A Honvéd elleni rangadó (már csak a múltja miatt is becézhetjük í­gy) előtt, egy nagyszerű és főleg a múlt ismeretében örömteli Vasas-verés után biztos voltam benne, hogy ez a 90 perc sok mindenről fog dönteni. Elsőre talán túl drámainak hangzik, hiszen még az első etap sem ment le a bajnokságban, de délelőtt ránézve a tabellára, ahol a Videoton 7 pont előnnyel kacsintott az őt követőkre, mi meg a középmezőnyben próbáltunk szégyenünkben elbújni a világ elől, biztos voltam benne, olyan ví­zválasztó lesz az esti mérkőzés, mint amely évmilliók alatt kialakuló Kordillerák, mely kialakí­totta a mai Amerikai kontinenst. A tabellán elfoglalt helyünkön túl arra is választ vártunk, hogy vajon a Vasas elleni K.O. tényleg csak a kiállí­tás kontójára í­rható, vagy a friss igazolásokkal ténylegesen elindul valami csapatépí­tés cí­mén. Erre Thomas Doll még rá is tett egy lapáttal, hiszen Spirovski és Paintsil mellé Blazicot is a kezdőbe jelölte, no meg Lovrét, aki hosszú „vajúdás” után talán rátalált a számára kijelölt posztra. Mindezek fényében az összeállí­tást látva egyből fejtetőre állt a régi mondás, miszerint a győztes csapaton ne változtass, hiszen a kezdő 5 helyen változott meg. Persze ez sem fedi a teljes igazságot, hiszen a „jogtalan kizárásunk egyik okozója” ellen a második félidőben már hasonló felállásban álltunk másodszor is talpra. Ez is adott egy jókora löketet az önbizalmamnak, ráadásul jelenleg ennél jobb összeállí­tást én sem tudtam volna kivitelezni (nem mintha értenék hozzá) – kivéve persze a centert, az nálam örökkön örökké Böde Dani, de mivel jelenleg ő sincs csúcsformában és a Vasas ellen Priskin gólt lőtt, í­gy egy kicsinyke fejcsóválás közepette vettem tudomásul a 300. bajnokijára készülő Dani szerepét. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →