zöld-fehér forgácsok
Zöld-fehér forgácsok: A zöld-fehér kőszikla
Az első bajnoki meccsen, amelyet láttam, feltűnt a Fradi védelmének közepén egy hatalmas termetű hátvéd. Óriási felszabadító rúgásai az ellenfél térfelének legalább a közepéig szálltak, fejjel korlátlan úr volt saját kapuja előtt, rögtön látni lehetett, hogy szívét adja a csapatért.
Ő volt Kispéter Mihály, kinek vezetéknevében humorosan hangzott a „kis” előtag. Valahányszor arra gondolok, mit is jelképezett számunkra a Fradi, eszembe jut ez a csupaszív ember – mert ember volt a javából –, aki Szolnokról került a zöld-fehérekhez, de nála önfeláldozóbb fradistát nem ismertem. A hűség mintaképe volt, szerény, mégis kikezdhetetlen tekintély. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: Röpködő hálóőr
Ha manapság az összeállításokat böngészem – nem igazán lelkesítő eligazodni a sok külföldről érkezett játékos között -, döbbenten kell nyugtáznom, alig van magyar kapus.
Hová tűntek, meg nem mondom.
Az én időmben volt alkalmunk megjegyezni a nevüket. Az Újpest legendás, háromszoros bajnokcsapatában Tóth György, őt követve pedig Károlyi Diósgyőrből. Bukovi Márton MTK-jában Solymosi, utána a Grosics mögött örökös tartalék, Gellér Sándor. Szegeden, majd a Vasasban Bakó, neki nem tett jót a fővárosi levegő, Dorogon, utóbb a MATEOSZ-ban Grosics, akit aztán a Honvédba költöztettek.
A MATEOSZ külön történet. Stílusosan játszó, kitűnő csapat, fedezetsorában Zakariás, csatársorában a kitűnő balösszekötő, Zsolnay. Kellemetlen ellenfele a nagycsapatoknak is, kivált, ha Grosics lehúzta a rolót, ami gyakran megesett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: Jamesz „bácsi”
Aki sajátjának érzi a Fradi vízilabdacsapatát, feltétlenül olvassa el Karinthy Ferenc Tó fölött, víz alatt című kötetének egyik elbeszélését. A „kis” Karinthy – Karinthy Frigyes fia – a Fradiban pólózott egy akkor alakuló csapatban, amelynek edzője és világklasszis középcsatára Németh János, népszerű nevén „Jamesz” volt.
Az Újpest elleni rangadóra készültek. Az ellenfélnél a félelmetes termetű Kislégi ontotta a gólokat, lehetetlennek látszott a semlegesítése. Elsöpörte bármelyik hátvédet. Jamesz számára persze kabinetkérdés volt, hogy Kislégit valamiképp kivonják a játékból, hisz ő is középcsatár volt, s nem lelkesedett volna, ha az újpesti óriás elhomályosítja hírnevét.
„Te fogod majd!” – mondta Karinthynak, aki elkékült a váratlan ajánlattól. Hogy is tudna bármit kezdeni Kislégivel…
Hosszú beszélgetések következtek. A még mindig kételkedő Karinthynak Jamesz újra meg újra elmagyarázta az egyetlen üdvözítő taktikát. A „kis” Karinthy még mindig kételkedett, végül mégis ráállt a dologra.
Elkezdődött a meccs. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: Bélus
Háray Béla (fotó:wikipédia)
Ó, azok a vasárnap délelőttök! Már szombaton felvillanyozva loholtunk haza az iskolából (akkor még szombaton is tanítás volt), és Klucsik Laci barátommal megtárgyaltuk, hányra jöjjön értem. Laci legalább akkora fradista volt, mint én. Édesapjától, Jenő bácsitól örökölte vonzalmát, édesanyja, Mednyánszky Mária, a halhatatlanok csarnokának tagja , sokszoros asztalitenisz világbajnok volt.
Vasárnap délelőttönként játszották a jégkorong-rangadókat a Műjégpályán. Az ideiglenes falelátók már félórával a meccsek előtt tömve voltak, mielőtt fölmásztunk a lépcsőkön, forralt borral hangoltunk. Lelkesedésünk érthető volt: a Fradinak kitűnő csapata volt, minden évben bajnokesélyes gárda.
Három egyesület váltogatta egymást az élen, a Fradi, a Vörös Meteor és az MTK (már nem emlékszem, milyen névre változtatva.) A Vörös Meteorban a hátvéd Pásztor és a csatár Kenderesi vitathatatlanul nagy klasszis volt, mellettük Vagyóczkyra és Martinuzzira emlékszem. A kék-fehérek kapuját Hircsák védte, a legjobb magyar kapus, akit Európában is jegyeztek. Előtte az alacsony, pokróckemény Bárány és a jól megtermett Rendi alkották a hátvédpárt, a csatársor jobb szélén pedig a félelmetes Szamosi varázsolta a korongot. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: Vallomás a Fradiról
Amikor a Kairosz Kiadó vezetője, Bedő György megpendítette, nem írnék-e egy vallomásos emlékezést a Fradiról, kapva-kaptam ajánlatán. Általában irodalomtörténeti elemzéseket írok és beszámolókat unokáimról, de a Fradi életem nagy szerelme
– remélem, feleségem megbocsájt ezért -, s akkor éppen a másodosztályba toloncolta a Kisteleki-klán, s rajta köszörülték a nyelvüket a Nemzeti Sport szakírói, élen a rovatvezetővel. Azt akartam elmondani, a Fradi akkor is Fradi, ha éppen „alant” van, ezért lett a könyv címe: Fradi szívvel hegyen, völgyben. Így jelent meg a Kairosznál.
Amikor író apám – a Fradi számára is nagy szerelem volt és maradt – először vitt az Üllői úti pályára, még álltak a falelátók. A Fradi öregfiúk Ausztria öregfiaival játszottak, ki is kaptak, de nem az eredmény volt a lényeg, hanem a többnyire idősebbekből álló nézősereg gyönyörűsége, a hajdani kedvencekkel és ellenfelekkel való találkozás. A következő héten már magától értetődő volt, hogy a Fradi-pályára megyünk. az EMTK ellen játszott a csapat, a frissen igazolt Deákkal centerben. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
