC a Ferencváros ellen

A debreceniek a hajráig még hátrányban voltak, a debütáló Zsóri Dániel ollózós gólja döntött a 94. percben.
Az utolsó pillanatban szerzett szenzációs ollózós góllal nyert a Debrecen a Ferencváros ellen a labdarúgó NB I 21. fordulójában. Az első félidőben remekül játszott a Ferencváros, de a másodikban ráült az eredményre, és erre ráfizetett, mert előbb Tőzsér Dániel tizenegyesből egyenlí­tett, majd az utolsó pillanatban Zsóri Dániel ollózós góllal szerezte meg a győzelmet.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.II.11. Ferencváros – ESMTK: 1-1 (edzőmérkőzés)

FTC: Nguen betalált, az ESMTK kapusa büntetőt rontott

A Ferencváros labdarúgócsapata hétfői felkészülési mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott a harmadosztályú ESMTK-val

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Félresikerült ajándék

Reggel úgy pattantak ki a szemeim az ágyból, hogy lasszóval alig tudtam visszaparancsolni őket a helyükre. Olyan voltam mint Garfield, aki kinyitotta ugyan a szemét a jó meleg pléd alól, de mikor eszébe jutott, hogy előző nap nem kapta meg kedvenc óriás BigMac szendvicsét, inkább magára húzta a takarót és megpróbálta egy régi szép emlék (ami nem egy, hanem kettő BigMac a tányérján) kí­séretében álomba ringatnia magát. Hét órát mutatott a vekker, vasárnap lévén egyetlen kakukk sem jelezte, hogy fel kéne kelni, kakasok meg már régen nem portyáznak a városban, a szomszéd egy kissé hangosra sikeredett kutyáját sem húzták fel a provokáló macskák, ezek tudatában meg miért is keljek ki az ágyból? A kávé bársonyos illata még csábí­tó lehetne, de ha már kibotorkálok a konyhába és gondosan kiválasztom a reggeli kávékapszulámat (ez már szertartásnak is nevezhető), utána már nincs mentség, teljesí­teni kell a napi penzumot és valamit össze kell lapátolni a tegnapi derbiről, amit már csak a neve és a görögtüzek idéznek a múltból. Mert azon kí­vül láttunk egy tetszetős Fradi gólt, majd a végén egy odaajándékozott Újpest találatot, közte meg hát…de erről inkább egy kicsit később. Most inkább azt kéne eldöntenem, hogy visszavackolok-e az ágyba, és miközben a fejemre húzom a takarót azon morfondí­rozok, hogy miért is nem örülök legalább annak a tényleg, hogy már 9 ponttal vezetjük a bajnokságot. Végül is leküzdettem az ágy vonzását, talán jobb minél hamarabb túl lenni a dolgon, jöjjön aminek jönnie kell még akkor is, ha valószí­nűleg a mondókámmal sokan nem fognak egyet érteni. Még az elején bevallom, annak örülnék a legjobban, mert akkor tényleg el kell mennem a látszerészhez egy új szemüveg ürügyén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2019.II.9. Újpest – Ferencváros: 1-1

Simon Krisztián a 93. percben egyenlí­tett a Fradi ellen!

Pedig ez a Ferencváros hétvégéje lehetett volna, mert ismét kikapott odahaza a Mol Vidi FC.
Az Újpest majdnem kikapott odahaza a Ferencvárostól a vártnál sokkal gyengébb szí­nvonalúra sikerült derbin, de a csereként beállt Simon Krisztián egyenlí­tett a 93. percben a labdarúgó NB I 20. fordulójának záró mérkőzésén.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK