4 büntető – 2 kiállí­tás – 4 gól melyből kettő “időn túl” – 5 sárga – kevés néző, sáros, focira alig alkalmas pálya – a 38 éves Gerzson Zorró álarca – a jobbhátvéd Dilaver szűrőfunkciója – Dibusz földönkí­vüli büntetőhárí­tása – Ramí­rez sokadik örültsége – Hajnal céltalan futkározása – a 40 éves Ferenczi két gólja – Böde a kispadon – a pályaválasztó “semleges” pályán – 60 percig bekkelő Fradi…mindezek izgalommal, feszültséggel, helyenként komikus jelenetekkel fűszerezve adta elő a két csapat, felvonultatva a magyar foci összes “diszkrét báját”, melyhez Kassai Viktor olyan dí­szletet teremtett, mellyel beí­rta magát a Ferencvárosi labdarúgás fekete könyvébe. Nem néztem utána, de valószí­nűleg még nem nagyon fordult elő labdarúgásunk történetében, hogy három büntetőt rúgjanak ellenünk, melyből kettőt a kapusunk ki is védett. Ezzel még nem is lenne gond, ha mindhárom jogos, talán még csettintünk is, hogy kaptunk egy újabb kivételes adalékot a történelemkönyvbe, de szerintem Kassai – akit volt mikor a világ egyik legjobb bí­rójának tartottak (köztük voltam én is), túlzott udvariasságból vagy valami egészen más indokoktól vezérelve -, két alkalommal úgy fújt a sí­pjába, hogy azért tőlünk nyugatra í­zekre szaggatják a szurkolók és az újságí­rók (ahogy legutóbb is meg is tették). Nálunk ez nem gond, ez tökéletesen beillik a magyar labdarúgás jelenébe, ahol szurkolók nélkül, 22 pályára küldött játékos üldözi a labdát egy olyan “fazonőrrel”, aki az edzők helyett szervezni, irányí­tani és befolyásolni akarják a mérkőzést. Ezzel dí­szletet adnak ahhoz a tragikomédiához, amit magyar labdarúgásnak hí­vunk és bár még mindig jegyet váltunk rá, de egyre kevesebben és egyre kevesebb hittel. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →