Volt bennem egy kis félsz mielőtt beálltunk a töltőállomásra. Nem a kútkezelő és az ott munkálkodok kissé nagyot mondó nyilatkozatai miatt (ami áthatotta az egész 90 percet, ezért még szóba fog kerülni), hanem attól tartottam egy kicsit, hogy a Barcelona-Újpest-Kijev sorozat után, és a Juventus előtt (talán CR7-tel a fedélzeten) a lábadban az erő, a fejekben az összpontosítás egyszer minden bizonnyal megadja magát. Tényleg nem összehasonlítás miatt, de tegnap szenvedett a Pool, a Bayern, a Barca, a Sevilla, a Lipcse…és sorolhatnám azon csapatokat akik nem tehetik meg, hogy a „flúgos futam” közepette pihentessék a kezdőt, nem tudnak rotálni (nem szeretem ezt a szót, mert az számomra munkát jelent és nem pihenőt), mert arra fele a bajnoki mérkőzéseket nem a nyilatkozatok „ereje” dönti el. Ezzel egyből meg is érkeztünk a heti tankolásunk színhelyére, ahol a dolgozó munkások napi szinten oltották a meszet hangzatos, „vagyunk olyan jók mint a Fradi” kijelentéseikkel. Ezzel még talán nem is lenne baj, hiszen minden csapat a győzelemre törekszik, csak ahol normális viszonyok vannak, ott nem szokás elrugaszkodni a valóságtól, a tényekről. Mert azok tényleg makacs dolgok. Mert hogy a fenébe gondolják Fehérvár környékén azt, hogy egy szinten vannak a Ferencvárossal? Ahhoz nem kellett volna kizúgni néhány hónapja az EL-ből, és ha ők is csoportköröznének, még ha a második vonalban is, de legalább alapot szolgáltatna az ilyen jellegű megnyilatkoztatásokhoz. De mivel simán becsapták előttük az ajtót, így maradt a távolság, ha tetszik ez Fehérváron, ha nem. És hiába ecsetelte szinte könnyes szemekkel az ország „juhászrolija„, hogy az bizonyítja a két csapat erejét, hogy az utolsó 3 évben a Fradi és a MOL is csoportkörös volt. Drága Rolika, azt vajon miért felejtetted el megemlíteni (az élete gólján kívül), hogy az utolsó két évben a Fradi ténylegesen bebocsájtást nyert Európába, míg a Fehérvár oly messze van tőle, mint Makó lovag Jeruzsálemtől. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A tények makacs dolgok. Még akkor is, ha sok esetben menekülni próbálunk előle és amikor már nincs más megoldás, nemes egyszerűséggel átvedlünk struccá és olyan mélyen dugjuk a fejüket a homokba, hogy onnan csak egy több tonnás emelővel tudnának kimenekíteni. A hasonlat ismerős, gyakran használjuk is ha nem akarjuk elfogadni a tényeket, de tudnunk kell, hogy a strucc soha nem folyamodna ilyen öngyilkos cselekedetre, hiszen nem egy gyík, aki a nagy hőség ellen bevackolja magát a „hűsítő” homok alá, neki levegőre, életelixírre van szüksége. A struccnak tehát a mondás ellenére van annyi esze és főleg realitás érzéke, hogy kihagyja ezt a lehetőséget, de bennünk emberekben meg van az a képesség, hogy ha képletesen is, de eltoljuk magunktól a tényeket, begubózunk egy magunk által kreált álomvilágba és ott próbáljuk megmagyarázni saját, szerény ketteskére sikerült bizonyítványunkat. Ez persze nem általános, legtöbbünk inkább szembenéz a tényekkel, a realitásokkal még akkor is, ha ez néha kellemetlen. Egy általános intelem szerint az őszinteség nem azt jelenti, hogy mindent kimondunk, amit gondolunk, hanem azt, hogy meggondolunk mindent, amit kimondunk. Ezzel meg egy kis kanyargós úton el is érkeztünk a tegnapi MOL elleni mérkőzéshez, mely nem egy benzinkúton játszódott, hanem a fehérvári stadionban. Ami számunkra inkább edzőmeccs jelleget öltött, az egyetlen értékelhető mozzanat a kezdés előtti sorfalas bevonulás volt. A címvédő előtt tisztelgett a legyőzött sereg. Amit akkor még meg is süvegeltem volna, ha nincs előtte a búcsúzó MOL játékos struccos nyilatkozata és az ajándékként megkapott gólja utáni öntelt ünneplése. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Készülve a „rangadóra” szombat délután néhány kérdés megválaszolásával próbáltam elütni az indulásig az időt. Nem voltak földet rengető talányok, ezek miatt a tavasz sem fog hamarabb kizöldülni, de azért arra jók voltak, hogy egy kissé felspékeljem magam az elején már idézőjelbe tett rangadóra. Ahhoz már elég idős vagyok, hogy nálam a rangadó szó nem a „harminckét nevem volt” Fehérvári együttes elleni meccseket jelenti, bár volt egy, amit 44 év után sem lehet feledni, amikor is a Dalnoki Jenő csikócsapata , az Üllői úton, totális telt ház előtt (30 ezer, még a lépcsőkön is ültek) a bajnoki cí­mért mérkőzött. Akkor egy döntetlen elég volt ahhoz, hogy égig nőjenek a környék fái. 1976-ban a bajnokság utolsó előtti fordulójában mérkőztünk meg velük, akkor az élet-halál harc volt, ami a szombat esti randevúra nem lehetett ráfogni. Egyrészt még sok van hátra, másrészt úgy vezettük három ponttal a tabellát, hogy két meccs még ott pihent a tarisznyában. Ez alapból felvetette bennem, hogy vajon a fehérvári büszke legények, akik a mérkőzés előtt elég határozottak voltak a szavak szintjén, milyen taktikával próbálják megnyerni a mérkőzést. Mert számukra ez volt az egyetlen esély arra, hogy egy icike-picikét göröngyössé tegyék előttünk a 31-s útszakaszt. Aztán azon is elmerengtem, hogy vajon a múlt hétvégi szieszta után mennyire tudunk felpörögni, hogy a játékosok előre hozott nyári vakációja mennyire billenti ki őket az ősszel már nagyon megtanult kettős terhelésből. Ezeken túl nem lennék szurkoló, ha nem gondolnám azt, hogy Rebrov mesternél jobban tudom a tutit. Már az autóban zötykölődtünk valahol az M6-s környékén amikor előálltam a biztos hadrenddel, a biztonságos középpályával, ami plusz egy főt jelentetett volna, kivéve Bolit az ék szerepből. A kormány mögött Laudetur barátom csak mosolygott, simán rám hagyta a butuska érvelésemet…és milyen igaza volt! Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Dózsa, Moszkva, Fehérvár. Ha néhány pillanat erejéig Verne Gyulaként képes lennék egy nullát elcsenni a nyolcas mellől, felülnék egy hőlégballonra és megpróbálnám meggyőzni Foggot és inasát Passepartout, hogy mondjanak le a Föld körüli utazásról, én tudok annál egy sokkal jobbat és főleg sokkal izgalmasabbat „idővonalat” is mutatni. Ráadásul itt nem kell gőzhajót, de még elefántot sem bérelni, nem fogunk eltévedni és a sziú indiánok sem fognak megtámadni minket. Egyedül talán Auda hercegnőt sajnálnánk, de helyette részese lehetünk egy nyolc napos, varázslatos utazásnak, benne egy kissé nyögve-nyelős derbivel, egy október 24-i moszkvai küldetéssel, mely után Stirlitz azonnal kérte a tavasz 17 pillanatát átnevezni Dibusz pillanataira, a végén meg egy sikeres tankolással. Így teljes az élet, í­gy teljes a zöld-fehérek nyolc napos kalandja. Amikor először szembesültünk a sorsolás „szeszélyével” valószí­nűleg mindenki felszisszent és rohantunk is az olimposzi hegyek közé megkeresni Hermészt, hogy jósolja meg a jövőnket, de ő csak mosolygott, ez nem rá tartozik, van nektek egy remek edzőtök, bí­zzatok Rebrovban és főleg bí­zzatok saját magatokban. Könnyű ezt mondani, ha rosszul sül el a kaland, akkor az egész őszünk elszállhat, ezért már előre terveket szövögettünk, ha a három meccsből lesz két győzelem, vagy egy győzelem és két döntetlen, akkor már elégedettek leszünk. Egy győzelemmel alapból számoltunk, a dózsa ellen más nem is lehet, Moszkvában esetleg még kikapni is lehet, bár jó lett volna egy kis „történelmi reváns”, a MOL-Fehérvár-Videoton-Vidi meg röviden úgyis egy benzinkút, és biztosan fáradtak és talán még fásultak is leszünk, de egy pontra azért velük szemben jók vagyunk. Ezek voltak a tervek, a jóslások birodalma, mely végül is olyan véget ért, mint a Fogg-Passepartout csodás utazása a Föld körül. Háromból három, három remek haditerv, négy remek gól és természetesen DIBUSZ DÉNES, csupa-csupa nagybetűvel. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A cí­mben feltett, ma már szállóigévé váló mondás ma kettős értelmet nyert. Egyrészt utal a Videoton elleni mérkőzés eredményére, másrészt a „kérdőjel” utal rá, hogy a jegyzet í­rásakor a választ csak találgatni tudom. Az érthetőség kedvéért az utóbbival kezdem, mivel magát a mérkőzést – ha az égi jelek is úgy akarják – legfeljebb egy Sevilla-i „kocsmában”, a mobil képernyőjén fogom követni. Ennek fényében meg a jelen jegyzet, a Mezőkövesd elleni győzelmi jegyzet után í­ródik. Mint egy beharangozó, mint egy képzelt riport a bajnoki döntőnek kikiáltott mérkőzésről. Amikor terveztük a húsvéti „vakációt”, a nagy lelkesedésbe egy kis bibi csúszott. Azt hittük, húsvétkor mindenki a sonka-tojás-nyúl-locsolás bűvkörében fog élni, ráadásul benéztük a sorsolást is, í­gy amikor néhány hete szembesültem azzal, hogy könnyen lemaradhatok a harmadik csillag ünnepléséről, elkezdtem azon morfondí­rozni, hogy vajon az egész túra lemondása mennyire is fájhat a pénztárcánknak. Aztán ahogy fogytak a mérkőzések, még az a elvetemült gondolatok is megszálltak, hogy talán jobb lenne ha a benzinkút nem nagyon vesztene pontokat, í­gy április 20-án még nem kéne munkába állni a varrónőknek. Tudom, ez elég bizarr és elí­télendő gondolat, de azzal nyugtattam magam, hogy a 8 pontos előny í­gy is, úgy is elegendőnek kell, hogy legyen. Még akkor is, ha szombaton újfent nem bí­runk a Videotonnal, de ezt még annál jobban is elhessegettem mint a bajnoki ünneplésről való esetleges lemaradásomat, mert egyszer azért ebben a bajnoki szezonban csak le kéne győzni őket. Még akkor is, ha nekünk már a döntetlen is egy újabb lépést jelentene a Rubicon folyón. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →