A Kikeletben is a Fradi-indulót húzza a harmónikás

1951 olyan esztendeje volt a magyar labdarúgásnak, amikor Szegedet két csa­pat is képviselte az élvo­nalban. Ezt a meglehető­sen unikális tényt talán még a legkifinomultabb futballemlékezetűek sem rögzí­tették magukban, sőt, vél­hetően teljesen a múlt ködébe vesz­ne, ha főhősünknek, Rudas Ferenc­nek nem lenne nagyon is sok köze a Bp. Kinizsi, az egyik szegedi csapat ellen lejátszott mérkőzéséhez.

Ám nagyon is sok köze van, hi­szen a sérülését követő több mint egy esztendős kihagyás után, amikor (jószerivel csak próbaként, „lássuk, mit tud a lábam, ha NB I-es meccs­ről van szó…”) a tétet magában a leg­nagyobb jóindulattal sem hordozó Élelmezésipar válogatottja ellen le­játszott egy félidő után legközelebb újra pályára lép, éppen az egyik Ti­sza-parti csapat, jelesül a Szegedi Petőfi az ellenfél. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Budai, Kocsis, Deák, Puskás, Czibor…

Az ÉDOSZ-korszak bekö­szönte (1950. január), és Rudas Feri drámai sérülése (1950. március 19.) között olyan kevés az idő, hogy az egyszerű Fradi-szur­koló szinte azt sem tudta, mi is törté­nik voltaképpen a kulisszák mögött, mi a jól megfogalmazható, pontosan meghatározható, a dolgok (akár po­litikai szempontból vizsgálódva is) logikus egységbe illeszthető oka an­nak, ami szerelmetes csapatával tör­ténik.

Erős gyanúja, sejtése (jó sejté­se…), persze van mindenkinek, ám ezek nem azok az évek voltak, ami­kor a sejtések nyilvánosan is megfo­galmazódhattak volna, vagy bármi­lyen formában és fórumon eljuthat­tak volna az illetékesekhez. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Fél 6-ra várta a Nemzetinél…

Van abban valami na­gyon célszerű (de talán helyesebb, ha a korhű szót használom), hogy az ÉDOSZ- Kinizsi név­ és szí­ncsere kérdésében az igazán érintettek, azaz a változásokat a saját bőrükön, pályafutásukon, egzisztenciájukon érzők mondatait és emléke­it tekintjük hitelesnek, talán még ak­kor is, ha sok-sok évtized múltán már ők sem emlékezhetnek mindenre egy komputer pontosságával.

Márpedig az érintettek (volt sze­rencsém több évtizeden át hallgat­ni őket sok minden más mellett ép­pen az 1950 és 1956 között az Üllői úti pályán történtekről), soha, egy elejtett félmondat erejéig sem tet­tek semmilyen különbséget a csapat ÉDOSZ illetve Bp. Kinizsi néven vé­gigjátszott évei között. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A Fradit csak átkeresztelni és átöltöztetni lehet…

Azoknak, akiket a fradizmusnak nevezett (semmi mással össze nem hasonlí­tható, össze nem vethető)  létfor­ma és életérzés örökre a hatalmá­ba kerí­tett, egy óra, vagy akár csak egy perc is elviselhetetlenül hosszú tud lenni, ha abban az órában vagy percben a Ferencvárost nem Ferenc­városnak hí­vják.

2012-ben vissza­tekintve az 1950-ben történtekre azt kell mondani: a borzalmas, az elvi­selhetetlen, a klubot valaha ért egyik legnagyobb megaláztatás szimbólu­mává lett „ÉDOSZ-korszak” – nem tartott tovább egy esztendőnél.

A Ferencváros a maga 1899-ben választott nevén, 1949 szilveszte­rén (Szombathelyen) játszik utoljá­ra bajnoki meccset. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →