EL
Európa-Liga beharangozó: FK Suduva
Az egyik áhított ajtó becsukódott ugyan (jelenleg még ez a realitás), de egy másikat jó nagyra tártak. Az Európa-Liga csoportkörbe jutásra 15 év után újra van esélyünk, a sorsolás a FK Süduva-t sodorta elénk. Nem lebecsülve a litván focit, de az erőviszonyok alapján nekünk áll a zászló, bár túl sok összehasonlítási alapunk azért nincs. Sőt, ha azt vesszük, hogy a Süduva már háromszor jutott el az EL-csoportkör „határáig” (Play-off), nekünk meg az elmúlt években általában a második kör után befejeződtek a küzdelmek, egy kicsivel árnyaltabb a kép. De ezen túl mit is kell tudnunk az FK Süduva múltjáról és erejéről? Őszintén bevallva, még Litvániáról sem tudnék néhány mondatnál többet mondani. Balti állam, mely tagja az EU-nak, Vilnius a fővárosa. Történelmi ismeretem sem döntöget csúcsukat, egy néhány napja látott dokumentumfilm miatt tudom, hogy a napóleoni háborúk után került orosz fennhatóság alá, majd a II. Világháború alatt Sztálin megszállta és közel 50 évig a Szovjetunió része volt, megszenvedve annak minden önkényét. Az FC Süduváról még ennyit sem tudok, de hála testvéroldalunknak (üllöi129.hu), keresgélnem sem kell az internet adatbázisaiban, mert ők összeszedtek mindent, így csak oda kell kattintani, és máris feltárul elénk a tavalyi litván bajnok története és jelenlegi csapatának összetétele, mely hozzánk hasonlóan főleg légiósokból áll. De ha már történelmet említettünk és átfutottuk az FC Süduváról írtakat, akkor néhány bekezdés erejéig emlékezzünk a Ferencváros UEFA Kupa és az Európa Liga sorozatban elért eredményeire is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2018.VII.19. EL-selejtező: Maccabi Tel-Aviv – Ferencváros: 1-0
Alighogy elkezdődött, máris véget ért a Fradi kupakalandja
A hazai 1–1 után idegenben egygólos vereség, és búcsú az Európa-ligától.
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros az első félidő utolsó percében hátrányba került Netanyában a Maccabi Tel-Aviv ellen. A második félidőben elmaradtak a magyar rohamok, viszont az ellenfél két kapufával és több óriási helyzettel jelentkezett, így lényegében könnyedén jutott be az Európa-liga következő fordulójába.
2018.VII.12. EL-selejtező: Ferencváros – Maccabi Tel-Aviv: 1-1
Győzelem nélkül – a Fradinak sem sikerült…
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a Ferencváros hazai pályán Sztefan Szpirovszki 61. percben szerzett góljával sokáig vezetett, ám az izraeli Maccabi Tel-Aviv Eliran Atar találatának köszönhetően a 91. percben egyenlített (1–1), így az első mérkőzés után nyílt maradt a továbbjutás kérdése. A visszavágót július 19-én, 19 órától rendezik meg Netanyában.
2017.VII.20. EL-selejtező: Midtjylland – Ferencváros: 3-1
Búcsú Európától, a Ferencváros Dániában is két góllal kapott ki
A Midtjylland továbbjutása egy pillanatig sem forgott veszélyben.
A Ferencváros labdarúgócsapata idegenben 3–1-re kikapott a Midtjyllandtól az Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc második felvonásán, így kettős győzelemmel, 7–3-as összesítéssel a dán csapat jutott a sorozat harmadik fordulójába.
2017.VII.13. EL-selejtező: Ferencváros – Midtjylland: 2-4

Két góllal vezetett a Fradi, de végül 4–2-re kikapott
Remekül futballozott az első félidőben a Ferencváros, de Koch kiállítása után hengerelt a Midtjylland.
A Ferencváros hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedett a Korcsmár Zsoltot végig a soraiban tudó Midtjyllandtól a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörének első mérkőzésén. A Fradi az első félidőben Botka Endre és Varga Roland szépségdíjas góljaival még 2–0-ra vezetett, ám a játékrész hajrájában Julian Koch kiállítása miatt nagyon nehéz helyzetbe került. A dánok éltek az emberelőnnyel, és két, tizenegyesből szerzett találatnak is köszönhetően megfordították a meccset.
2017.VII.6. EL-selejtező: FK Jelgava – Ferencváros: 0-1

A Fradi most magabiztos játékkal hozta a „kötelezőt”
A zöld-fehérek idegenben is legyűrték a Jelgavát • A következő ellenfél a Midtjylland.
A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében a hazai pályán kétgólos előnyt szerző Ferencváros a lett Jelgava vendégeként Priskin Tamás góljával 1–0-ra nyert, így kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel továbbjutott a második körbe.
2017.VI.29. EL-selejtező: Ferencváros – FK Jelgava: 2-0







