A Ferencváros védelmi hibájából gyorsan vezetéshez jutottak a váciak, akik az előny birtokában tovább rohamoztak. Viszont a fővárosiak „lagymatagon” játszottak s az egyéni játékot erőltették, ekkor a csapatjáték még váratott magára. A második félidő elején gyökeresen megváltozott a játék képe. Ekkor a vendégcsapat nagy lendülettel támadott, aminek két gyors szépítő gól lett az eredménye. A hajrára azonban a zöld-fehérek visszavettek az iramból, így a harmadik, döntetlent jelentő találatot nem sikerült begyötörniük az időnként önfeláldozóan védekező váciak kapujába.
A ferencvárosi vezető gól „megfogta” a vendégcsapatot, míg a hazaiak túlságosan is nyugodttá váltak. A szünetben Nyilasi Tibor alapos fejmosásban részesítette játékosait, hiszen a második 45 percben már szárnyaltak a Zöld Sasok: sorozatban dolgozták ki a helyzeteket, gólokban is gazdagnak bizonyultak a szerény képességű, hitehagyott ír gárdával szemben. A Ferencváros kettős győzelemmel, 6-0-ás gólkülönbséggel biztosan jutott az UEFA-kupa selejtezőjébe.
A közepes iramú találkozón a színvonal elmaradt a várttól. A Békéscsaba a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt a Ferencvárosnak, de játékosai a kapura nem sok veszélyt jelentettek. Végül is Nicsenko jól sikerült fejese eldöntötte a három pont sorsát.
Noha hetven percen keresztül meglehetősen ötlettelen játékot nyújtott a Ferencváros, a hajrában óriási erőkkel rohamozott, akkor roppant veszélyesen támadott, és végül élt emberelőnyével. A szombathelyi vendéggárda példásan harcolt, csaknem elérte célját, a döntetlent. Varga Zoltán, az Üllői útiak vezetőedzője elmondhatja magáról, hogy irányításával a harmadik bajnoki összecsapásán is begyűjtötte a három pontot a bajnoki címvédő. Más kérdés, hogy ez a szombati forma nem túl sok jóval kecsegtet a jövő keddi UEFA-kupa visszavágó előtt.
A tartalékos Stadler csak az első félidőben tudott lépést tartani a bajnoki címre törő Ferencvárossal. A gyors ferencvárosi találat után, bár ügyesen játszottak a hazaiak, de gólhelyzetet nem tudtak teremteni. A második félidőben egy más szellemű Ferencváros kezdett játszani, lendületes és gólratörő volt, s végül is biztosan nyerte meg a találkozót.