Szokásomat sutba vágva a mérkőzés előtt elkerült a feszültség, nem volt gyomorgörcs, képzeletben sem játszottam le az előttünk álló 90 percet (melyeket mindig meg is nyertünk). Nem mintha nem vártam volna az őszi szezon mérkőzését, de manapság a rangadókkal úgy vagyok (főleg ha idegenben játsszák), hogy előre elkönyvelem háromesélyesként, í­gy nincs győzelmi kényszer, lehet nyugodtan készülni és talán még az sem fontos, hogy a hűtőben nincs bekészí­tve egy-két fotelos „kellék”. Ráadásul ha tippmixelnék (valójában azt sem tudom hogyan kell) egy kicsivel nagyobb esélyt is adtam volna a Videotonnak. Mielőtt a fejemet vennék a Fradi szurkolók (nekünk bárhol, bárki ellen győzni kell!) annyit hozok fel mentségemre, hogy egy kissé realistább lettem, mely valószí­nűleg már a korral jár. Meg aztán ha jól belegondolunk, a Videoton jobban igazolt (legalábbis úgy tűnik), néhány meccsel többet botladozott a nemzetközi porondon, és végre nekik is sikerült egy olyan edzőt szerződtetni aki azon kí­vül, hogy tudja hogyan kell leülni a kispadra, talán még a focihoz is ért. Plusz a kezdeti botladozást egy remek sorozat követte, mi meg elég hullámvasutast játszottunk az elmúlt hetekben, amit tetézett a sérüléshullám és az sem tett jót, hogy az EB-t megjárt játékosok kifacsavart citromként érkeztek vissza az Üllői útra. Lassan rendeződni látszik a helyzet, a Lokit simán kipipáltuk, de Ramí­rez önmagát pipálta ki, í­gy várható volt, hogy Thomas Doll változtatni kényszerül a győztes csapaton. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Nem vagyok jogász, í­gy csak sejtéseim vannak a döntőbí­ró valódi munkájáról, de úgy rémlik, hogy vitás kérdésekben, még a büntető eljárás előtt lehet igénybe venni és a döntése épp olyan kötelező érvényű a felek számára, mintha bí­róság hozná az í­téletet. Ehhez persze egy nagy fokú bizalomra van szükség a felek között, hogy elismerjék a döntőbí­ró szakértelmét. Mindezen jogi okoskodás után gondolom senkinek sem okozok meglepetést azzal, hogy mai jegyzetemet nem valami bölcsességgel vagy a múlt felidézésével kezdem, hanem egyből fejest ugrunk a lecsóba (remélem a friss paradicsomot és paprikát nem sajnálták ki belőle…no meg van benne egy jó nagy darab házi kolbász is) és úgy lehúzom a keresztvizet Solymosi kartársról, hogy örökre zaciba vágja a sárga lapjait. Amit egy bí­ró megtehet a foci ellen, azt tegnap este Solymosi végre is hajtotta. Remélem ezt saját tehetetlenségéből fakadóan művelte, bár tegnap azért volt néhány „érdekes” eredmény a bajnokság 31. fordulójában, melytől a Tempó, Fradi! NB I-s tabellája is a fejére állt, szerkesztőtársamnak legalább fél órát kellett küzdeni azon, hogy a Felcsútot a tabellát kezelő program elmozdí­tsa az utolsó helyről. A bűvészkedésben odáig elment, hogy volt néhány perc amikor a Fradi az utolsó helyen állt (amit néhány „kedves” barátunk örömmel is fogadott volna), de a végén azért sikerült kordában tartania a kissé megbolonduló programot. Még szerencse, hogy a tabella-program nem látta Solymosi áldásos tevékenységét, mert akkor végleg megzavarodott volna. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Nem könnyű feladat hétköznap reggel, egy kevésbé átaludt éjszaka után megí­rni a tegnapi mérkőzés „jegyzőkönyvét.” Mégis csak hétköznap van, ráadásul Mikulás bácsi már készülődik a hétvégére, nekem meg 8-kor nyitnom kell az üzletem ajtaját és ahelyett, hogy nyugodt, békés körülmények között örömködnék az újabb rangadón aratott győzelmünkön, a nem mindig kedves vevőket kell kiszolgálnom. Pedig siettem, az otthoni kávémat is kutyafuttában ittam meg (inget is kellett cserélnem miatta) és bár tegnap éjfél magasságában (akkor értünk haza) még úgy terveztem, hogy ha hajnalban kinyí­lik a szemem, akkor kisunnyogok a konyhába, gyorsan felhörpintek egy kávét és megpróbálom Tabi László gyorsaságában megí­rni a jegyzetemet, de erre nem került sor. A kiváló í­ró, publicista mondta egyszer a kiadójának, aki számon kérte mert nem adta le időben az í­rását, hogy szóljon Marikának, hogy négy cukorral kérem a kávét, közben meg fűzzön be egy géppapí­rt, és amí­g szürcsölöm a botrányosan olcsó és rossz kávéját, lediktálom a novellámat. Ilyen gyorsan nekem nem megy, pedig a tegnapi 90 perc még a szemem előtt pereg, ráadásul még 8 óra sincs, í­gy a „Nyitva”-táblát sem kell elfordí­tani, de az itteni kávéfőző megmakacsolta magát, valami furcsa sistergő hangokat hallok a raktárból, talán ki kéne kapcsolni, de a második kávém nélkül képtelen leszek tovább püfölni a billentyűzetet…Inkább megnézem mi folyik (vagy inkább nem folyik) a raktárban. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →