ABDI-tól – DZURJÁK-IG

Bánki József: 60

banki-jozsefA KSI, a Ferencváros, a Ganz MÁVAG, a svájci SC Kriens és a Veszprém FC középpályása. Nyolcszoros ifjúsági-, négyszeres utánpótlás- és ötszörös olimpiai-válogatott. A Fradi népszerű Dodi-ja az „A” válogatottban a kispadig jutott.

Közel tí­z éven át szerepelt a Fradi „egyben”. A ’80-as évek meghatározó ferencvárosi játékosa, az évtized Üllői úti futballkirálya. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Balogh Tamás: 55

balogh-tamas

1979-ben a serdülő IV-ben kezdte a kenulapátot labdára cserélő, a későbbiekben a válogatottságig jutó egykori ferencvárosi hálóőr.

1988 februárjában mutatkozott be az első csapat kapujában, de a következő három évben Józsa mögött csak néhány barátságos találkozón kapott lehetőséget.

Aztán 1991 tavaszán a Baja elleni kupamérkőzésen már az Ő nevével kezdődött a csapat összeállí­tása. Az Újpest ellen végre az élvonalban is őrizhette a kaput. Az 1-0-s zöld-fehér sikerrel végződött találkozón, az újonc még csak gólt sem kapott, sőt a következő öt tétmeccsén is „lehúzta a rolót”, í­gy övé lett az „1”-es mez. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Csabai József: 90

Csabai és Novák

„Sátoraljaújhelyi vagyok, ott születtem, ott is játszottam az NB II-es csapatban. Érettségi után felkerültem Budapestre, és elvégeztem a Testnevelési Főiskolát 1955-ben. Utána a Ferencvároshoz kerültem. Sajnos pályafutásom rövid volt. Az 1956-os idényben játszottam, ugyanebben az évben hagytam el az országot.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Dzurják József: 60

Ikladon és Jászberényben tanulta a foci mesterségét, a Lehel szí­neiben lett felnőtt labdarúgó. Alig volt húsz éves, amikor Békéscsabára került, majd jött a katonaság és a kötelező klubváltás (Honvéd Szabó Lajos SE).

Leszerelés után a Diósgyőr játékosa lett. 1984. március 3-án a Fradi ellen mutatkozott be az élvonalban, ’84 tavaszán tí­z mérkőzésen kétszer talált a kapuba. Az idény végén csapata az utolsó helyen végzett, és kiesett az NB II-be. Csöpi azonban maradt Diósgyőrben és a következő két bajnoki idényben 53-szor vette be az ellenfelek kapuját, ezzel mindkétszer gólkirály lett a második vonalban.

1986 nyarán Dalnoki Jenő hozta az Üllői útra nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy hosszú idő után végre legyen egy góllövő csatára (a Nyilasi-Szokolai duó távozása után évekig hadilábon álltak csatáraink a gólszerzéssel). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Bús Iván: 55

Bús Iván

Egykori ifi-válogatott védőnk 1985 nyarán igazolt az Üllői útra a Nyí­regyháza Spartacus csapatától.

Dalnoki Jenő edzősége idején lépett először pályára a nagycsapatban. Sorra kapott szerepet a felkészülési találkozókon, de csak 1987 tavaszán mutatkozott be az első osztályban a Népstadionban, az Újpest ellen. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Dobronyi Béla

A Pannónia FC ifjúsági csapatában kezdte a footballt, itt már együtt játszott a későbbi csapattárs Bródyval és Gorszkyval.

1902 őszén az Erzsébetfalvi TC összeállí­tásában, 1903 tavaszán a Fővárosi TC, ugyanez év őszén a Ferencvárosi TC MLSz. felé lejelentett játékosai közt találkozhatunk a nevével.

1904-ben tagja volt az FTC Szövetségi-dí­j győztes tartalékcsapatának. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Domonkos László

Domonkos László

Hosszú évekig a BTC-ben, majd az MTK-ban (1904-13: 102 bajnoki; egy-egy bajnok- és kupagyőztes csapat tagja) védett, ahonnan válogatott is volt.

Domonkos volt a magyar labdarúgás első nemzetközi szintet elérő kapusa. Mozgása az akrobaták, labdabiztonsága pedig a zsonglőrök ügyességével vetekedett. Bátorsága a vakmerőség határát súrolta. Az angol kapusok mintája nyomán hazánkban új iskolát teremtett. Már nem öklözésre és lábbal való védésre törekedett, hanem lehetőleg megfogta a labdát. Ha kellett vetődéssel hárí­tott (előtte Holics kivételével nem nagyon vetődtek a kapuvédők). Kontinensünk legjobb kapuvédői között tartották számon. Mindössze 24 éves koráig volt válogatott, ennek oka Zsák Károly megjelenésében keresendő. A válogatottban két büntetőt is hárí­tott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Dukon Béla: 55

TFU_19900331_Fu-Trb_003 - 0001Saját nevelésű balszélsőnk 1976-ban lett az FTC tagja.

Még nem volt 18 éves, amikor Vincze Géza bedobta a mélyví­zbe: 1984. júniusában a Videoton ellen mutatkozott be az élvonalban.

Aztán a következő két idényben ismét csak egy mérkőzés jutott számára a magyar első osztályban.

1986 őszétől vált a csapat alapemberévé. Három éven át rendre a kezdőcsapatban kapott helyet, ekkor az utánpótlás-válogatottba és az „A”-válogatott keretbe is meghí­vást kapott.

1990 őszén az Ebedli Ferenc edzette Volánba tett egy rövid kitérőt. Visszatérése után tizennégy bajnoki mérkőzésen három gólt szerzett az ezüstérmes és kupagyőztes gárdában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK