Azt nem állítom, hogy sajnálom a lilákat, de mégis csak kínos lehet zsinórban elvesztett 11 derbi után felülni a buszra és útnak indulni a mérkőzésre. Bármennyire is fogadkoztak a játékosok, a szurkolók meg utolsó kis inflációs forintjukból megvették a csillagszórókat, de belül tudták, a kissé váratlanul ránk törő téli hideg valószínűleg a „nulla-érzést” is befagyasztotta, így vasárnap este már 12 vereség fog a zsinóron csüggeni. Ettől még lelkesen próbálták felvenni a versenyt, de amíg a stadion 90 %-a Dolby Digitálban zengett, addig a dózsás „áléáléálé” olyan hatást keltett, mint egy eltévedt méhecske zümmögése a pesti forgatagban. A csípős hideg nem csak a lilák győzelmi esélyeit tette a mélyhűtőbe, hanem a zsúfolásig megtelt lelátókat, amit nem csak az égieknek kell „megköszönni”, hanem a menetrendet fűtött, nem rezsicsökkentett szobákban ücsörgő kitalálóinak is. Február elején, vasárnap, vajon miért nem lehet már 13 órakor elkezdeni a focidélutánt? Zsörtölődésből és a lilák befagyasztott győzelmi esélyei után rá is térhetnénk a 237. derbire, mely mélyhűtő ide vagy oda, mégis csak a magyar labdarúgás legnagyobb összecsapása. Természetesen a Fradi mindig is győzelmi „kényszerben” van, de az őszi 6-0-s nemes bosszú óta, csak a hagyomány tartja életben a zöld-lila párharcot. Ha így folytatódik, már az sem. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Vajon most mivel is kezdjem? Legyen 11/11, utalva a zsinórban begyűjtött 11 derbi győzelmünkre? Ehhez a sorozathoz tartozik, hogy az 1926-ban bevezetett profi labdarúgás óta a leghosszabb győzelmi széria, ennél csak a hőskorban kalapáltuk el többször futószalagon a lilákat. Anno a török hadvezérek kaptak selyem zsinórt egy kapitális nagy vereség után, holnap talán a lilák edzőjéhez fog érkezni a posta? Jöhet egy újabb „képlet”: 5/5, mely a 2022/23-s bajnokság eddigi győzelmeit jelzi úgy, hogy 2 elmaradt mérkőzésünk ellenére vezetjük a tabellát, 15-1-s gólkülönbséggel. Jó szívvel és széles mosollyal az arcunkon idézhetünk egy régi mondást is – egy apró módosítással -, miszerint kölcsön torta visszajár, bár az a torta már régen megposhadt. Ezzel kapcsolatban említhetünk egy újságot is, de arról azt a titkosszolgálati jelentést kaptuk a Megyeri úti csárdából, hogy a iratmegsemmisítő masinát már az első félidő végén üzembe helyezték. Azon meg egy kicsit csak somolyogni lehet, hogy a néhány nappal ezelőtt bemutatott új lila mezt (mely még ízléses is lenne, csak hát az a lila szín) nem kell a mosodába küldeni, hiszen a mérkőzés végén a „kissé” csalódott szurkolók rendőri biztosítás közepette vetették le a játékosaikról. Tortának, újságnak, múltnak, címernek, meznek – annyi mint a befőttnek. Sőt, azt hallani, hogy a Megyei úti csárda is úgy járt, mint a Bakterház, mely eleve elég labilis talajra épült, hiszen most 6 gombóc is elég volt ahhoz, hogy összedőljön, mint egy kártyavár. Nem Bendegúz áldásos tevékenysége és a Bakter-Patás-Csámpás Rozi hármas bénasága (bár őket belehetne azonosítani lila-fehér mezt viselő játékosokra) okozta az összeomlást, hanem zöld-fehér FOCI-SULI, csupa-csupa nagybetűvel. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Egy könyvet lehetne teleírni a derbik világáról. 117 éves közös történelem, kereshetném a párhuzamot a Százéves háborúval, mely „egyidős” a Fradi-Dózsával, két évszázadon átívelően tartott, és bár tényleg voltak olyan időszakok a derbik világában is amikor “háborús” viszonyok uralkodtak a két tábor között, de itt mégis csak sportról, a fociról van szó, ahol a háború csak jelző, hasonlóan a derbihez. Amit ráadásul először a Fradi-MTK meccsekre használtak, hiszen az Újpest a profi korszak beköszöntével vált csak komoly tényezővé. Mi szereztünk több bajnoki aranyérmet, de ők játszották a legtöbb NB I-s meccset köszönhetően annak, hogy minket az MLSZ 2006-ban száműzött a másodosztályba, ahonnan (már nagyrészt saját hibánkból), csak 2009-ben jutottunk fel. Az Újpest is kiesett egyszer az első osztályból (1911), de egy év után vissza is jutottak. 233 bajnoki mérkőzés, melynek a statisztikája már újból nekünk kedvez, benne számtalan örökké felejthetetlen mérkőzéssel, legendás játékosokkal, teltházakkal, volt mikor a “csilláron is ültek”, és voltak kisebb-nagyobb balhék is, de ezek úgy ivódtak be a történelemkönyvekbe, mintha a világ legtermészetesebb dolgai lennének. Idővel mégis kikoptak, maradtak a hangos üzenetek és a „piro”, mely tegnap is beborította a stadiont és a nagy szélnek köszönhetően úgy hullámzott az égen, mintha egy timeless felhővonulást filmeztek volna valamelyik David Attenborough természetfilmben. A derbik világát jól ismerők tudják, hogy az soha nem volt egy előre beikszelt eredmény, a csapatok helyezésétől függetlenül mindig is háromesélyesnek számított. Mely az elmúlt 7 évben kezdett egyhangúvá válni (amit nem nagyon bántunk), hiszen a lilák utoljára mostanság még akkor is babazsúrt szerveztek, ha gólt tudtak lőni. Ettől még mindig lelkesen és szóban legalábbis önbizalommal telve ígérték, hogy most bizony győzni fognak, bár azt a bizonyos tortát készítő cukrász már a lilát is zöldnek mondja. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →