Átigazolások – 2005/06 (nyár)

A 100% Fradi információi szerint Sorin Botis megérkezett a Ferencvároshoz. A román védő a hetilapnak elmondta: a vezetőkkel már mindenben megegyezett, csupán a zöld kártyájára vár. Botis pénteken délelőtt már a csapatunkkal tréningezik, azt azonban nem tudni, hogy pályára lép-e a Kaposvár elleni bajnoki találkozón. Védőnk szerint van némi lemaradása, mivel az elmúlt napokban nem tudott megfelelő edzésmunkát végezni, a hivatalos ügyeit kellett intéznie.
Botis két szezont töltött kölcsönben a Ferencvárosnál, és bár klubunk szerette volna őt megtartani, egyesülete, a Sheriff Tiraspol magas összeget szabott ki érte. Sorin és a moldáv klub a közelmúltban szerződést bontott

*

A 100%Fradi információi szerint Csehországba igazolt Sowunmi Thomas, aki az elmúlt két és fél évben a Ferencvárost erősí­tette. Támadónk egy évre igazol a cseh bajnokság 13. helyén álló FC Slovácko együtteséhez. A gárda vezetőedzője ismerős lehet a magyar drukkereknek, mivel a csehek edzője az a Ladislav Molnár, aki korábban Újpesten is dolgozott.

(2005.09.08. – ftc.hu)

Gyepes Gábor Angliában folytatja pályafutását. Az FTC labdarúgója sikeres próbajátékon vett részt a másodosztályban szereplő Wolverhampton Wanderers csapatánál.

(2005.07.28. – Blikk)

A 100% Fradi szí­nes hetilap értesülése szerint Jovánczai Zoltán a Ferencvároshoz szerződött. Tepszics Ignác megerősí­tette a 100% Fradi információit. Sportigazgatónk elmondta, hogy ma Kaposváron járt, ahol sikerült megállapodni az utánpótlás válogatott csatárral. Jovánczai elmondta, nem sokat gondolkozott a Fradi ajánlatán.

(2005.07.26. – ftc.hu)

A 100% Fradi szí­nes hetilap értesülése szerint Huszti Szabolcs három évre, 2008. június 30-ig szóló szerződést kötött a francia élvonalbeli Metz csapatával. A válogatott középpályás a Ferencváros sajátnevelésű játékosa volt. Ez azt jelenti, hogy bár június 30-án lejárt a szerződése, mégsem ingyen kerül a francia klubhoz, a Ferencvárost ugyanis nevelési költségtérí­tés illeti meg. Ennek nagyságát a felek nem hozták nyilvánosságra.

*

A 100% Fradi információi szerint a Ferencváros 2008. június 30-ig szóló szerződést kötött Fitos Lászlóval. A 18 éves jobboldali középpályás az elmúlt szezonban még az ifi A-csapatunkban szerepelt és alkalmanként pályára lépett a junior együttesben is. Fitos szombaton a Siófok elleni felkészülési meccsen mutatkozhat be együttesünkben.

– Nagyon boldg vagyok. Amikor elkezdtük a felkészülést, titkon reménykedtem benne, hogy kaphatok egy junior szerződést, profi szerződésről álmodni sem mertem. Ezek után természetesen nem is kellett sokat tárgyalnunk, boldogan í­rtam alá 2008-ig. Mindent meg fogok tenni azért, hogy megháláljam a megelőlegezett bizalmat.

(2005.07.22. – ftc.hu)

A 100% Fradi hetilap értesülései szerint Andorka Péterrel bővülhet a Ferencváros kerete. A 21 éves utánpótlás válogatott támadó szerdán nálunk edzett, és nagy az esélye annak, hogy hamarosan a mi játékosunk lesz. Andorkát a Debrecen télen kölcsönadta a Zalaegerszegnek, ahol állandósí­tani tudta helyét a csapatban és 13 mérkőzésen 3 alkalommal volt eredményes. Andorka csütörtökön pályára lép a Paks elleni edzőmérkőzésen, és várhatóan még a héten eldől a sorsa.

(2005.07.20. – ftc.hu)

A mai tréningen Borbély Csaba és Ursz József személyében két baloldali játékost tesztelt a szakmai stáb. A 25 éves Borbély Csaba az elmúlt szezonban a román élvonalbeli Universitatea Craiova játékosa volt, de tavasszal kölcsönben Nagyváradon szerepelt. A romániai magyar családból származó játékos remek fizikai adottságokkal rendelkezik, hiszen 182 cm magas és 73 kg. Borbély a háromcsatáros rendszerben balszélsőként, illetve baloldali támadó középpályásként is bevethető.

Mindketten a csütörtöki felkészülési meccsig készülnek nálunk, további sorsuk az edzőmeccsen nyújtott teljesí­tményüktől függ.

(2005.07.19. – ftc.hu)

Laczkó Zsolt után újabb fiatal játékosunk í­rta alá első profi szerződését a klubbal: a 100%Fradi szí­nes hetilap értesülései szerint Bartha László 2008. június 30-ig lesz a Ferencváros játékosa. A fiatal támadó tavasszal mutatkozott be az élvonalban, ahol eddigi kilenc meccsén két gólt szerzett. Barthának – aki februárban töltötte be a 18. életévét – eddig amatőr szerződése volt, most viszont még jó ideig a Ferencvároshoz köti kontraktusa.

(2005.07.09. – ftc.hu)

Elfogadta a Ferencváros ajánlatát Grósz Róbert is, aki 2007. június 30-ig lesz a mi játékosunk.

(2005.07.06. – ftc.hu)

A 100% Fradi hetilap értesülése szerint két új játékossal bővült csapatunk kerete. Tí­már Krisztián és Erős Gábor egyaránt kétéves szerződést kötött a Ferencvárossal. Tí­már sajátnevelésű játékosunk, az elmúlt szezonban Nyí­regyházán játszott. A 25 éves Erős Gábor Pécsről szerződött hozzánk. A Pécshez kapcsolódó hí­r, hogy Tarcsa Bence, junior csapatunk támadója a pécsieknél szerepel próbajátékon. Ezenkí­vül eldőlt, hogy Horváth Gyula nem lesz a miénk. A pécsi támadónak egy plusz egyéves szerződése volt Pécsen és a pécsiek éltek opciós jogkkal, í­gy Horváth a következő szezonban is Pécsen marad.

*

Mindkét (szerk: a másik a bolgár Ivan Paleikov) próbajátékostól elköszöntünk a lefújás után. Egyikük sem jelentene erősí­tést számunkra, nem volt véletlen, hogy Nagy Endre Ernő még egy félidőt sem játszhatott végig. A 19 éves játékos nem volt ügyetlen, de ez önmagában még kevés ahhoz, hogy a Ferencvárosban játsszon.

(2004.07.05. – ftc.hu)

A 100% Fradi hetilap információi szerint Bognár Zsolt megegyezett a Ferencvárossal és kedden egy plusz egy éves szerződést í­r alá klubunkkal. A védő az elmúlt három évben szerepelt nálunk, idén nyáron azonban Sopronban kezdte el a felkészülést. A játékos azonban nem találta meg a számí­tását és László Csaba kezdeményezésére visszatért hozzánk.

*

A 100% Fradi szí­nes hetilap információi szerint Berki Krisztián ma felbontja szerződését a Ferencvárossal. A kapus megállapodása 2006. június 30-ig volt érvényes, de mivel kevés lehetőséget kapott a védésre, kérte a szerződésbontást, hogy más klubban folytathassa pályafutását. A Ferencváros szem előtt tartva a futballista érdekeit, hozzájárult a kontraktus felbontásához. Berki várhatóan a napokban aláí­rja szerződését a Diósgyőr együtteséhez, ahol Kövesfalvi Istvánnal kell felvennie a versenyt az első csapatba kerülésért.

(2005.07.04. – ftc.hu)

A 100% Fradi szí­nes hetilap értesülése szerint Budovinszky Krisztián és Kemenes Szabolcs aláí­rta szerződését a Ferencvároshoz. Mindkét játékossal egyéves megállapodást kötött a Ferencváros. Kemenes az angol élvonalbeli Charlton kapusaként kölcsönben véd nálunk a következő szezonban.

(2005.07.03. – ftc.hu)

Laczkó Zsolt: – Két évre í­rtam alá új szerződésemet. Az amatőr kontraktusom is 2007 nyaráig szólt, most ezt váltotta fel a klubbal kötött profi szerződés. Bár a bizonytalansággal én is tisztában vagyok, meg sem fordult a fejemben, hogy máshova igazoljak. Úgy érzem, ez az új megállapodás egyfajta elismerés is a klub részéről, nekem pedig egyfajta megbecsülést jelent. Ez azért is örömteli számomra, mert én az Üllői úton szeretnék bizonyí­tani, remélem, erre lesz is bőven lehetőségem a következő időszakban.

(2005.07.02. – ftc.hu)

Öt órától játssza 2005/06-os idénybeli első felkészülési mérkőzését tartalékcsapatunk. A Bp. Honvéd elleni találkozón több próbajátékos is pályára lép. Lehetőséget kap a szakmai stáb meggyőzésére a keddtől csapatunkkal készülő Rubint Richárd, valamint két szlovákiai játékos, Albert Tamás és Medgyes József is. Albert a védelemben és a középpályán egyaránt bevethető, Medgyes belső védő.

*

A 100% Fradiban Dragan Vukmiron kí­vül Adem Kapic, valamint Marek Penksa (2005.07.21.: Egy újabb nyáron távozó játékosunknak dőlt el a sorsa: a 100%Fradi szí­nes hetilap értesülései szerint Marek Penksa a lengyel Wisla Krakkó együtteséhez igazol.) is beszél távozásának okairól.

(2005.06.29. – ftc.hu)

Mától csütörtökig csapatunkkal készül Rubint Richárd, akit a Rimaszombat elleni felkészülési meccsünkön tesztel majd a szakmai stáb. Rubint középső védőként és emberfogóként is bevethető, a jó felépí­tésű futballistának a fejjátéka az erőssége. A 25 éves, felvidéki magyar családból származó futballista az elmúlt fél évben Putnokon játszott és döntő érdemeket szerzett abban, hogy a csapat a vasárnap befejeződött bajnokságban feljutott a másodosztályba. László Csaba a játékosról annyit mondott, hogy egy tréning alapján még nehéz reális véleményt kialakí­tani valakiről, a Rimaszombat elleni találkozó ad majd valós képet Rubint tudásáról.

(2005.06.28. – ftc.hu)

A 100% Fradi hetilap értesülése szerint Tí­már Krisztián csütörtökön í­rja alá kétéves szerződését a Ferencvároshoz. Huszonhat éves sajátnevelésű védőnk az elmúlt idényben Nyí­regyházán szerepelt. A futballista elmondta, nem sokat gondolkozott, amikor megkereste a Ferencváros.

– Természetesen én is hallottam a Ferencváros nehézségeiről, de azt gondolom, hogy egy magyar játékosnak nem szabad gondolkodnia a válaszon, ha a legnépszerűbb hazai klub keresi meg. Mivel én a Népligetben, Kaszás Pálnál és Szűcs Lajosnál sajátí­tottam el a futball alapjait, nagyon örültem, amikor szóba került a nevem a Fradinál.

– Ki keresett meg a klubtól?
– Úgy tudom, hogy a nyí­regyházi meccsen figyelt fel rám László Csaba, amikor 2-0-ra nyertünk a Fradi ellen és ő szorgalmazta a szerződtetésem. De jól ismerem Vass Lászlót is, akivel Székefehérváron dolgoztunk együtt.

– Mi az igazi posztod?
– A legtöbbször jobbhátvédként vagy emberfogóként játszottam, de nem idegen számomra a középpálya jobb széle sem.

– Mit vársz magadtól és a csapattól a következő szezonban?
– Magamtól azt várom, hogy a teljesí­tményemmel megháláljam azt, hogy visszahí­vtak a nevelő egyesületemhez. Minden meccsen igyekszem a maximumot kihozni magamból. A csapattal szemben a végleges keret kialakí­tása után lehet megfogalmazni az elvárásokat. Az a minimum, hogy minden meccsen meg kell szakadni a pályán.

*

A tegnapi edzésen ismét feltűnt egy próbajátékos az Üllői úton: a szlovákiai Csvirik Péter bal oldali védőként és védekező középpályásként egyaránt bevethető. Játszott Kassán, Besztercebányán, 2002-ben bajnok lett a Zilinával, egy évvel később pedig a Púchovval Szlovák Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Ez a csapat az utóbbi időben rendre kölcsönadta, ezért szeretné kivásárolni magát, hogy szabadon igazolhatóvá váljon. Vélhetően pályára lép ma a szentesi barátságos mérkőzésen is. Hogy a Ferencváros igényt tart-e a szolgálataira, arról a találkozó után döntenek a klub illetékesei. A szlovákiai Csvirik Péter mellett az Orosházáról érkező Majoros Árpád az elkövetkező napokban is az Üllői úton készül.

*

A zöld-fehéreknél három éven át profiskodó szerb-montenegrói Dragan Vukmir a bajnok Debrecenben folytatja pályafutását. A védő hároméves szerződést kötött a Lokival.

(2005.06.19. – 06.20. NS)

Megérkezett az Üllői útra a Charlton Athletic visszaigazolása, és ezzel eldőlt, hogy Kemenes Szabolcs a következő szezonban (újra) a Ferencvárost erősí­ti. A korosztályos válogatott hálóőr egy évvel ezelőtt igazolt Angliába, ahonnan most kölcsönbe tér vissza nevelőegyesületébe.

– Mind a Ferencváros, mind Szabolcs szempontjából igen kedvező feltételekkel sikerült megállapodást kötnünk a londoni klubbal – mondta a 100%Fradinak Tepszics Ignác sportigazgató.

A fiatal kapusnak 2006.június 30-án kell visszatérnie a Charltonhoz, Szabolcsot 2008-ig köti szerződés a londoni klubhoz.

(2005.06.17. – ftc.hu)

A csütörtöki edzés előtt az öltözőben bemutatták a Ferencváros felnőtt csapatának új szakmai stábját. László Csaba munkáját a továbbiakban Vass László segí­ti pályaedzőként. A szakember Csank János segí­tőjeként tevékeny részese volt csapatunk 2001-es bajnoki elsőségének. Vass Lászlóval egyéves szerződést kötött a klubvezetés. Kapusedzőként a továbbiakban is Józsa Miklós segí­ti a stáb munkáját. Keller Józsefre játékosként számí­tanak tovább, mí­g az eddig erőnléti edzőként tevékenykedő Simon Balla István az utánpótlás csapatok mellett dolgozik tovább.

(2005.06.16. – ftc.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK