Az otthon zöld füvén VIII.
Kettétört, mint a sósperec
Sokunk gyermekkorában ünnepnapnak számított, amikor anyu és apu kivitt minket a strandra, ahol ebédre kaptunk egy perecet és egy Bambit. Az utóbbi a rossz nyelvek szerint kátrányból készült, mégis a buborékos ital narancsos ízét még több évtized után is érezzük a szánkban. A hozzá kapott perec ropogós volt, de rajta néha akkora sódarabkák virítottak, hogy ha ráharaptál, egyből futhattál a fogorvoshoz. Ilyenkor nem volt kedved dúdolni a nótát, miszerint “Három sós perec, mondd meg, ha szeretsz, Eszem azt a mosolygós szemedet!” Azt nem tudom, hogy 1947. április 20-án Perecesbányatelepen árultak-e sósperecet, de azt igen, hogy ezen a napon a hazai szurkolók dalolhatták lelkesen a nótát.
Számukra ünnep volt az a nap. Feljutottak az NB I-be és bár kieső helyen álltak (a végén ki is estek), és tudták, hogy életük mérkőzését vívják a Fradi ellen. Hatezren toporogtak a pálya szélén, sokan a fákon, a kerítésen csimpaszkodva várták, hogy a perecesi legények csodát tegyenek.
Az első félidő után 2:0-ra vezetni a Fradi ellen, az maga volt a tömény boldogság. Aztán ami a folytatásban történt, az már inkább a pesti kabaré világába tartozik. Jött a harmadik hazai gól mely után olyan jelenetek játszódtak le, melyek örökké beírták a labdarúgás évkönyvébe az 1959-ben Miskolccal egybeépült település nevét.
De erről szóljon inkább a “Kettétört, mint a sósperec” fejezet. A Bambit ízét meg úgy sem feledjük.
2014.III.12. Ferencváros – Iváncsa: 9-0 (edzőmérkőzés)
Az otthon zöld füvén VII.
Fradi-Újpest, hadi helyzet
“Valahol messze, messze a látható események előtt kezdődik a háború; természetesen az emberek lelkében kezdődik, s mire hadszíntér lesz belőle, halottakkal és ágyúkkal, füstölgő házromokkal, addig az emberek lélekben már belenyugodtak.” 1944 őszén talán Márai Sándor gondolata vezérelte a magyar labdarúgás vezetőit amikor annak ellenére döntöttek a bajnokság elindítása mellett, hogy az angolszász légierő már bombázta az ország stratégiai pontjait. Valószínűleg úgy gondolták, ha az égből bombák hullanak, akkor a zöld gyepen is záporozzanak a bombák. Az előbbiek életeket oltottak ki és az emberek bunkerekbe, pincékbe menekültek, az utóbbiak láttán tenyerek verődtek tapsra, egy-egy bombagól láttán el lehetett felejteni a jelen borzalmait.
1944 őszén azonban ezek csak pillanatok voltak.
Az MTK 1940-s erőszakkal való felszámolása után a derbi számított az év mérkőzésének Budapesten. Erről sajnos a háború nem nagyon vett tudomást, így fordulhatott elő, hogy 5 forduló után félbeszakadt az országos bajnokság és kizárólag pesti csapatokkal hadibajnokságot hirdettek – benne két Fradi-Újpest derbivel. Melyből az egyik félbeszakadt légiriadó miatt, a másikat meghirdették, de már nem játszották le.
Sárosi és Szusza bombái “vereséget” szenvedtek a háború nehéztüzérségével szemben. Háború és labdarúgás – mindez az 1944-s derbik tükrében. Kihagyhatatlan olvasmány.
Feljegyzések a fotelból – Elveszett remények
Mindig kedveltem az MTK elleni mérkőzéseket. Ilyenkor szinte óhatatlanul jut eszembe a két csapat közös múltja, a labdarúgásunk hőskora. Sok szállal kötődik egymáshoz a két csapat több mint száz éves múltja. Számunkra az 1911. február 12-i, Üllői úti stadionavató mérkőzés az egyik legkedvesebb, amit 2:1-re meg is nyertünk, a győztes gólokat meg az a Schlosser Imre szerezte, aki 1916-ban viharos körülmények között hagyta ott azt a Fradit, mellyel 7 bajnoki címet szerzett és igazolt át az MTK-hoz. Érdekesség, hogy a napokban az egyik levelezőtársammal (akinek rendszeresen jelennek meg írásai a Zöld és Fehér magazinban) éppen Slóziról “csevegtünk”. A magyar labdarúgás legendás “karikalábúja” mindkét csapathoz kötődött és számomra a mai napig kérdéses, hogy a szíve vajon melyik színkombinációnál dobbant nagyobbat. A történeti múlt mellett gyerekkorom is felrémlik az örökrangadók kapcsán, egy ropogósra sült liba mennyei illatával körítve. A Fradizmust családi örökségként kaptam, az idők kezdete óta zöld-fehér szemüvegen keresztül szemlélem a világot. A sült liba nagyapám “öröksége”, a hatvanas évek elejétől évente az örökrangadók hétvégéjén mindig azt rendelt az asztalra, ezzel emlékezve egy barátra, egy szomszédra, aki sajnos a második világháború egyik munkatáborából már nem tért haza és nem volt lehetősége “cukkolni” a nagypapámat, egy esetleges MTK győzelem esetén. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2014.III.8. MTK – Ferencváros: 3-2
Torghelle volt a hős, a balhés Jenner a rosszfiú az örökrangadón
Az FTC bő fél órát emberhátrányban játszva is kis híján visszakapaszkodott a 1–3-ról az MTK ellen.
A labdarúgó NB I 19. fordulójában az MTK hazai pályán 3–2-re legyőzte az örökrangadón bő fél órán keresztül emberhátrányban futballozó Ferencvárost. A házigazdánál ki kell emelni a gólt és gólpasszt jegyző Kanta József, Torghelle Sándor párost, valamint a bombagólt szerző Pölöskei Zsoltot, a vendégeknél pedig a két kapásgólt elérő Somália mellett azt a Julian Jennert, aki még saját edzőjével is összeveszett a kiállítása után.
2014.III.8. NB III, Ferencváros II. – Putnok: 2-1
Az otthon zöld füvén VI.
A Tisza-parti Kalmár
Baróti Lajos, Lakat Károly, Toldi Géza – első hallásra klubszinten talán nehezen kapcsolható össze a három legendás játékos, hiszen Baróti nevére mindenkinek az Újpest, Lakatot és Toldit meg ezen az oldalon nem kell bemutatni, hiszen mindketten örökké beírták nevüket labdarúgásunk történetébe. Ha ehhez még hozzávesszük 1942-t, a II. világháború keleti frontját és egy szegedi Kalmárt, aki nem olyan személy volt, aki különféle árut vásárolt, majd máshol haszonnal értékesített és nem is egy szellő, mely a parkok fái között lengedezett, akkor egy igazi történelmi mérkőzés képe elevenedik meg. Kalmár György, 1942. május 17-én olyan huzatot idézett elő a szegedi sportpályán, mely nem a környező fákat lebegtette meg, hanem a Ferencváros védelmét rombolta össze.
A kiváló szegedi csatár mesternégyest ért el a Fradi elleni 5:0-s mérkőzésen. És vajon hogyan kerül a képbe Baróti, Lakat és Toldi? Talán kevesen tudják, de ebben az évben mindhárman a Szegedi AK játékosai voltak. így talán nem is olyan meglepő a fölényes győzelem a háború viharában. A mérkőzés évében még “győzelmi jelentések” érkeztek a keleti frontról, de mindannyian tudjuk, valójában mi is lett a sorsa a II. magyar hadseregnek a Don-kanyarban.
Természetesen nem egy történelem órán vagyunk, és a “Tisza-parti Kalmár” remekléséről szól a fejezet, de ahogy azok akik felültek 1942-ben a lelátóra és szurkoltak a csapatoknak, úgy az emlékezők sem vonhatják ki magukat a háború borzalmából.
Péter Antal
2014.III.4. LK, Ferencváros – Haladás: 2-0
Ligakupa: Jenner-duplával győzött a Ferencváros
A tartalékos Haladásnak csak felvillanásai voltak, a legjobb nyolc között a több helyzetig jutó címvédő.
A Ferencváros a Puskás Ferenc Stadionban fogadta a labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőnek visszavágóján a Haladást, és Julian Jenner második félidei duplájával a fővárosiak győztek. Mivel idegenben gól nélküli döntetlent értek el Thomas Doll legényei, a címvédő Fradi jutott a legjobb nyolc közé.
Az otthon zöld füvén V.
Táncos Ferencváros
A kötet harmadik fejezetének ajánlójában egy kicsit “méltatlankodtam”, hogy egy 11:2-s vereségről kell néhány mondatos ajánlót írnom (nehezemre is esett), most meg amikor elolvastam a “Táncos Ferencváros” részt, legszívesebben én is táncra perdültem volna, bár valójában soha nem számítottam a parkett ördögének. Egyből meg is bocsájtottam a szerzőknek, pedig tudom, a következő fejezetekben is lesz még szó Fradi vereségekről. De egy magyar kupa derbit “közte mócsingos” gólaránnyal nyerni olyan élmény, mint mikor Gene Kelly dalol és táncol egy szál esernyővel a rend őrének szeme előtt a zuhogó esőben.
1933-ban nem zuhogott az eső, de olyan csárdást táncolt a Fradi amit még az újpesti szurkolók is megtapsoltak. Gene Kelly helyett meg olyan legendás játékosok táncoltatták a labdát a lábukon és a fejükön, mint Sárosi Gyurka, Táncos, Takács II., Toldi és Kohut. Tizenegyet rámoltak az újpesti kapuba, Aknai annyiszor nyúlt hátra a labdáé, hogy megfájdult a válla.
A mérkőzés után az Újpest klubigazgatója odaállt a játékosai elé és a győztes iránti tiszteletből (vagy talán így akart büntetni?) háromszor is “Éljen a Ferencváros!” vezényelt a játékosoknak. A magyar kupát megnyertük, de a bajnokság már nem sikerült ennyire fényesen.
De erről már meséljen a “Táncos Ferencváros” fejezet.
HOZZÁSZÓLÁSOK