Reggel a kávéivás közben bekapcsoltam a tévét. Nem az éppen aktuális politika vircsaftra voltam kí­váncsi, helyette inkább a NatGeo csatornára kapcsoltam, ahol egy érdekes dokumentumfilmet adtak az emberi génkutatás legújabb ví­vmányáról, az úgynevezett „harcos gén” meglétéről. Tudósok rátaláltak arra a génre, mely az egyik emberi tulajdonságunkért „felel”, mely meghatározza a kritikus helyzetekben a viselkedésünket és mely eldönti, hogy mennyire vagyunk harcosak, hogy az indulatainkat mennyire tudjuk kordában tartani. Rájöttek arra is, hogy ez a „harcos” gén (a tudósok nevezték í­gy el) nem minden emberben található meg, és tulajdonképpen ezért is viselkedünk másképpen a „rázós” helyzetekben. Természetesen a gén megléte nem jelenti azt, hogy aki rendelkezik vele, abból eleve indulatos vagy éppen jó feszültségmegoldó ember válik, de annyit már bebizonyí­tottak, hogy akik rendelkeznek vele, azok sokkal harcosabban viszonyulnak a környezetükhöz. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Crassus a hí­res római hadvezér mondta, hogy vannak csaták melyek már azelőtt eldőlnek, hogy a két hadsereg felsorakozik egymással szemben a csatatéren. Ő már csak tudta, hiszen a pénz és a jól képzett légiós katonák érte harcoltak, az ellenfélnek a bátorságon és a becsületen kí­vül más nem nagyon állt a rendelkezésre. Pénzük nem volt, emiatt jól fizetett zsoldosok sem segí­tették őket és a fegyverzetük is messze elmaradt a rómaiak páncélzatától. Mégis csatába szálltak, mert ezt követelte tőlük a szabadság utáni vágyuk és az a hitük, hogy amit eddig elvégeztek, az megbecsülésre fog találni. A történelemből tudjuk, hogy még Spartacus szabadság iránti vágya és gladiátori képessége sem volt elég a Crassus legyőzéséhez, aki preatorból lett az első triumvirátus tagja, Róma egyik legbefolyásosabb ura. Hogy mi köze a fentieknek a tegnap esti Fradi-Videoton mérkőzéshez? Mindenki tudja, nagyon sok. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A tegnapi napig úgy gondoltam, hogy Freddy Kruger már soha nem fog feltámadni és eltorzult arcával és vaskarmaival nem fogja az álmainkat rémképekké változtatni. A tegnapi napig úgy gondoltam, hogy még ötven évesen is hihetek az álmaimban, hiszen legyen bármilyen zaklatott a világ körülöttünk, kell lenni egy menedékháznak, ahol Freddy Kruger soha nem találhat meg. Megtalált, és nem csak álmaimba rondí­tott bele, hanem egy kellemesen simogató reménysugarait is kemény faggyá változtatott az arcomon.

Közel negyven éve tudom, hogy az előbb emlí­tett menedékház nem az Elm utcában van, hanem az Üllöi út 129 alatt. A zöld-fehér szí­vünk úgy zarándokol a Szentély felé mintha ott a teljes megtisztulás várna, mintha a körbe zárt katlan között megtalálnánk a lelki békénket és nyugalmunkat. Ezt a békét és nyugalmat már száz éve féltik és óvják a szurkolók és mindazok a játékosok, akik valaha is magukra húzták a Ferencváros cí­meres mezét. 2011. március 12-én ide rondí­tott bele Freddy Kruger és olyan mészárlást végzett, hogy sokan már a vége előtt kimenekültek a Való világba, ahol éppenséggel Béci verte Szandikát, vagy éppen fordí­tva. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Azt nem tudom, hogy évmilliókkal ezelőtt, amikor az ősember úgy döntött, hogy önálló fejlődési szakaszra lép, vajon hogyan viszonyult egymáshoz a szí­v és az ész. Mennyire játszott döntő szerepet az ösztön a gondolkodásban, és vajon befolyásolták-e az akkori embert az érzései. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy meg szeretném fejteni az evolúciót, nem erről van szó, csupán saját magam érzéseiről szeretnék magyarázatot adni. Arról az egyszerű tényről, hogy néha a szí­v és az agyunk teljesen más utakon jár. Nagyon sok esetben a szí­vünk olyan nyomás alá helyezi az agyunkat, hogy az képtelen reálisan gondolkodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →