Czibor Zoltán
Czibor Zoltán
Kiváló képességű, világklasszisnak számító, de szélsőséges, szeszélyes labdarúgó volt. Páratlan gyorsasága, nagy mozgékonysága, kitűnő labdakezelése, szélsőknél ritkán tapasztalható gólképessége és kiismerhetetlen cselei a világ legjobbjai közé emelték. Az „aranycsapat” támadósorának roppant veszélyes tagja volt. „Sátáni” játéka ellen sok ellenfele bizonyult tehetetlennek. Villanásszerűen tudta változtatni mozgásának ritmusát és irányát. Szüntelen mozgásával a pálya széltében és hosszában megelőzte a maga korát. Ezért a modern szélsőjáték egyik előharcosának tekinthető. („Kalandozásait” eleinte nemcsak játékostársai, hanem a szakemberek jelentős része sem értette meg és értékelte megfelelően.) Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Czibor Zoltán és Kocsis Sándor
-
Az Üllői úti fiúk
-
Kényszer-, és sikerpályán
-
A mindenség határán
-
Mágikus magyar trió Barcelonában
-
A Kék Dunától a kék Dunáig
Szertelen zseni
Zöld-fehér forgácsok: „Rongylábú” világklasszis
Ha emlékezetem nem csal, Czibor Zoltánt az újpesti pályán, valami kupameccsen láttam először a Fradiban. Alaposan elkalapálták a zöld-fehéreket. Sopánkodva ültünk visszafelé a villamoson, mit akarnak ezekkel a tehetségtelen ifjoncokkal, ennek csak rossz vége lehet. A balszélső Komáromból érkezett. Czibor III-ként szerepelt az összeállításban.
Szóval csüggedezve üldögéltünk a Nyugati pályaudvar felé döcögő járművön. Csak Csanádi Árpád és öccse, Ferenc csevegtek jókedvűen a társaságukban lévő feltűnően csinos hölgyekkel. Az idősebbik fiú, Árpád, gyakran játszott a „nagy” Fradiban, rendszerint középhátvédet (centerhalf volt a becsületes neve), vagy jobbfedezetet, ahogy a szükség kívánta. Úriember volt a pályán, az maradt az életben is, szép karriert futott be sportvezetőként. Méltatlanul hamar hunyt el, síremléke a Farkasréti temetőben látható. Ferenc, az öccse, a tartalékcsapatban játszott, tornatanárom volt a Rákóczi gimnáziumban, és derűs elnézéssel szemlélte ügyetlenkedéseimet.
Moziajánló: Magyarok a Barcáért
Magyarok a Barcáért
Több mint egy történet!
85 perces dokumentumfilm
A brazíliai világbajnokságon nincs ott Magyarország, de van egy film a mozikban, ami arról mesél, hogy volt idő, amikor a magyar válogatott volt a legjobb a világon és még a Barcásokat is mi tanítottuk a foci művészetére.
Az FC Barcelonát és Messi nevét a világon mindenki ismeri. Azt viszont csak kevesen tudják idehaza, hogy az ötvenes évek Barcájának „Messijét” Kubala Lászlónak hívták. Miatta építették fel a 100.000-es stadiont, a Camp Nout. Aztán 1956-ban csatlakozik hozzá Kocsis és Czibor és a három fradista, hőssé válik Barcelonában és meghódítja a spanyol és a katalán nép szívét. De a film nem feledkezik Jegenyéről, Berkessy Elemérről sem, aki szintén a Fradi játékosából vált Barcássá a 30-as években. A filmben többek közt megszólal Rudas Ferenc és Gyetvai László is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1954. július 4.: Egy elvesztett VB-döntő és egy barátságos mérkőzés
Vannak vereségek melyekbe bele lehet törődni és el lehet fogadni azt a tényt, hogy az ellenfél jobb volt, de vannak vereségek melyekbe bele lehet halni. 1954. július 4-én egy ország halt bele egy elvesztett mérkőzésbe. Miközben egy másik csapat éppen Bécsben lépett pályára egy barátságos mérkőzésen. Hogy is van ez? Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a július 4-i Fradi naptárat, benne egy rövid hírrel, mely arról szól, hogy a Bp. Kinizsi (helyesebben Ferencváros) 2:1-re győzött az FC Wien csapata ellen. Azon a napon amikor Pesten majdnem forradalom tört ki egy elvesztett mérkőzés miatt. Ami nem volt más, mint az 1954-es VB döntője az aranycsapattal. Amelynek elvesztésében egy ország halt bele… és nem csak képletesen szólva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Anekdoták: Czibor Zoltán
Czibor Zoltán
Más kategória
Az ötvenes évek agyba-főbe ajnározott válogatottjai a bajnokságban „külön” elbánásban részesültek. Így azután többen elszabadultak „láncaikról”. Sztálinvárosban játszott bajnokit a Honvéd. Czibor Zoli — bevett szokása szerint — folyamatosan értékelte a játékvezető működését. Mást negyed ennyi szemtelenségéért régen kiállítottak volna. De Czibor külön kategóriába tartozott. A játékvezető végül megsokallta.
— Czibor úr, elválunk, ha ilyeneket mond!
„Bolond” a helyzet magaslatán trónolt:
Anekdoták: Kocsis Sándor
Kocka karórái
Bécsben, egy szokásos, nagyszabású „cuccolás” alkalmával Kocsis Sanyi pompás schaffhausenit vásárolt. Régi karóráját is magán tartotta — „nehogy elcsórják”. Az újat, a „menőt” meg felcsatolta a jobb kezére.
Csuda flancos helyen folyt a díszvacsora. Étkeznek, kortyolgatnak is az arany fiúk a helyhez illő műgonddal. Valamelyik sólyomszemű osztrák újságíró felfigyelt a „kettőzésre”.
— Herr Kocsis, miért hord két karórát?
Kocka röpke töprengés után felvilágosította az elmélyült, tudományos gondolkodással nem vádolható tollforgatót. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Kocsis és Czibor
„Kocka”, a kedvenc
Bocsák Miklós réges rég megjelent könyve (Kocsis és Czibor) címlapjának egyik fényképén Kocsis Sándor emelkedik a fellegekig, hogy fejesgóljával ismételten és sokadszor elkápráztassa a nézősereget.
Bennem ugyan egy másik kép él elevenen, amint Kocsis hátrahúzva, ollózva betalál a Wacker hálójába. Olyan gól volt, hogy utána Brikek – ha jól emlékszem nevére – gratulált szerzőjének.
Akkoriban, amikor az Üllői úton töltöttük a vasárnapok egy részét, a „nagyok” előtt az ifik játszottak. A beavatottak sasszemmel figyelték őket. Jóslatok hangzottak el, ki lesz a nagyok méltó folytatója. Egy-két tévedéssel ma is fel tudom sorolni az akkori csapatot: Pamuki – Teket I., Dalnoki – Anda, Földes, Dékány, Guba – Kocsis, Schnitt, Csoknyai, Teket II. Dalnoki, Dékány, Csoknyai… Ők maradtak. Mindenki esküdni mert volna, hogy Schnitt méltó utóda lesz Deáknak. Nem lett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A magyar labdarúgás (Sebes Gusztáv)
A magyar játékosok visszaemlékezései az 1954-es világbajnokságra
