A döntetlennek csak a Dózsa örülhet, hiszen egyetlen valamirevaló támadást sem vezetett. Csak védekezett, igaz, azt jól csinálta, ráadásul a szerencsével sem állt hadilábon. Az FTC végig rohamozta a 90 percet, megállás nélkül harcolt a hazai gárda. Az is igaz azonban, hogy a mezőnyfölényt tudni kell győzelemre váltani. És erre az FTC bármennyire is dicséretesen akart, ezen a mérkőzésen képtelen volt.
Huszonötödször mérkőzött a két együttes az Üllői úton, de nem sikerült emlékezetessé tenni a jubileumot. Az első félidőre egyetlen minősítés illik: kritikán aluli. Fordulás után valamivel több elképzelést lehetett felfedezni a játékban, de a színvonal továbbra is méltatalan volt az élvonalhoz. Az FTC sem szolgált rá a két pontra.