1971/72

1972.VII.12. MNK Döntő, Ferencváros – Tatabánya 2:1

Tizennégy évet kellett várnunk a következő kupagyőzelemre. Ha a 110 éves múltunkat vesszük alapul, talán nem is volt olyan hosszú a várakozás, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a hatvanas években komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el a klub.

Apám szerint láttam a mérkőzést, de én őszintén nem emlékszem rá. Meg is kérdeztem tőle, hogy ezt vajon honnan tudja. – Abban az évben vettük a Munkácsy tévénket, és mivel közvetí­tették a meccset, nem volt kibúvó, az egész családnak ott kellett ülnie és szurkolni a csapatnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.VI.25. Videoton – Ferencváros 4:3

Még a legvérmesebb székesfehérvári szurkoló sem gondolta, hogy csapata a 24. percben 3:0-ra vezet! Ez a mérkőzés a hazaiaknak nem is kezdődhetett volna jobban, minthogy az 50. másodpercben Marton játékvezető középre mutatott és a Ferencváros már másodszor kezdett. A Videoton csatársora kihasználta az FTC hátsó sorainak zavarát és nagyszerű dolgokat produkált. Az első félidőben annyi esemény történt a pályán, mint máskor két találkozón. Öt gól és négy sárga lapos figyelmeztetés, kihagyott gólhelyzetek sokasága. A II. félidőben nagyot változott a játék képe. Az első húsz percben a fradisták teljesen beszorí­tották addig fölényben levő ellenfelüket, és majdnem kiegyenlí­tettek! Óriási küzdelemben ért véget az emlékezetes mérkőzés. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK