Amikor kiderült, hogy a litván bajnokot sodorta felénk a szél, az első gondolatunk az volt, hogy innentől már biztos a csoportkör. Még a Dinamo elleni visszavágó előtt voltunk, fél szemmel a BL-re kacsintottunk, árgus szemekkel figyeltük a norvég bajnokot, miközben a Süduva két győztes meccsen kiverte azt a Maccabit, akik tavaly minket „tréfáltak” meg. Azóta persze sokat változott a Maccabi ereje, de papí­ron még í­gy is ötször annyit értek mint a litvánok. Bár a számok néha fejtetőre állnak, de az ötszörös szorzó a mi esetünkben a Dinamo ellen bejött, a visszavágó második félidejében – még ha fájdalmas is leí­rni -, de kivégeztek minket. Ezután már egy kicsit árnyaltabban néztünk a Süduva játékerejére, érték ide vagy oda, az elmúlt három évben mégis csak eljutottak a play-off körig, mi meg sorra elvéreztünk az első vagy a második körben. Azt nem néztem meg, hogy az a bizonyos „ötszörös szorzó” mikor szokott fejre állni, de minden bizonnyal ritkán és ezen esetek szokták a kivételeket erősí­teni. Ettől függetlenül ahogy teltek az órák egyre bizonytalanabbá váltunk, elmúlt a magabiztosság, Rebrov mester is 50-50%-ról beszélt, melyben a kötelező egyensúly érzésén túl benne lehetett a Dinamo ellen pofon és talán még a Rákóczi elleni gólképtelenségünk is. Azt tudtuk a litvánokról, hogy általában 8-9 emberrel védekeznek, a buszokkal elfoglalják a saját térfelüket és megpróbálnak gyors kontrákkal operálni. Ennyi csupán a taktika, de elnézve az eredményeket, eddig hasznosnak tűnt. Vajon ellenünk is ezt fogják játszani? Vajon a csatáraink képesek leszek a góllövő csukát felhúzni, vajon az eltűnő (eligazolt) kreativitást valahogy vissza lehet csempészni a játékunkba? Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →