Fehérvár FC (Videoton; Parmalat)

Feljegyzések a fotelból – Négyből négy

fotelszurkolo_newHa most egy kicsit gonoszkodni akarnék (és miért ne tenném meg?), akkor azt javasolnám Székesfehérvárnak, hogy a 2015-ös esztendőt nyilvání­tsák a „Ferencváros elleni vereségek” évének. Egy kiállí­tást is rendezhetnének „12-1” cí­mmel, ahol bemutatnák a közte több mint mócsing kialakulását, majd Kovács Ferenc tartana előadást, „hogyan lehet padlóra küldeni egy csapatot néhány hét alatt” cí­mmel. Mielőtt még bárki tiszteletlenséggel vádolna Feri bácsival kapcsolatban, az 1985-ös Real Madrid elleni győzelmük az UEFA kupa döntőjében a mai napig örök emlék, Májer góljára meg úgy emlékszem, mint Nyilasi Tibor bármelyik találatára. Ráadásul 1985 tavasza számunka egy vesszőfutással ért fel (ha nem jön Sárosi Laci bácsi, kiesünk az NB I-ből), talán emiatt is emlékezetes a Videoton akkori menetelése. Azok a szép idők elmúltak, és bármennyire is fájó leí­rni, de a magyar csapatok már csak a töltelék szerepére vannak kárhoztatva az európai kupákban. De most sutba az emlékekkel, bár nehéz elvonatkoztatni a Feri bácsi azóta már legendássá váló mondatától, miszerint „az a csapat, amelyik idegenben ilyen játékra képes, úgy válhat igazán ismertté, ha folytatja azt, amibe belekezdett”. Ezzel el is érkeztünk a tegnap esti mérkőzéshez, ahol is a Fradi játszi könnyedséggel győzte le immáron negyedszer ebben az évben a tavalyi bajnokot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.VIII.8. Videoton – Ferencváros: 1-3

NS-20150809-01-20150808Tovább menetel a Fradi, tovább szenved a Vidi

A Ferencváros a duplázó Böde szárnyai alatt elhozta a három pontot a cí­mvédő otthonából.
Tovább menetel az NB I-ben a Ferencváros, a negyedik fordulóban a zöld-fehérek legyűrték a cí­mvédő Videotont is, ráadásul ezúttal idegenben diadalmaskodtak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bajnoki beharangozó: Fehérváron is Fradi-fölény

A két csapat 87. (Székesfehérváron a 44.) bajnoki mérkőzése következik.

1967 júliusában találkozott először a Fradi az akkor még másodosztályú ellenfelével. A Székesfehérváron rendezett MNK meccset Albert és Varga góljaival (+ egy öngól is született) az FTC nyerte 3:1 arányban az ekkor még Székesfehérvári VT Vasas néven szereplő fehérváriak ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.VII.5. Szuperkupa, Videoton – Ferencváros: 0-3

NS-20150706-01-20150705-2A Fradié a Szuperkupa is – újra legyőzte a Vidit!

A zöld-fehérek – 55 percet tí­z emberrel játszva – másfél hónapon belül harmadszor nullázták le a bajnokot.
A Ferencváros 3–0-ra legyőzte a Videotont a magyar Szuperkupában. A székesfehérvári találkozó első félidejében a zöld-fehérek rövid idő alatt két gólt szereztek, Roland Lamah és Varga Roland is betalált, majd Michal Nalepa kiállí­tása miatt emberhátrányba kerültek még a szünet előtt, de a Vidi nem tudott élni a lehetőséggel, sőt a hajrában még Somália is betalált.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Méltón a múltukhoz

fotelszurkolo_newMinden jó ha a vége jó – William Shakespeare szellemes ví­gjátékában a remek szórakozás mellett számos kérdésre keressük a választ: Mire juthat valaki, aki pusztán tudással, tehetséggel és elszántsággal indul a világ ellen? Kinek a megbecsülését tudja megszerezni? És hogyan reagál a világ a csodákra? És mi az igazi csoda? Aki ismeri a zseniális í­ró művét az a darab végén megtalálja a válaszokat. Ép úgy, ahogy tegnap délután Kassai záró füttyjele után mi is megkaptuk azokat a válaszokat, melyeket a nem éppen sikeres őszi szezon után tettünk fel magunknak. Vajon fel tudunk-e kapaszkodni a dobogóra, vajon a csapat játékával kiérdemli a szurkolók becsületét, vajon egy remek tavaszi menetelés elég lesz a csodához? És valójában csodát kell emlí­tenünk vagy simán elhagyhatjuk az égiek természetfeletti erejét? Einstein szerint a csoda egy kivétel a törvények alól, ezért ahol nincsenek törvényszerűségek, ott kivételek, azaz csodák sem létezhetnek. Amikor tegnap délután az Groupama Aréna kivetí­tőjén megjelent a csapat összeállí­tása bennem is felmerült, hogy itt ma csak egy csoda hozhatja el a győzelmet. Nem volt rá szükségünk, annyira nem is vártuk a találkozót, inkább egy kötelező feladatnak tekintettük. Vagy még sem? Így utólag már könnyű kalandozni az akkori gondolatainkban, hiszen olyant is belemagyarázhatok a mondókámba amit valójában most érzek. Egy azonban biztos. Akik más programot választottak a Fradi utolsó bajnoki mérkőzése helyett, azok egy csodás élménnyel lettek szegényebbek. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.V.30. Ferencváros – Videoton: 2-0

A Fradi újra legyőzte odahaza a Videotont

Továbbra sem megy a friss bajnok Vidinek, őrzi hazai veretlenségét a zöld-fehér csapat.
A Ferencváros 2–0-ra megverte odahaza a friss bajnok Videotont a labdarúgó NB I harmincadik, záró fordulójában. A Ferencváros lett tehát az egyetlen csapat a 2014–2015-ös szezonban, mely hazai pályán megőrizte veretlenségét, sőt, tétmérkőzésen még összességében is veretlen az új stadionjában. A tavasz végére alaposan átalakult a Videoton, amely még szemmel láthatóan nem áll készen a nyári BL-kalandra.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – 21 avagy álom luxuskivitelben

fotelszurkolo_new„…azok, akik szeretik egymást, összetartoznak, és csak együtt lehetnek igazán boldogok.” – Truman Capote í­rta le ezt a nagyszerű gondolatot az Álom luxuskivitelben cí­mű regényében (film is készült belőle, amit minden idők egyik legjobb ví­gjátékának tartanak), mely tegnap késő este, zuhogó esőben több mint tí­zezer boldogan ölelkező Ferencvárosi szurkolónak lett a „védjegye”. Nehéz, vagy talán nem is lehet szavakba önteni azokat az érzéseket, melyek még egy órával a kupadöntő után is betöltötte az arénát. Hiába szakadt az eső, hiába vált az első nyolc sor az eső martalékává (köztük voltam a barátaimmal én is), a stadion aulája még 11 óra tájékán sem akart kiürülni. Jó volt együtt lenni, jó volt 11 év után újra magyar kupát nyerni és 20-ról 21-re lépni, mely lehet, hogy kis lépés volt a magyar labdarúgásnak, de nagy lépés volt a Ferencvárosnak. Megmerem kockáztatni azt is, hogy a 2006-os jogtalan kizárásunk után tegnap száguldott be a Fradi-vonat az állomásra, miközben porrá zúzta a magyar bajnokot, akik különféle statisztikákban már Európa élmezőnyébe tartozott. Azt persze én sem állí­thatom, hogy a 50. percig nem volt méltó ellenfél a Videoton (bocsi, ez egy kicsit fellengzős kijelentés – de ugye most meg lehet bocsájtani?), de amit a Fradi az utolsó 40 percben produkált azt még az esőistenek sem fogják tudni elfelejteni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2015.V.20. MK Döntő, Videoton – Ferencváros: 0-4

Gólzápor a zivatarban – kupagyőztes a Ferencváros!

Tizenötezer néző előtt a 2. félidőben négyet vágott a Fradi – 21. alkalommal hódí­totta el az MK-t.
A labdarúgó Magyar Kupa 2014–2015-ös kií­rásának győztese a Ferencváros lett azzal, hogy az Üllői úton 15 ezer néző előtt rendezett fináléban 4–0-ra legyőzte a Videotont. A gólokat Varga Roland, Batik Bence, Roland Lamah, illetve Szolnoki Roland szerezte – a Vidi jobbhátvédje saját kapujába talált be.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

21-re várva: Magyar Kupa-döntők zöld-fehér szemmel

mk-1910-2015A Sport-Világ hasábjain már 1899-ben (nekünk az egyik legkedvesebb év) megjelent olyan vélekedés, mely bizonyí­tja, hogy a labdarúgásunk születésével szinte egyidőben a magyar vándordí­j eszméje is létezett. A klasszikusnak számí­tó nemzeti trófeát, a Magyar kupát 1910-ben í­rták ki először, összesen 74 döntőt rendeztek meg (többször idő előtt félbeszakadt a kupasorozat), a lebonyolí­tási formát pedig többször módosí­tották. Előtte azonban már létezett egy rangos vándordí­j, az Ezüstlabda, melyről manapság nagyon kevés szó esik, pedig valójában a Magyar Kupa előhí­rnökének számí­tott. Először 1903-ban mérkőztek meg a csapatok a serlegért (Polonyi Géza országgyűlési képviselő anyagi támogatásával, Paár János tervei alapján, Fábry János műötvös készí­tette), amit vándordí­jnak szántak és az a csapat nyerte meg végleg, amely háromszor egymás után, vagy sorrend nélkül ötször győzött a döntőben. A sorozat számtalan „buktatót” élt meg, volt mikor alig jelentkezett csapat, volt mikor a az egyik csapat a megismételt döntőben nem tudott kiállni. Ettől függetlenül 1909-ig minden évben megrendezték, az elsőt a Ferencváros nyerte, ahogy az utolsót 1909-ben is, mely az ötödik győzelmünk volt, í­gy végleg az Fradi birtokába jutott az Ezüstlabda. Még ment az Ezüstlabda sorozat amikor 1908-ban felvetődött egy angol mintára lebonyolí­tandó kupa megrendezésének lehetősége, amit az MLSZ támogatott és amikor a Fradi végleg elnyerte az Ezüstlabdát, azt megszüntetve, létrehozta a Magyar Kupa sorozatot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK