K@rcsi
1972.VIII.12. Lengyeltóti – Ferencváros 2:9 (edzőmérkőzés)
Tanár Úr emlékezik
Játékoskeret és szakmai stáb – 1972/73
1971/72: Játékosrangsor
A legmagasabb osztályzat (mezőnyjátékos): Szűcs Lajos (Bp. Honvéd): 6.73
Ez a bajnoki év nem sikerült
Ilyen volt az NB I
1972.VII.9. Rába ETO – Ferencváros 1:1
1972.VII.5. Csepel – Ferencváros 1:1
1972.VII.2. Ferencváros – Vasas 2:5
1972.VI.28. Sestao SC – Ferencváros 1:2
1972.VI.25. Videoton – Ferencváros 4:3
Még a legvérmesebb székesfehérvári szurkoló sem gondolta, hogy csapata a 24. percben 3:0-ra vezet! Ez a mérkőzés a hazaiaknak nem is kezdődhetett volna jobban, minthogy az 50. másodpercben Marton játékvezető középre mutatott és a Ferencváros már másodszor kezdett. A Videoton csatársora kihasználta az FTC hátsó sorainak zavarát és nagyszerű dolgokat produkált. Az első félidőben annyi esemény történt a pályán, mint máskor két találkozón. Öt gól és négy sárga lapos figyelmeztetés, kihagyott gólhelyzetek sokasága. A II. félidőben nagyot változott a játék képe. Az első húsz percben a fradisták teljesen beszorították addig fölényben levő ellenfelüket, és majdnem kiegyenlítettek! Óriási küzdelemben ért véget az emlékezetes mérkőzés. Egy kattintás ide a folytatáshoz....








