Hegyi Iván
Helyünk a kupanap alatt – XI.
Orosz verte a „ruszkit”
Helyünk a kupanap alatt – X.
Puskás elrepült a Fradival
A magyar labdarúgás szerelmesei (ha még vannak ilyenek) ha meglátják együtt ezeket a neveket, hogy: Mészáros, Mike, Szusza, Sárosi, Puskás, Lakat, minden bizonnyal értetlenül csóválják a fejüket, legfeljebb tesznek egy bizonytalan kísérletet arra, hogy talán egy válogatott mérkőzésen játszottak így együtt, bár a Sárosi-Puskás kettős valószínűleg mindenkit elbizonytalanítana. Arra sem fogadnának, hogy a fenti összeállítású csatársor valaha is zöld-fehérben futott ki a pályára, hiszen ha Szusza, akkor az Újpest, ha Puskás akkor Honvéd, ha Sárosi akkor meg Ferencváros. Ők hárman az előbb említett egyesületekhez úgy kötődnek mint pók a hálójához, és mégis az előbb említett csatársor nem egy válogatott mérkőzésen lépett a pályára, hanem a Ferencváros zöld-fehér mezében, 1947 nyarán a csapat mexikói túráján. Szusza és Puskás mellett volt még egy „kakukktojás”, Mészáros József, aki erre a túrára még a Kispest játékosaként tartott a Fradival, de egy év múlva már a Ferencváros igazolt játékosa volt, sőt labdarúgó sikereit játékosként, majd edzőként is a Fradiban érte el. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – IX.
Fradi-győzelem a világ legjobbja ellen
1929. június 19.: Rio de Janeiro kikötője önmagában is csodálatos látvány. Az apró öblökkel tarkított kikötőből lélegzetellátó panoráma tárul az utazó elé. Néhány pillanatra mindenki elfelejti az utazás nehézségeit, a hullámok és a bezártság okozta bénultság is tovatűnik, ahogy a szem elé tárul a Riót körbeölelő Corcovado-hegyvonulat egekig magasodó sziklaormai (Rió jelképe, a hegyen tetején magasodó Megváltó Krisztus szobor 1929-ben még nem készült el, de már Párizsban „dolgoztak” rajta – 1931-ben avatták fel). Három hét utazás még akkor is hosszú idő, ha az út végén ilyen gyönyörűség fogadja a fáradt utazót. Motoros csónakok veszik körbe a több emeletes hajót, vigyázzák annak minden „lépését” amíg az a horgony és a feszítő kötelek szorításában végleg megpihen. A fedélzeten már nagy a nyüzsgés, mindenki a csomagjára figyel miközben a szem továbbra is a hegyvonulatot pásztázza. Nagy a zaj, az utasok egymást harsogják felül, de mikor a partról több száz torokból felhangzik a „Hajrá Fradi!”, a fedélzeten több szemből is könnycseppek gördülnek az Atlanti-óceánba. A Ferencváros labdarúgói, magyar csapaként először, megérkeztek Dél-Amerikába.
Helyünk a kupanap alatt – VIII.
Viola, zöld kalap
A Ferencvárosi labdarúgás történetének egyik legizgalmasabb (ha nem a legizgalmasabb) oda-visszavágós döntőjét 1937 őszén rendezték. A sors vagy a vakszerencse sem írhatta volna meg feszültebben annak a két mérkőzésnek a történetét melynek végén dr. Sárosi György emelhette Rómában magasba a Közép-európai Kupát. A labdarúgáson túl ha belegondolunk, mik is történtek 1937-ben akkor tudhatjuk azt is, hogy itt nem csak egy „hétköznapi” kupadöntőre került sor. Egy évvel voltunk a Franciaországban rendezett VB előtt, miközben Itália élén egy fasiszta politikus, Benito Mussolini „hajszolta” saját népét (Hitlerrel együtt az egész világot) a háborúba. A fasiszta propaganda gépezet számára minden elérhető siker a párt nagyságát és felsőbbrendűségét volt hivatott szolgálni, és talán ennek is tudható be, hogy számos legenda szól arról, hogy milyen üzenettel (fenyegetéssel) küldte harcba az olasz válogatottat az 1938-as VB döntőjében… ahol Magyarország volt az ellenfél. Ahogy 1937 őszén is ennek két országnak a legjobb csapata küzdött meg egymással a Közép-európai Kupáért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – VII.
Ferencváros, Rapid-parti
Amióta olvastam H.G. Wells Időgép című utópisztikus regényét (kb. 35 év), azóta néha-néha én is elkalandozom és eljátszom azzal a gondolattal, hogy beleülök a zseniális angol író által megálmodott időgépbe és elrepülök azokba az évekbe melyeket mindig is szeretettem volna „meglátogatni”. Volt egy időszak amikor az ókori egyiptomi fáraók világa vonzott, főleg a Thotmesz dinasztia, benne elsősorban Hatsepszut királyné korszaka, aki nőként tudta 20 éven át fáraóként irányítani Egyiptomot úgy, hogy sikeresen „túlélte” a dinasztia férfi tagjait és egy olyan épületet hagyott az utókorra, melynek lépcsőin bár még csak a képzeletben sikerült felkapaszkodnom, de talán egyszer megadatik, hogy a Deir el-Bahari-i templom teraszán állva merengjek el a történelem csodáin. A második utam Rómáig vezetne, benne a kissé „elfeledett” Augustus császárral, aki szerintem minden idők egyik legnagyobb uralkodója volt, de valahogy soha nem tudott kitörni Julius Ceaser, Marcus Antonius, Nero és Caligula „celebes” árnyékából. Pedig ő volt az aki egészen a Dunáig kitolta a a birodalom határát, és szerves részévé tette Pannóniát, olyan városokat (erődöket) létrehozva, melyeknek építészeti emlékei máig fennmaradtak. A harmadik időutazásom (ha már három a magyar igazság) az előbbi korokhoz képest 1-2 ezer évvel „előrébb” mutat és már kapcsolódik a labdarúgáshoz… és természetesen a Ferencvároshoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – VI.
Ottó-ötös
Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szívünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg más felé próbál orientálódni. Vannak akiknek a londoni 6:3 (sajnos már egyre kevesebbeknek), sokaknak a torinói 1:0, vagy a Liverpool felett aratott kettős győzelem… és sorolhatnánk a végtelenségig, hiszen ahányan vagyunk, szinte annyiféleképpen emlékezünk a szépre. Az is kérdés, hogy vajon mi is marad meg az emberben az idők folyamán. Az egész mérkőzés, egy csodás gól, egy remek edzői húzás, esetleg egy legendás riporter csillagokig jutó kiáltása? „Hohó-hohóóó, Vincze Ottó!” – 20 év távlatából még mindig hallom Knézy Jenő rekedtes örömkiáltását mely felért egy kegyelemdöféssel a svájciak számára. Ennyi információ már elég is ahhoz, hogy mindenki rávágja: 1995. szeptember 13., Bajnokok Ligája csoportkör első mérkőzése. De vajon nem méltánytalan az, hogy ha szóba jön az a varázslatos zürichi este, akkor Vincze Ottó parádés góljai és Knézy Jenő halhatatlan közvetítése jut először az eszünkbe? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Padtársak tizenegye – Novák Dezső
Schlosser – Novák 7-7
Kovács I. – Novák, Várhidi, Dalnoki – Kovács F., Baróti, Guttmann, Lakat – Illovszky, Hidegkuti, Mészáros
Mielőtt bárki is tétován tárná szét a kezét, vagy esetleg aggódna az egészségügyi állapotom miatt, tudom jól, hogy ilyen összetételben soha nem futott ki a pályára egyetlen csapat sem. Ráadásul a kapus poszton „hibás” is a felállás, hiszen Kovács Imre az MTK (Vörös Lobogó) kiváló jobbfedezete (aki az MTK-val 1964-ben KEK-döntős volt, az Újpest edzőjeként két bajnoki címet is szerzett) talán még gyerekként, a grundon sem állt a kapuban, de mivel Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T.Károly, Helyünk a kupanap alatt könyvének Padtársak tizenegye fejezetében a szerzőtrió nem „gondoskodott” arról, hogy az összeállításban kapus is szerepeljen, így Kovács Imrére esett a választásom mint vészkapus. De nem kell aggódni, előtte olyan betonvédelem és középpálya tornyosul, hogy az ellenfél úgy sem jutott volna el a kapuralövésig. Ha még vannak is kisebb-nagyobb gondok az összeállítással, azzal minden bizonnyal mindenki egyetért, hogy a magyar labdarúgás 11 legendás játékosa-edzője került be a „Padtársak tizenegyébe”. Ahogy Kovács Imre nem volt kapus, úgy a padtársak sem valamelyik iskola padjait koptatták (bár Lakat Károly dr., a Tanár úr tarthatott volna órákat), hanem azon a bizonyos „tüzes trónon” ülve vezették csapataikat európai kupadöntőkig.
Helyünk a kupanap alatt – V.
Farkasokkal táncoló
A média lélekromboló mai világában, ha meghalljuk azt a szót, hogy farkasok, valószínűleg nem Piroska története jut az eszünkbe, hanem valamelyik borzalmas Hollywoodi vérfarkas történet, ahol jellemzően emberek alakulnak át vámpír farkassá és előszeretettel kergetnek fiatal, és lehetőleg szőke tini lányokat. Ráadásul ha azok még táncra is perdülnek, egyből a mai filmvilág egyik sikertörténetébe, az Alkonyatba csöppenhetünk. Mégis amikor olvastam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának Farkasokkal táncoló fejezetét először is Kevin Costner filmjére gondoltam, és mivel a szerzőtrióval kb. egy korosztályt alkotunk, szinte biztos vagyok benne, hogy nekik is az 1990-s Oscar-díjas alkotás adta az ötletet a címadáshoz – ha már 1972. április 19-én a Farkasok (Wolverhampton Wanderers – becenevükön Wolves) ellen kellett megküzdenie a Fradinak a VVK döntőbe jutásért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – IV.
Rossz szomszédi iszony
„Vesztett csaták, csúfos futások” – Petőfi Sándor 1848. decemberében, Debrecenben írt versében ezzel a nem éppen hízelgő sorral adta hírül a hazának, hogy bár a történelmünk során számos csatát elvesztettünk, és volt mikor gyáván futamodtunk meg az ellenség elől, de ha összefogunk, ha minden erőnket a haza szolgálatába állítjuk, akkor még a „Vörös-tengeren is átmegyünk”. Amikor megláttam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának következő fejezetének címét (Rossz szomszédi iszony) egyből tudtam, hogy melyik kupamérkőzésünk kerül ma górcső alá. A címet olvasván először nem is Ben Stiller és Drew Barrymore mára már kultikussá váló vígjátéka (Jószomszédi iszony) jutott az eszembe, hanem az előbbi Petőfi idézet. Ennek meg annyira mélyen belénk ivódott történelmi hagyománya van, amiről érzelmek nélkül egyszerűen képtelenség beszélni. Pedig itt nem az érzelmeknek lenne szerepe, hanem a történelmi hűségnek, de azok a sebek melyeket egymásnak ejtettünk közös történelmünk ezer éve alatt, valószínűleg soha nem fognak begyógyulni. Ennyi kis bevezető után tán a kedves olvasó is kitalálja, hogy melyik kupanap kerül ma a szerzőtrió nagyítója alá. Egy nap, mely túlmutat a vesztett csatán, mely ennyi év után is fájdalmat és keserűséget okoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Helyünk a kupanap alatt – III.
Zöld út az alpesi csúcsig
A kelet-európai szocialista blokk számára az imperializmus végső „megsemmisítésének” egyik eszköze volt a sport. Azt talán a Kreml titkos szobáiban is tudták, hogy gazdaságilag nehéz lesz legyűrni a nyugatot, de ha okosan sáfárkodnak a tehetségekkel (no meg a doppinggal – de ez már egy másik történet része) akkor a sportpályákon olyan sikereket érhetnek el, melyek után a Lordok-háza azonnal felvételét kéri a Varsói szerződésbe. A sikerek ellenére az utóbbi verzió soha nem következett be, de az tény, hogy az a fajta központosítás, mely főleg a labdasportokra volt jellemző, sok esetben a csúcsig juttatta a Vörös Hadsereg fegyver nélküli csapatait. Félretéve a „pikírtséget”, el kell ismerni, a központosítás magában még nem jelentett volna sikert, kellettek hozzá a tehetségek, melyek az 1950-s évekből a Fal lebontásáig több sikert „termeltek”, mint a KGST országok gazdasága. Ebből hazánk is kivette a részét, gondoljunk csak Farkas Mihály kedvenc Honvédjára, majd Kádár Vasasára, bár nálunk a hatvanas-hetvenes években már nem működött olyan szinten a kézi irányítás mint a Szovjetunióban. Talán emiatt volt az is, hogy amikor 1975. május 14-én, Bázelben, alig több mint 10 ezer néző előtt kifutott a pályára a Ferencváros és a Dinamó Kijev azért, hogy eldöntse ki nyeri a KEK küzdelmeit, kevés olyan „elvakult” zöld-fehér szurkoló volt, aki bízott a győzelemben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
