Haladás

1949.XII.31. Szombathelyi Lokomotiv – Ferencváros 2:7

Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bevezetőt í­rnom a mai muzeális bajnoki beharangozóhoz. Adatbázisunkból könnyű lett volna választani, de valahogy a sors úgy akarta, hogy addig keresgéljek, amí­g nem találok rá az 1949. december 31-i Szombathely-Ferencváros mérkőzésre. Először még egy 1958-as találkozó bemutatása volt a terv, hiszen akkor a Szombathely hátvédsorában szerepelt egy játékos, aki néhány évvel később a Ferencvárosi labdarúgás egyik legjelentősebb egyénisége lett: Novák Dezső. Kezembe akadt egy 1936-os újság is, és mivel mindig is „vonzódtam” a harmincas évek Ferencvárosához, az akkori 3:2-s győzelemmel végződő összecsapás is esélyes volt a beharangozóra. De a sors nem engedte azt, hogy „könnyebb vizekre” evezzek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1948.X.9. Ferencváros – Haladás 5:1

Csak a szünet után tudott felülkerekedni a Ferencváros

1948 – A második világháború utáni történelmünk sorsfordí­tó esztendeje. A Kommunista Párt a keleti blokk hathatós támogatása közepette ebben az évben „fejezte” le a Kisgazda Pártot és a Szociáldemokrata Pártot hazánkban. Áprilisban, a kommunisták által támogatott Dobi Istvánt választották a Kisgazda Párt elnökének, júniusban a Szociáldemokrata Párt olvad be a Kommunista Pártba, természetesen nem önszántából. Július végén lemondatják Tildy Zoltán köztársasági elnököt, szeptemberben létrehozzák az ÁVH-t, decemberben megalakul a Dobi-kormány, és letartóztatják Mindszenty érseket. Ezzel teljessé válik az kommunista egypártrendszer Magyarországon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK