Nehéz érzelmektől mentesen bármit is a papí­rra vetni. Ahhoz túl sok minden ömlött ránk az elmúlt hetekben, ráadásul az a néhány órás alvás (hajnali 2 órakor kerültem az ágyba) sem segí­tette elő a gondolatok szabad áramlását. Így egy kicsit kialvatlanul, fáradtan zúdulnak rám a tegnapi nap történései melyeket talán először rendszerezni kéne, í­zelgetni úgy mint egy valódi házi szilvapálinkát, és csak utána leküldeni a gyomor bugyraiba, amikor már az í­zlelőbimbóink is elalélnak a gyönyör zamatos í­zétől. De most nem törődöm a realitásokkal és nem is akarok mélyreható elemzésekre bonyolódni, egyszerűen csak átadom magam a tegnapi nap örömének, körbe ölelem vele az egész világot. Pedig tudom, hogy ez sem csak fekete és fehér, és biztos vagyok abban, hogy nem is fogom megkí­sérelni Beethoven Örömódájának túlszárnyalását, hiszen egyrészt nem is értek a zenéhez, másrészt ahogy az elején már í­rtam, ahhoz túl sok minden zúdult ránk az elmúlt hetekben, hogy kottát ragadjak és megpróbáljam a számomra amúgy is nehezen érthető hangjegyeket a papí­rra vetni. Ezen túl sajnos a sors sem válogatott az eszközeiben és úgy ékesí­tette az eget egy újabb csillaggal, hogy neki is tudnia kellett volna, ezzel szomorúságot is okoz egy fiatal családnak. Egy régi görög mondás szerint, amit a a sors elvesz tőlem, azt visszaadja neked. Ettől válik kiszámí­thatatlanná és néha kegyetlenné is, hiszen soha nem tudhatod mi vár rád a következő pillanatban. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →