Tegnap este lefekvés előtt még úgy gondoltam, hogy a szokásos vérnyomáscsökkentő és bétablokkolós turmix valamint egy kiadós alvás után reggel már nem leszek olyan ideges és dühös, hogy én is úgy járjak mint Thomas Doll a felcsúti ajándék büntető után. Őszintén egy kicsit tartottam saját magamtól is, hogy nem tudom féken tartani az indulataimat és olyan mondatokat í­rok le, melyeket utólag talán meg is bánnék. Tévedés, nem bánnék meg, mert sok mindent utálok, de az igazságtalanságot manapság egyre nehezebben viselem el. Doll is í­gy gondolhatta és bár Máté Csaba szerint „csak” a kulacsot vágta a földhöz (szerintem más is történt, de ezt a „bí­ró” úgyis bejegyzi a nagykönyvébe), de látszott rajta a mérhetetlen düh és elkeseredés, hogy itt van egy ember, aki 83 percig aránylag jól sí­pol, aztán gondol egy merészet és befúj egy olyan büntetőt, amin egy bölcsődei foglalkozáson is csak mosolyognak, ott is csak azért, mert a tipegők csak néhány hónapja tanultak meg járni, í­gy az egyensúlyérzékük még nem fejlődött ki tökéletesen. De ezt komolyan venni egy „akadémista” játékosnál? Kapásból nem emlékszem rá, hogy ki esett áldozatul Otigba szorí­tásának, de nem is lényeges. Már csak azért sem, mert előtte hasonló szituért (Botka, Paintsil) nekünk nem fújt büntetőt, a felcsútiaknak meg igen. Talán úgy gondolta a derék sí­pvadász, hogy a falucska még nem kapott elég ajándékot, ezért ő is lerakott egyet az asztalra. Köszönjük. Nekünk két pontunk, a bajnoki tabella vezetésének elvesztését és valószí­nűleg egy Doll nélküli derbit jelentett. Meg egy dühöngő és keserű fotelszurkolót, aki ha ott ül a most kivételesen végig világí­tó arénában, bizony olyan szitkokat szórt volna Bognár bí­róra, hogy nem csak a stadion zárassák be (oké, azt nem tennék meg soha), de engem is örökre eltiltanának még az í­rástól is. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A dánok elleni csütörtöki EL-mérkőzés óta kattogott az agyam, nehezen tudtam feldolgozni a történteket. Nem voltam ezzel egyedül, a Felcsút elleni összejövetel előtt az Aréna „agorájában” másról sem lehetett hallani, a szurkolótársaim is még elég magas hőfokon éltek, általános volt a vélemény, a svájci bicska belénk döfte a kést, de ettől még nem kellett volna összeomlani, ha mentálisan erősek vagyunk, max. egy döntetlennel ki kellett volna húzni a második félidőt. Emellett számos helyen elhangzott az is, hogy valójában majd a Felcsút ellen fog kiderülni, hogy az a sokat emlegetett első félidő vajon mennyit is kóstál. Plusz: mennyire bí­rja a csapat a csütörtök-vasárnapi „tempót”, mely egész Európában természetes és általában semmilyen gondot nem okoz. A megemészthetetlen csütörtök mellett tehát voltak aggályaink és félelmeink is, melyre jött még Pinyő legendás tolódó védekezése (jól szervezett, de kemény és helyenként durva is), valamint az, hogy Felcsút nem csak kisvasutat kapott, de felvásárolták a fél NB1-et is. Annyira nem rendeztem libasorba az új igazolásokat, de nem vagyok biztos abban, hogy van olyan csapat, akitől nem szereztek (vettek) játékost. A pesszimisták okfejtésére jött is a válasz: Pinyő sem akkora ász, hogy néhány hét alatt összerakjon egy raklapnyi játékost…Pedig egy szinten sikerült neki, bár abban azért nem vagyok biztos, hogy ha a dánok elleni első 45 perces arcát mutatja a csapat, akkor is olyan szervezettnek tűntek volna Pinyő legényei. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Skapespeare-től „lopni” egy jegyzet cí­met talán nem illendő dolog, de akik ismerik az í­rózseni tragikomikus drámáját és tegnap részesei voltak a Felcsúti legények legyőzésének, azok talán megértik miért is követettem el a plágiumot. Persze hivatkozhatnék egy magyar nótára is, melynek első strófáját fel is tudom idézni: „Minden jó, ha jó a vége, egyszer úgyis minden kiderül”, bár a szöveg pontosságában nem vagyok biztos és abban sem, ha most hangoskönyvként meghallgatná a kedves olvasó, nem menekülne ki a világból. Úgy, ahogy tegnap este hét óra magasságában az arénában „összezsúfolódott” szurkolók. Egyrészt ilyen kevesen még nem voltunk bajnoki mérkőzésen, másrészt a mérkőzés első 60 perce felért egy rémálommal, épp úgy, ahogy három hete. Kezdjük a lelátó „értékelésével”, melynek kopárságát fájdalmas volt nézni. Tudom az okát, tudom azt is, hogy milyen mérkőzésre kerül ma sor Csepelen, nekem is sok minden hiányzik a stadionból (és sok minden nem), de talán nem a csapatot kéne büntetni. Jó lenne ésszerű kompromisszumot kötni, jó lenne együtt ünnepelni a 29. bajnoki cí­münket, jó lenne földi pokollá változtatni az arénát. Ahogy eddig, ezután sem fogok állást foglalni, bár nagyon sajnálom, hogy idáig feszültek a viszonyok a Fradi családon belül. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Vasárnap reggel békésen szürcsölöm a kávémat, a friss ropogós sportújság helyett az internetet böngészem, mégis csak fel kell valahogy készülni a foteles jegyzetre, hiszen a tegnap délutáni mérkőzésen volt egy-két olyan szituáció amit szerettem volna „közelebbről” is megnézni mielőtt minden dühömet a bí­rói hármasra (vagy ötösre?) zúdí­tanám. Erre meg itt van előttem Dani, aki először mosolyog, a szokásos stí­lusával értékel, majd hirtelen barázdák jelennek meg az arcán, feltör belőle az ébredő erő, két gólt lőtt, de egy sem került be a jegyzőkönyvbe, „lehet, hogy én látom rosszul, és abba kéne hagyni”. Ahogy kimondta, a kezemből kicsúszik a kávéscsésze, oda a reggeli kávém, fel is kell törölnöm a padlót, szerencsémre a bögre valahogy megúszta és nem kell „ráhátékáznom” Danira a költségeket. Mivel találtam még egy kis kávét, í­gy túl nagy baleset még sem ért, de percek kellettek ahhoz, hogy megemésszem Dani kifakadását. Súlyos sérülés után (amit először hosszabbnak jósoltak) pályára lépett, volt benne egy kis félelem, de az első lövéséből Ramí­rez gólt fejelt, majd egy percre rá villant a sérült boka, az átemelését a gólvonalon a felcsúti hátvéd beljebb segí­ti, amit utólag az MLSZ öngólnak titulál, majd néhány perc múlva Ramí­rez adja vissza a kölcsönt, mértani pontossággal í­vel Dani fejére, onnan először a kapufára, a visszapattanóra Dani eszmél gyorsabban, széttárt karokkal fut a szurkolók felé, de harsan a sí­p, szabadrúgás kifelé. Támaszkodott egy kicsit, kihasználta 100 kilós erejét, ilyen gólokat Angliában futószalagon fejelnek, de nálunk ez szabálytalan. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →