I. Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna – Meghí­vó

emléktorna-etalon-bélyeg„A Fradi az Fradi. Még akkor is ott vagyok, ha nem vagyok ott.” – Ezt az örök érvényű gondolatot, érzést a Ferencvárosi labdarúgás legendás játékosa, Novák Dezső nyilatkozta amikor arról kérdezték, hogy nem hiányoznak-e számára az égig érő Üllői úti fák, melyek talán az 1995-s BL csoportkörében zöldelltek a legszebben. Vagy talán még sem csak akkor? Hiszen a 7 bajnoki cí­m, két magyar kupagyőzelem, VVK siker, világválogatottság, két olimpia bajnoki aranyérem, EB bronzérem – mind-mind olyan siker a pályafutásában, amit nagyon kevesen tudnak felmutatni a magyar labdarúgás történetében. Mindezeket ráadásul zöld-fehérben, Fradi játékosként. Jákon született, Szombathelyen lett válogatott (1960-ban bronzérmet szerzett a római olimpián), de a szí­ve mindig is a Fradiba húzta. Nehezen engedték el, de amikor 1961 nyarán beköltözött a Fradi csónakházába és néhány hét múlva pályára lépett a Csepel ellen, egy olyan fejezetet nyitott a Ferencvárosi labdarúgás történetében, melyet örökké tisztelnünk kell. Egy régi bölcselet szerint ha valakinek megakarjuk ismerni az életét, húzzuk fel a cipőjét és sétájuk végig azt az utat amit megtett, éljük át a sikereit, bánatait, kétségeit és sose feledjük, mindenkinek megvan a maga története. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Advent harmadik gyertyalángja – Akarat, érzelem, gondolat

advent-3Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon egy fehér ragyogó angyal jön le a földre, jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szí­vében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. Adventi gyertyák szí­nei az örömöt a szeretetet, és a boldogságot szimbolizálja. Ezen a vasárnapon már előre lehet örülni karácsony eljövetelének. A gyertyagyújtás után ne csak azon gondolkodjunk el, mi okoz nekünk örömet, és minek örülnénk karácsonykor, hanem azon is, hogy mi mit tehetünk mások öröméért.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Adventi naptár – 2014 „Zöld-fehér szí­vünkben a Ferencváros örök”

advent-2014
 
 

Még 11-et kell aludni

Fradi-kapus volt!

Déri János

– Szemlátomást műsoraidban is keresed az izgalmat, szereted, hagy ugyanúgy, mint a futballkapuban állandó összpontosí­tásra készteted magad, Itt most is versenyezhetsz a szurkolói elismerésért. Ha nem is kapusbravúrokkal, hanem valamilyen látványos riporteri fogással Vagy tévedek?

* Nem. Nem tévedsz. Valóban hasonló a helyzet. Tényleg szeretem az élőadások izgalmát, feszültségét. Ez nálam a bajnoki meccs. Itt ugyanis tudom, hogy nem veszí­thetek. A felvétel az inkább hasonlí­t az edzéshez. Ha mellényúlok egy labdának sebaj. Ha nem tökéletes a felvétel leállunk vele s vesszük újból. Az élő adás a meccs. Az éles meccs. Ahol minden labda után el kell repülni.

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2014 „Zöld-fehér szí­vünkben a Ferencváros örök”

advent-2014
 
 

Még 12-t kell aludni

Ami élre vitte a Fradit

Egy kis anatómia a csodálatos szí­vről

— Ön közismerten az egyik leglelkesebb játékos a Ferencvárosban. Mit érez játék közben?

— Tessék elhinni, a látszattal és minden ellenkező hí­reszteléssel szemben egyáltalában nem izgulok. Helyesebben, ami kis izgalom van bennem, az is inkább csak a kisebb mérkőzéseken érzem. Viszont az igaz, hogy úgy érzem a pályán, az utolsó leheletemig harcolni kell a győzelemért. Ez azonban nekem született tulajdonságom. Nem mondom, mikor a Fradiba kerültem, ez még fokozódott. Bár valószí­nűnek tartom, hogy már eleve azért igazoltak le engem, mert tudták, hogy méltó leszek a zöld-fehér hagyományokhoz.

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2014 „Zöld-fehér szí­vünkben a Ferencváros örök”

advent-2014

Még 13-at kell aludni

Így játszottak a régiek

.

„A jó középcsatár észjátékos. Irányí­t. Összefogja a támadósort, rohamra küldi a szélsőket… Ilyen felfogás uralkodott egykor, a támadó középfedezet korában, amikor még egyik védő sem állt rá egy meghatározott csatárra; a szélsőfedezetek az ellenfél szélsője és összekötője közé helyezkedtek, a két hátvéd a 16-os két sarkáig terjedő távolságra, vagy még beljebb húzódhatott az oldalvonaltól. Logikus volt, hogy a technikás, okos „center” felismerje, melyik csatártársát találja labdájával szabadon; utóbbi aztán veszélyesen törhetett kapura, vagy í­velhetett újból középre lefutása végén.

Ilyen zseniális irányí­tó volt a Fradiban Sárosi György doktor – amí­g át nem tértek 1940-ben csapataink az úgynevezett WM rendszerre.

Tovább olvasom…

2014.XII.10. LK, Újpest – Ferencváros: 0-0

W_ute_ftcElképesztő kihagyott helyzetek igen, gól nem volt a derbin

Sztaniszavljevics sehonnan sem tudott betalálni, Dibusz mindent megfogott – nyolc között a Fradi a Ligakupában.
A labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében az Újpest 0–0-s döntetlent játszott hazai pályán az FTC-vel, í­gy a zöld-fehérek 4–1-es összesí­téssel jutottak be a legjobb nyolc közé.

Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Adventi naptár – 2014 „Zöld-fehér szí­vünkben a Ferencváros örök”

advent-2014

Még 14-et kell aludni

Appiano Gentile

Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 14.

Mire az öltözőhöz értem, már várt is. Sakk-kockás sportzakóján már ott dí­szelgett a tőlem kapott jelvény „belső hármas” (FTC—MLSZ—TBSC), kezében a Budapest cí­merével ékesí­tett fali tányér — többször is megköszönve e csekély ajándékot. Sok ideje nem volt (ment dolgozni egy biztosí­tó társasághoz). Mí­g most megjelent könyvét dedikálta, elnéztem markáns vonásait. „Ő”, a másik Mazzola jutott eszembe, aki 1947-ben játszott ellenünk Torinóban és aki 1949-ben a Supergánál lezuhant … Milyen is az élet: amit az egyik oldalról elvesz, visszaadja a másikon … Mit lehetne elmondani pillanatok töredéke alatt az olaszok első számú játékosáról? Azt, hogy 1 VB-ezüstje, 1 EB-aranyérme, 2 BEK-aranya, 2 „kicsinyí­tett” Világ Kupája van, 3 olasz bajnoki érem tulajdonosa, 51-szer volt olasz válogatott (ezzel negyedik a ranglistán. Az előtte levők — Calligaris 59, Meazza 53, Rosetta 52 — már abbahagyták, lehet ő még rangelső is. Tagja a „góllövők 100-ak klubjának”. No, és nem kis fájdalmára „örökös” ezüstlabdás. Most éppen a holland Cruyff előzte meg.

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2014 „Zöld-fehér szí­vünkben a Ferencváros örök”

advent-2014
 
 

Még 15-öt kell aludni

„Jegyben” járt a futballal…

– Sokban különböztek az akkori jegyek a maiaktól?

– Hajjaj, de még mennyire! Régebben a válogatott mérkőzésekre gyönyörű ví­znyomásos jegyeket bocsátott ki, ami ha belegondolunk, nem lehetett olcsó mulatság. De akkoriban nem kellett mindenen spórolni.

Tovább olvasom…

Adventi naptár – 2014 „Zöld-fehér szí­vünkben a Ferencváros örök”

advent-2014

Még 16-ot kell aludni

A Milan örök bölcsőjénél

Lakat Károly dr.: ITÁLIAI JEGYZETEK 13.

— Hát ez van — egyszer egy kicsit több, egyszer egy kicsit kevesebb! — tárja szét karjait, mint aki őszintén mindent „bevallott”.

— És nálatok? Olvastam, mondták, tudom, több az edzés Legalább is időben több! Persze mindenhol különböző körülmények vannak. A mi országunk egy ország három változatban!!! Nápolyban dögmeleg van, Firenzében sár, Vicenzában esik a hó, vagy fagyos a talaj. Nagyok a távolságok, esetleg 1000 km-t kell utazni. A Cagliari minden második héten repül. Más a szokás, más a szituáció, más a konyha …

És most egy kis szünetet tart: — Azután nálunk sok a válogatott játékos és ilyen kupa, olyan kupa, különféle „búcsú-játékok” (mert a profik nagyon összetartanak!).

De a végére hagytam: a jó tanulók a világon mindenütt kevesebbet tanulnak — és az én játékosaim most „eminens” diákok!

Tovább olvasom…

Tapolca, 2027. január 9.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK