Annyi gólt rúgott, ahány különvonat indult Dorogra

Az NSZK elleni győzelem, s benne az Albert-féle álomgól egyszer és mindenkorra lezárja azt a vitát, hogy akár a Ferencvárosnak, akár a válogatottnak lehet e más a középcsatára az elkövetkezendő évtizedekben, mint az Üllői úti zöldek 1960 elejére már konkrét sztárstátusba emelkedett centere.

A sztár szó használatától ugyan úgy rettegett a kor sajtója, ahogy Flóritól reszkettek a bekkek (talán az operettprimadonna, Honthy Hanna volt az egyetlen, akinek emlí­tésekor egyszer- egyszer használták a mára kí­méletlenül lejáratott, agyonkoptatott, jelentéstartalmától tökéletesen megfosztott kifejezést), pedig „hollywoodi í­z” ide, „nyugati fertő” oda, ha valaki, akkor ő valóban a kor legfénylőbb csillagai közé futballozta magát. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Feküdt ott mindenki, aki német…

Ha bárki netán azt hiszi, hogy ha valaki 17 évesen és 47 naposan bemutatkozik a legnépszerűbb magyar futball csapatban, s ott élete első NB I-es bajnoki meccsén a három gólból kettőt ő rúg, akkor a továbbiakban már csak azt kell megkérdeznie az edzőjétől, hogy hány órakor kezdődik a következő meccs, akkor az nagyot téved.

A Diósgyőr elleni szenzációs premier után a következő fordulóban, Győrben ugyan újra Albert Flórián a Fradi centere (nyernek 1:0-ra, de a gólt nem ő rúgja), harmadik meccsén, Tatabányán egyenesen 5:0-ra kapnak ki, ami azért valljuk be meglehetősen nagy dráma egy Ferencváros életében, ám ezt megússza. Nem úgy a következő fordulót, amikor a BVSC (…) nyer ellenük 3:1-re.

A szégyen akkora (két vereség, 1:8-as gólaránnyal), ami a Fradi szintjén már-már kezelhetetlen. Tátrai edző kezelésbe is kezd, Albertet kihagyja és egészen a következő esztendő tavaszi rajtjáig nem is állí­tja a csapatba többé. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Két gól a Diósgyőrnek, s a nép már zsenit kiált!

1958 koronás esztendő volt Albert Flórián életében.

A januárt ugyan még „csak” az ifi válogatottban kezdi, ám a Képes Sport már az ő fotójával illusztrálja a luxemburgi UEFA tornára készülő csapat előkészületi mérkőzését: Ifjúsági válogatott – Bp. Petőfi 6:2.

A képaláí­rás: „Albert sokszor meglepő eleganciával csapta be ellenfeleit…”.

A mondat önmagáért beszél: akkoriban még meglepő volt, hogy a Fradi ifi centere elegánsan futballozik.

Később évtizedeken át védjegyévé vált ez a bizonyos elegancia, ami adódott magasságából, testtartásából, még a futball közben is nyugodtan arisztokratikusnak mondható megjelenéséből és mozgásából.

Soha nem volt elesett, nem volt törődött, nem volt magába roskadt, nem látszottak rajta belső kí­nok és gyötrődések. Az a nagy igazság, hogy már ifi korában is „császári” stí­lusban futballozott.

Voltak, akik ezt pökhendi stí­lusnak tartották. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

A „hátsó földesen” csillag születik…

Ha nincs a Füles Jóska, akkor a magyar futball ma szegényebb lenne egy Aranylabdással!

De Füles Jóska szerencsére volt, mi több az akkoriban már Hercegszántóról Budapestre költözött Albert család Flórián nevű fiú gyermekének legszűkebb baráti köréhez tartozott.

Ő volt az, aki egy szép napon lecipelte magával Flórit a Fradi pályára, ahol a kölyök-csapatok edzői tartottak „triált” (akkoriban még í­gy nevezték a játékos-toborzót), nem volt könnyű a megjelent 200-250 srác közül kitűnni, kiváltképp úgy, hogy tí­z-tizenöt percenként cserélték egymást a komplett csapatok.

Könnyen elképzelheti bárki, hogy a Flóri-gyereknek mit kellett alakí­tania ahhoz, hogy a rá jutó néhány perc végén a Fradi kölykök akkori atyamestere Száger Misi bácsi azonnal szólt neki, el ne tűnjön a nagy kavarodásban, sőt holnap délután 4-kor jelentkezzen itt a pályán egy fényképpel a kezében, mert leigazolják, a játékengedélyt jelentő könyvecskéhez pedig elengedhetetlen szükség van egy igazolvány képre.

Az Albert család ekkor már Budapesten élt. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →