Horváth Ödön
1951.XI.25. Szegedi Petőfi – Bp. Kinizsi 0:2
1951.XI.11. Bp. Kinizsi – Salgótarjáni Bányász 5:1
1951.X.28. Bp. Kinizsi – Vörös Lobogó SORTEX 4:0
1951 – Az FTC tartalékcsapatának mérkőzései
1950.XI.26. ÉDOSZ – Salgótarjáni Tárna 3:1
1950.X.21. ÉDOSZ – Diósgyőri Vasas 3:0
Az ÉDOSz küzdelmes mérkőzésen győzött a 65 percig tíz emberrel játszó Di. Vasas ellen
1950.IX.3. Bp. Vasas – ÉDOSZ 5:2
1950.IV.5. ÉDOSZ – Szombathelyi Lokomotiv 3:2
Jól tartotta magát a Szombathelyi Lokomotív
1950.III.25. ÉDOSZ – Debreceni Lokomotiv 7:1
Igazából fel sem fogható az a fajta érzés, amit 1950-ben a Ferencváros játékosaira kényszerítettek. Az egyik nap még zöld-fehérben, Fradi címerrel a szívük felett, a lelátóról feléjük áradó „Hajrá, Fradi!” szurkolással kísérve futottak ki a pályára, majd néhány „órával” később, már piros-fehérben, ÉDOSZ feliratú mezben (bár ilyen mezt még nem sikerült fellelnünk) és szinte hallgatag szurkolók között kellett a pályára lépniük. Azt nem tudom, hogy produkált-e már ilyent a világtörténelem, de valószínűleg nem. De az 1950-s évek elején, a hatalmát az 1949-s új „alkotmánnyal” megszilárdító Rákosi diktatúra úgy gondolta, hogy a sikeres múlt minden csiráját el kell törölni. Nem elég csak a politikai ellenfeleket félreállítani, betiltani, börtönbe vetni, de az élet minden területén az elmúlt időszak sikeres embereit félre kell állítani, mert az új hatalomnak új „ideákra” van szüksége, melyek kizárólagosan az ő dicsőségét zengik. 1950-ben, a politikai leszámolások mellé, a rendszer totális támadást indított a kultúra és a sport irányába is. A kultúrát aránylag „könnyű” volt kordában tartani, ott simán be lehetett tiltani írókat, ott simán „máglyára” lehetett vetni könyveket, de a sport és ezen belül is a labdarúgás már nem ígérkezett ilyen könnyű feladatnak. Betiltani még sem lehetett a kor legnépszerűbb szórakozási lehetőségét, ezért inkább más eszközökhöz folyamodtak. Átneveztek, átirányítottak, központosítottak, melynek eredményeként a magyar válogatott néhány év múlva már a világ élvonalába tartozott. De vajon milyen áron? Egy kattintás ide a folytatáshoz....