Dráma két felvonásban. Tegnap ezzel a mondattal kezdtük az 1992/93-as magyar kupadöntő első mérkőzésének felvezetését. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencváros még matematikai eséllyel pályázik az NB I. bajnoki cimére. Az unalmas első félidő után a Ferencváros megemberelte magát a második félidőben, és a kétgólos győzelemmel megérdemelten szerezte meg a fontos két pontot.
Összességében a játék felfogásában és akaratában lényeges változást mutató Ferencváros a bajnoki fiaskó után a Magyar Kupa döntőjével vigasztalódhat. Tíz emberre fogyatkozva is végig veszélyesek voltak a vendégek kapujára, és győzelmük megérdemelt.
Az MTK az első félidőben nagyszerű játékkal akkora előnyt szerzett az FTC-vel szemben, amekkorát a vendégek a második félidőben már nem tudtak ledolgozni. A zöld-fehérek sorozatban harmadik veresége azt jelenti, hogy valószínűleg elbúcsúzhatnak bajnoki címüktől.
A sokszor provokativ módon fellépő Siófok ugyan mindent megpróbált, ami erejéből telt, de a lendületes, s különösen a második félidőben jól is játszó hazaiak ellen még ugy sem boldogult, hogy egy félidőnyi emberelőnyt élvezett. A gyakori szikrázó jelenetek előidézéséért birálható Piller játékvezető is, aki feltünően későn kezdte el megtorolni a megengedett határokat tullépő belemenéseket. Erénytelensége nagyban közrejátszott abban, hogy mindvégig a kelleténél feszültebb hangulat uralkodott a gyepen.
A második félidőre feljavult PMSC-Fordan ellen a Ferencváros győzelme szerencsésnek mondható.