1970/71-1979/80

1979.X.20. Pécsi VSK – Ferencváros 3-1

A PVSK legyőzte az FTC-t

Grünwald még megpróbálja az alapvonal közeléből is visszahúzni a labdát, és ez jellemezte ezt a mérkőzést. A Ferencvárosiak kényelmesen, kevés becsvággyal vetették magukat a harcba, a pécsiek viszont nem ismertek lehetetlent, és ennek meg is lett az eredménye, szép győzelmet arattak. A közönség a mérkőzés végén hatalmas tetszésnyilvání­tásban tört ki. A pécsiek góljait Szász, Horváth és Stájer érte el, a ferencvárosiakét Pogány lőtte 11-esből. A találkozót 12 ezer szurkoló tekintette meg. Mohácsi kitűnően bí­ráskodott. A ferencvárosiak újabb vereségükkel leszakadtak a listavezetőtől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1979.X.6. Ferencváros – Rába ETO 5-2

„A szélsőjáték olyan képesség, amely a szélek használatát preferálva teremt gólhelyzeteket.” Ez a rövid, de nagyon is lényegre törő megállapí­tás egy korabeli angol football-könyvből való és bár több mint száz évvel ezelőtt í­ródott, de a mai napig alapja a labdarúgásnak. Még akkor is, ha manapság a szélsőjáték átértékelődött egy kicsit, a jelen focijában már sokkal szabadabbak a posztok mint régen. Emlékszem ifista koromra, az edzőnk, Pali bácsi a két szélsőnek mindig külön feladatot adott az edzések után. A vonalkijelző „kézi-készülékkel” többször végig kellett pásztázniuk az oldalvonalon, hogy örökre az agyukba véssék: a szélsőnek az olyan, mint a gyalogosnak a zebra. Csak ott közlekedhet és mikor véget ér a vonal, akkor be kell adni a labdát. A többi meg már az érkező csatárok dolga. A Ferencvárosi labdarúgás története a kezdetektől jobbnál jobb szélsőkkel ajándékozta meg a szurkolókat: Táncos, Budai, Szőke, Pusztai. A Fradi történetét jól ismerők a nevek olvasván minden bizonnyal nekem szegeznék a kérdést: miért csak jobbszélsőket soroltam fel? A „megfejtést” a mai muzeális bajnoki beharangozónk adja. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1979.IX.29. Vasas – Ferencváros 1-1

Az első húsz perc kivételével a Vasas játszott jobban, de az „abszolút” gólhelyzetek mégis a Ferencváros játékosai előtt alakultak ki. Lendületes húsz perc után ugyanis a zöld-fehérek rohamai lankadtak, és a Vasas jött lendületbe. Kisst Jancsika csak szabálytalanul tudta tartani, az angyalföldi középpályások sokat és gyorsan mozogtak, ebben Váradi, Zombori és ameddig bí­rta, Rixer járt elöl jó példával. Mégis a Ferencváros szerezte meg a vezetést, mert Ebedli tökéletesen csavarta középre a labdát szabadrúgásból, Mészöly csúsztatása pedig megdermesztette az egész Vasas-védelmet, mindnyájan csak álltak és nézték, ahogy Nyilasi befejeli a labdát a kapuba. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1979.IX.22. Ferencváros – Újpesti Dózsa 7-1

Gólzápor a Népstadionban

A bosszú soha nem jó tanácsadó. Elvakí­tja az embert, kiszakí­tja abból a közegből mely gondolkodóvá és érzővé tette. A történelem is számtalan példával bizonyí­totta, hogy a bosszúnak csak vesztesei vannak. Ettől függetlenül a sérelmeinket sem szeretjük viszonzatlanul elraktározni. Ha most félretesszük az általános normákat és kiszakí­tjuk belőlük a sportot, maga a szó is finomabbá válik és más értelmet kap. A média is előszeretettel használja a „bosszút állt”, a „bosszúra szomjaznak” kifejezéseket, melyek hallatán senki sem csak az igazi harcmezők kegyetlen pusztí­tásaira gondol. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK