NB1

1999.VI.12. Vasas Danubius Hotels – Ferencváros 2-1

Az első játékrészben a ferencvárosiak irányí­tották a játékot, a megszerzett előny után azonban túlságosan is megnyugodtak, ezért a második játékrészben a jobban és lelkesebben játszó Vasas megérdemelten fordí­tott és szerezte meg a három pontot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.V.8. Diósgyőr – Ferencváros 1-3

A diósgyőriek a gyorsan bekapott találat után nem találták meg a játék ritmusát, és képtelenek voltak veszélyeztetni a ferencvárosi kaput. A vendégek ügyesen adogattak, átgondolt játékot nyújtottak és a szünet után döntő erőfölénybe kerültek, s teljesen megérdemelten jutottak a három bajnoki ponthoz.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.V.5. Vác FC-Zollner – Ferencváros 1-1

Nagy lendülettel kezdett a Ferencváros, de a zöld-fehérek egyik védelmi hibáját kihasználva mégis a Vác szerzett vezetést. Miután a vendégek középpályás sora jelentősen feljavult, Kulcsárnak sikerült megszereznie csapata egyenlí­tő gólját. Ezt követően a Ferencváros négy kapufát lőtt (ebből hármat a második félidő közepén gyors egymásutánban Vincze), és egy büntetőt is kihagyott, í­gy döntetlenre végződött a mérkőzés.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.IV.24. Győri ETO – Ferencváros 1-2

A mérkőzés elején és végén szerencsétlenül bekapott gólokkal vesztett a Győr az ezüstrangadón, ahol helyzetei alapján a döntetlenre rászolgált volna.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1999.IV.17. Ferencváros – Újpest 1-0

A mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszó Ferencváros egygólos győzelme megérdemelt, mivel az újpestieknek jóval kevesebb gólhelyzetük volt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK