Nehéz volt megemészteni a keddi BL búcsút. Talán túl nagy volt az elvárás, talán azt hittük, hogy a sorsolás ismeretében tálcán kínálják fel nekünk a csoportkört. Nagyot koppantunk, szívünk, lelkünk fájt is rendesen, pedig tudhattuk volna előre, egy színt felett már nem elég a „megszokás”, a győzelemhez több kell, nem elég a zsúfolásig megtelt aréna, nem elég a magasabb TM érték, úgy kell a pályája lépni, hogy az első perctől kezdve fel akarjuk falni az ellenfelet. A „falást’ a azeri bajnok mutatta be, nekünk meg a szenvedés, számos kihagyott helyzet és a mérkőzés végi csalódás maradt. Persze nincs itt a világ vége, számomra mindig is az EL volt a mérce, úgy gondolom, a mai Ferencvárosnak ott a helye, a BL már más kávéház. Ott csak ajtónyitogató lehetsz, ahol ámulhatsz és bámulhatsz az oda belépőkön, akik le is ülhetnek az asztalhoz, rendelhetnek is egy habos kávét, melyhez még egy ropogós croiassont is adnak. Az ajtót nyitogatni és csak érezni a gőzölgő kávé illatát, nem egy hálás feladat, még akkor sem, ha nem minimálbér a fizetség. De lépjünk is tovább, a kávéház ajtaja bezárult, de egy kisvárosi, hangulatos, teraszos kávézó ajtaja még nyitva áll, oda nem kell ünnepi díszbe öltözni, a pincér sem tolja alád a széket, mégis élvezed, hogy ott lehetsz, mert olyanok vesznek körül akikkel pillanatok alatt tudsz kontaktust teremteni. Ehhez csütörtökön hazai pályán le kell gyűrni az ír csapatot, melyről írhatnánk, hogy szinte kötelező feladat, de maradjunk csak óvatos duhajok, mert az már tényleg „ciki” lenne, ha ebben a párharcban is alul maradnánk. Az óvatosság eddig is jellemző volt rám, minden Fradi meccs előtt a kisördög költözik belém. Ez tegnap este is így volt, azzal a különbséggel, hogy most egy jó nagy adag daccal is párosult. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Ködös vasárnapra ébredtünk, de a napocska felvette a kesztyűt, harcba szállt és néhány óra múlva már átvette a hatalmat az égen. Ettől egy kicsivel jobb lett a kedvem – amit újfent a covid tart fogva – 10 óra környékén megajándékoztam az autómat egy alapos mosással, ráfért már, hogy az ősz hozadékától megtisztuljon, meg aztán az autómosó egy „bizonyos” benzinkút mellett van (nem fizetnek a reklámért, ezért nem írom ki a nevüket – :)), akik ellen késő délután fellépés várt a csapatra a Groupama Arénában. Természetesen nem a benzinkút dolgozói árulták az olcsóbbá tett benzint az Arénában, hanem a Fehérvár város csapata próbált pontokat szerezni, akiket valamikor még Videotonnak hívtak és valójában a Fradi szurkolóknak néhány vereségtől eltekintve túl sok gondja nem volt velük. Manapság már más a helyzet, a névváltoztatás óta csak kullognak utánunk, minden évben bejelentkeznek trónkövetelőnek, aztán úgy járnak mint Corvin János aki évekig hitte, hogy fejére kerülhet apja koronája, de kísérletei rendre kudarcba fulladtak. Ettől még minden évben megígérte híveinek, hogy most már vagyunk olyan erősek és tettre készek, hogy sikerül legyőzniük a náluk sokkal, de sokkal erősebb Ulászlót. Tévedett, ahogy a jelen fehérvári alakulat irányítói is, akik szintén csak az ígéret szintjén próbálnak immáron a negyedik éve közelebb kerülni a Fradihoz. Ettől még nem gondoltam, hogy a „rangadónak” beharangozott bajnoki könnyű galopp lesz, de ahogy autómosás közben ránéztem a benzinkút „eredményjelző” táblájára és ott nagy betűkkel virított a leértékelt üzemanyagár, egyből bevillant, sőt el is döntettem, ha nyerünk (és miért ne nyernénk?), valahogy ezt az kissé olcsóbbá váló benzinárat hozzábiggyesztem a győzelmünkhöz. Tudom, erőltetett a hasonlat, bár ha megnézzük a mérkőzés történéseit, talán nem is járok túl messze az igazsághoz, hiszen a tegnapi Fehérvár elég „olcsónak” tetszett, és ha egy kicsit jobban összpontosítunk, akkor a benzin ára szégyenében még négyszáz forint alá süllyedhetett volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Annak ellenére, hogy valamikor tanultam statisztikát, sőt még vizsgáznom is kellett belőle, annyira soha nem kedveltem, jobban vonzottak a szavak mint a számok. Ráadásul engem még az átkos rendszerben okítottak, ahol az elsődleges cél az volt, hogy a számokból mindig az derüljön ki, hogy teljesítettük az ötéves tervet. Az akkori tanárom aki a statisztikai hivatalban dolgozott, az órákon mindig bevetett néhány „örök igazságot”, melyek főleg a nőkre célozgattak (a miértekről akkoriban nem nagyon lehetett kérdezni). Ilyen volt a kedvenc mondása is, miszerint a statisztika olyan, mint a nőkön a ruha, sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja. Jót kuncogott rajta, de azt már nem vette észre, hogy ezzel éppen azt a módszert kritizálja, amit éppen tanítani próbál. Ez a kis intermezzo sem jutott volna eszembe, ha tegnap nem olvasom a MOL Fehérvár új kisfőnökének nyilatkozatát, mely szerint ő szereti a statisztikákat böngészni és talált is egy nagyon biztató adatot: „amióta Imi nálunk dolgozik, a Fradi egy ponttal szerzett többet nálunk”. Majd kiestem a székből, még szerencse, hogy volt karfája, így csak az egér csusszant ki a kezemből, olyan ívben repült le az asztalról, mint ahogy az űrhajók szoktak a Föld vonzáskörébe érkezni. Akkor ötlött fel a régi mondás, abból is a „lényeg” eltakarása, természetesen nem úgy, ahogy a statisztikus tanárom gondolta. Sallói uraság csak a valódi lényeget felejtette el, hogy ez idő alatt (Szabics edzői ténykedése) legyőztük őket, megnyertük a bajnokságot, ráadásként bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Őket meg simán lehagyta a „testvérfalu” csapata, plusz ősszel kihullottak a Konferencia Liga második fordulójában. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Harminckettő. Azt hittem néhány nappal tovább fog tartani az örömködés, de úgy látszik, a megszokás tényleg nagy úr tud lenni a konyhában. Pedig a triplázás nem egy hétköznapi elfoglaltság, legyen bármilyen dicsőséges is labdarúgásunk múltja, ez eddig csak egyszer sikerült, annak is közel száz éve. De visszagondolva az elmúlt három évre, valójában mindhárom bajnoki címünk tükör sima és könnyed volt. És persze profi, nagyon profi. Valójában komolynak nevezhető vetélytárs még akkor sem akadt, ha volt rá önként jelentkező, aki évente tett hitet arra, hogy majd jövőre igenis megszorongatják a Fradit. Melyre rátett egy lapáttal a média is, tegnap délután a mérkőzés kommentátora is elejtett egy szösszenetet, miszerint ha az idei szezont nézzük, akkor a Fradi kicsivel jobb volt mint a Fehérvár. Tényleg egy kicsivel, jelenleg 22 ponttal és egy BL csoportkörrel. Az persze tény, hogy a kicsi fogalmát is többféleképpen lehet értelmezni, hiszen egy bébi elefánt egy ideig elfér anyja gondoskodó hasa alatt, de ha egy egérke találkozik vele, az éppenséggel nem nevezné kicsikémnek. Valami hasonló történt tegnap délután is, a szavakban mindig nagyon lelkes fehérvári alakulat a tervezés szintjén megpróbált belepiszkálni az ünnepi hangulatba, de a kísérlet elég balul sült el. Pedig még sorfalat is álltak a bevonuláskor (nekem elég bizarr és hiteltelen), hátha ezzel szereznek egy kis szimpátiát, hátra a „nemesnek” látszó cselekedet után a bajnokcsapat megkönyörül rajtuk és lehetőségük lesz a pályán is bizonyítani azt, amit a szavak szintjén oly sűrűn emlegetni szoktak. Hát, ez biza nem jött össze. Pedig Rebrov mester meg is kavarta a kezdőt, hiszen a lilák elleni kezdőből csak négyen maradtak. Mielőtt bárki is rosszra gondol, a mester nem a hegycsúcsról nézett le a völgybe, hanem csak gyakorolt egy játékrendszert, amit már alkalmaztunk egy-két BL csoportmeccsen, de az ősszel volt, azóta változások is történtek a hátsó alakzatba, így az újakat is meg kellett nézni, vajon az ebben a rendszerben hogyan állják a „sarat”. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →