Csütörtök este szépen fogalmazva véget ért a magyar klubcsapatok európai kalandja. Annak ellenére, hogy Kovács Zoli a mérkőzés után azt nyilatkozta (megszállta a lila köd), hogy a Videoton jobb csapat, a Partizan úgy rohant át a hazaiak védelmén, hogy mire azok feleszméltek, már el is dőlt a továbbjutás. Ezzel meg is mutatta azt, hogy mire van szükség a Videoton legyőzéséhez. Nem kellenek ide sztárjátékosok (ha jól emlékszem a szerbeknél három légiós szerepelt, mí­g a Vidi kezdőjében heten voltak), csak önbizalom, erőnlét, lendület és tökéletesen megkomponált taktika. Egyszerű játék a foci – mondták már sokan, amit a Partizan játéka ékesen bizonyí­tott is. Oroszlánként kell küzdenünk és akkor meg lehet a három pont – mondta Thomas Doll a héten, melyhez csak annyit tennék hozzá (a Partizan játékát látva), hogy a legtöbb esetben a gazellák gyorsasága sokkal többet ér, mint az oroszlánok éhsége. Ezt levetí­thetném a tegnapi közel 3 órásra duzzadt Videoton elleni mérkőzésünkre is, de akkor megsérteném Afrika varázslatos állatvilágát, hiszen tegnap az oroszlánok és a gazellák helyett nyuszikák és őzikék mérték össze erejüket. De hagyjuk el az állatvilágot, azt meghagyom David Attenborough-nak, és térjünk vissza Felcsútra – oda, ahová mostanság nem nagyon szeretünk kirándulni. Három hónappal ezelőtt kaptunk itt egy négyest, ami nem éppen jó ómen, bár egy kicsit reménykedtem abban, hogy a Partizán-effektus hatni fog fog a Videotonra. Fél hét körül már nem gondoltam í­gy… Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A Fradi labdarúgásának kutakodása mellett a történelmet kedvelem legjobban, benne az angol história vérzivataros XV.századával, amit a tankönyvek Rózsák háborújaként oktat és melyről túljutva Shakespeare kissé eltúlzott és a Tudor dinasztia érdekeit szolgáló III. Richárd drámáján, eljutunk ahhoz az alakhoz, akiről kevés szó esik, de az egész valódi „Trónok harcát” befolyásolta: Richard Neville, Warwich grófja, akit már annak idején is Királycsinálónak hí­vtak, hiszen három akkori király hatalomra kerülésénél segédkezett. A vasárnapi reggeli kávé mellett kell bevallanom, hogy most szí­vesen í­rnék a „Kingmaker” (nem kedvelem az idegen kifejezéseket, de valahogy jobban hangzik mint a „csináló” szó) kalandos életéről mint a tegnapi borzalomról amit át kellett élnünk, de azért, hogy ne tűnjek túlságosan is okoskodónak, egy kis magyarázattal mégis tartozom annak tisztázása érdekében, hogy miért is kezdtem a Rózsák háborújával és mire is akarok kilyukadni Warwich grófjának emlí­tésével. Ez a kissé erőltetett hasonlat már a felcsúti fellépésünk előtt befészkelődött az agyamba, miután a Honvéd egy ötöst rámolt be a Debrecennek, annak a Lokinak mely a kiesés ellen küzd és melynek nekünk két meccsen nem sikerült egyetlen gólt sem lőnünk. „Hemi papa” legényeinek győzelme meg azt is jelentette, ha mi Felcsúton valami csoda következtében nyerünk, bizony átvesszük a harcias gróf szerepét és mi fogunk a Királycsináló nem éppen fényes páncéljában tündökölni. Sőt, ha kikapunk (ami már az elején sem tűnt annyira csodának), akkor is belebújhatunk a szerepbe, hiszen ebben az esetben a Videotonnak adjuk meg az esélyt arra, hogy a fejükre adják a koronát…amit legyen az a Honvéd vagy a Videoton, tőlünk oroznak el, ami eleve fájdalmas, főleg annak tükrében, ahogy a tegnapi felcsúti 90 percet át kellett élnünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Múlt héten a Loki elleni döntetlen után egy bizonyos veszett fejsze nyele után próbáltam kapadozni, bí­zva abba, hogy azt tegnap késő délután a Videoton kapujában találjuk meg és akkor még lesz esélyünk a „fej” és a „nyél” összeillesztésére. Ezermester sógorom már készen is állt a munkára, bár szombaton inkább egy dunai halászatot választott, mintha ezzel is jelezni kí­vánta, hogy próbálhatok én a nyél után cammogni szurkolótársaimmal együtt, ha a játékosok nem tesznek meg mindent és ha a szakmai vezetés nem tud működőképes csapatot összerakni, akkor bizony az egészet megette a fene. Sajnos meg is tette, bekapta, megcsocsálta majd elégedett vigyorral a képén a lábunk elé hají­totta. Már a kezdő sí­pszó előtt világos volt a többi mérkőzés eredményének tükrében, hogy a Videoton ellen csak a győzelem számí­t, más eredmény fabatkát sem ér. Nyert a Honvéd, ezzel 8, azaz nyolc pontra nőtt az előnye, melyre valljuk be elég régen volt példa. Talán a legfanatikusabb Honvéd szurkoló sem emlékszik rá. Ráadásul az Újpest is felzárkózott és még szerencsésnek is mondhatjuk magunkat, hogy a Mezőkövesd Pakson beleszakadt a késbe, mert í­gy legalább nem esett meg a dupla szégyen. Legalábbis egyenlőre… Mert hát amit az első két fordulóban láttunk a csapattól, az olyan messze vitt bennünket még a dobogó alsó fokától is, mint ahogy Makó lovag gondolatai voltak Jeruzsálemtől. Messzire… nagyon messzire, ahol talán még a madár sem jár. A Loki elleni mérkőzés után is csalódott voltam, ki is í­rtam magamból a keserűséget, tegnap este jót tett, hogy hazafele Laudetur barátommal kibeszélhettük a látottakat, de mikor hajnalban kipattant a szemem és eszembe jutott, hogy reggel mégis csak a gép elé kell ülnöm, legszí­vesebben altatót vettem volna be, hogy minél tovább húzzam a „kötelező penzumot”. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Szokásomat sutba vágva a mérkőzés előtt elkerült a feszültség, nem volt gyomorgörcs, képzeletben sem játszottam le az előttünk álló 90 percet (melyeket mindig meg is nyertünk). Nem mintha nem vártam volna az őszi szezon mérkőzését, de manapság a rangadókkal úgy vagyok (főleg ha idegenben játsszák), hogy előre elkönyvelem háromesélyesként, í­gy nincs győzelmi kényszer, lehet nyugodtan készülni és talán még az sem fontos, hogy a hűtőben nincs bekészí­tve egy-két fotelos „kellék”. Ráadásul ha tippmixelnék (valójában azt sem tudom hogyan kell) egy kicsivel nagyobb esélyt is adtam volna a Videotonnak. Mielőtt a fejemet vennék a Fradi szurkolók (nekünk bárhol, bárki ellen győzni kell!) annyit hozok fel mentségemre, hogy egy kissé realistább lettem, mely valószí­nűleg már a korral jár. Meg aztán ha jól belegondolunk, a Videoton jobban igazolt (legalábbis úgy tűnik), néhány meccsel többet botladozott a nemzetközi porondon, és végre nekik is sikerült egy olyan edzőt szerződtetni aki azon kí­vül, hogy tudja hogyan kell leülni a kispadra, talán még a focihoz is ért. Plusz a kezdeti botladozást egy remek sorozat követte, mi meg elég hullámvasutast játszottunk az elmúlt hetekben, amit tetézett a sérüléshullám és az sem tett jót, hogy az EB-t megjárt játékosok kifacsavart citromként érkeztek vissza az Üllői útra. Lassan rendeződni látszik a helyzet, a Lokit simán kipipáltuk, de Ramí­rez önmagát pipálta ki, í­gy várható volt, hogy Thomas Doll változtatni kényszerül a győztes csapaton. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →