2012.VIII.17. NB II, Nyíregyháza – Ferencváros II.: 1-0
A két csapat találkozója nyitotta meg a másodosztályú bajnokságot. A hazaiak gólnélküli első félidő után Montvai góljával 1-0 arányban győzték le második csapatunkat a Keleti csoportban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Tettünk egy lépést előre
Tegnap délután az időjárás úgy gondolta, hogy megpróbálja követni a hangulatváltozásainkat. Nem adtunk neki semmilyen előjelzést, de mivel remek lehallgató készülékkel rendelkezik, így részese volt annak a beszélgetésnek, amit Laudetur barátommal folytattuk a közel két órás autókázás alatt, amíg a Szentély közelébe értünk. Volt napsütés, szitáló eső, bárányfelhőkkel majd sötétséggel borította égbolt, de időközönként a szél is megpróbálta leterelni az autót a célunkról, pedig tisztába kellett lennie azzal, hogy a szívünkben dobogó GPS akkor is az Üllői út 129 felé viszi az autót, ha népiesen mondva kisbalták esnek az égből. Persze az időjárás elég hamar rájött, hogy nem könnyű követnie a hangulatunkat ezért hat óra tájban meghagyva néhány szélcsóvát visszavonulót fújt. Csodálkozni nem nagyon lehet rajta, hiszen azalatt a két óra alatt mi is eljutottunk ahhoz a normálisnak éppen nem nevezhető szurkolói állapothoz, amikor már megszűnik körülötted a világ, amikor már érzed magadon a zöld-fehér mezed melegségét, amikor lent az aluljáróba szinte varázsütésre elkezdesz énekelni és a sáladdal üzenni a világnak, hogy itt vagyunk, hogy egyek vagyunk és nincs olyan ellenfél, mely meg ne hajolna a Ferencváros előtt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2012.VIII.11. Ferencváros – Pápa: 4-1
A gyengébb rajtot vett Ferencváros a Lombard Pápát fogadta a labdarúgó NB I harmadik fordulójában, és emberelőnyét kihasználva győzni tudott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Pápa: áldás vagy átok?
A cím egy kicsit bulvárosra sikeredett, ráadásul tisztelem annyira a vallást, hogy ne játszadozzak a szombati ellenfelünk nevének „másik” jelentésével, még sem tudtam kiállni a hasonlatot. Bár a szavak eléggé kötődnek a valláshoz, de ezek átültetése a jelen helyzetünkre eléggé valóságos képet festenek. Ráadásul a mostani jegyzetnek valójában egy muzeális bajnoki beharangozónak kéne lennie, de mivel a Lombard Pápa csapatával a közös múltunk elég szegényes, és melyre használni a muzeális szót elég nagy badarság lenne. Ettől függetlenül az elmúlt években olyan mérkőzéseket játszottunk, melyek nagyon is emlékezetesek maradtak (jó dolguk lesz azoknak akik majd 20-30 év múlva fognak írogatni róluk), melyre még rá is tesz egy lapáttal egy olyan játékos, mely mindkét csapathoz kötődik, aki augusztus 8-án ünnepelte a 39. születésnapját és aki szombaton áll 400. alkalommal élvonalbeli mérkőzésen a kapuban, mely mindig is közel állt a szívéhez. De mielőtt Szűcs Lajosról szólnánk, egy kis történeti bevezető után nézzünk szét a Pápa ellen vívott 5 hazai mérkőzés „jegyzőkönyvébe”. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Megint egy döntetlen
Ahhoz képest, hogy csak két fordulón vagyunk túl, elég mozgalmas hetet zártunk. Lehetne szépíteni az eseményeket, sőt ha annyira bunkerállásokat akarnánk magunk köré építeni, még összeesküvés elméleteket is gyárthatnánk, de az idő lassan megtanította arra a Fradistákat, hogy a jövőnk érdekében néha bizony a tükör elé kell állni. Ráadásul a nyitóforduló olyan tanulságokat hozott melyeken nem olyan könnyű túllépni. Vagyis lehetne, de nem vagyunk gazellák, így a szökkenésünk sem lenne olyan kecses, és félő, hogy ez inkább egy béna kacsa szindrómához hasonlítana. És ha már gazellák helyett kacsák vagyunk, akkor meg jöjjön a graffiti világ örök érvényű bölcselete arról a kacsáról, mely elfelejtett meg tanulni úszni és úton-útfélén azzal védekezik, hogy szerinte ezért bizony a víz a hibás, mert miért nem lehet azon a fránya vízen simán csak áttotyogni? Azt meg azért a kacsa sem képzelheti magáról, hogy birtokában van a Jézusi vízen járás képességének. Akkor meg hol is keressük az igazságot? Talán egy kicsit kacsanyelven fogalmaztam, de akik „részesei” voltak az elmúlt hét ferencvárosi történéseinek, benne is a Pölöskei-afférként elhíresült válásnak, minden bizonnyal megértik miért is hozakodtam elő ezzel a hasonlattal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2012.VIII.4. Pécs – Ferencváros: 0-0
A labdarúgó NB I második fordulójának szombati záró mérkőzésén a Pécs gól nélküli döntetlent játszott a Ferencvárossal. Détári Lajos együttese így második mérkőzésén sem tudott győzni, annak ellenére sem, hogy Lantos Levente kiállításának köszönhetően több mint fél óráig emberelőnyben játszhatott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Keserves nyitány
Annak ellenére, hogy nem volt hosszú a nyári szünet, de a perzselő nap gondoskodott arról, hogy ha nem vagyunk víz mellett, mindkét kezünkben egy-egy üveg hideg sörrel, akkor csak egyetlen esélyünk maradt a hőguta ellen, ha lehúzva minden redőnyt, kizárva minden fényt, a sötét szobák magányába menekülünk. A gond az, hogy ott még esélyünk sem volt arra, hogy felszabadultan örüljünk a nyár csábító ölelésének. A sötétségben a gondolataink sem szárnyalhattak szabadon, azok is bezárultak és megrekedtek az előző bajnoki szereplésünk tragikusnak is mondható eposzán. Pedig a nyári szünet nem csak a perzselő napról szólt, hanem az új ígéretekről és új álmok kergetéséről is. Mindenfelől azt sulykolták belénk, hogy idén végre „szabadon” igazolhattunk, hogy rövid időn belül olyan csapatunk lesz melyre büszkék lehetünk, mely végre a bajnoki címért fog a ringbe szállni. Lassan elfogynak a tartozások, már „csak percek kérdése” a stadionprojekt elindítása, keményen és eredményesen dolgozunk és megszabadultunk a „káros” elemektől. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2012.VII.28. Ferencváros – Kecskeméti TE: 1-1
A labdarúgó NB I 1. fordulójában a Ferencváros a Kecskemétet fogadta, és egy-egy rúgott góllal egy-egy pontot szereztek a csapatok. A hazaiakat az egykori kecskeméti Aleksandar Alempijevic előnyhöz juttatta ugyan, de a második félidőben Jorginho egalizált. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Détári Lajos bajnokságot akar nyerni
Erősebbek leszünk
– Mennyivel erősebb ez a Ferencváros, mint a tavalyi?
– Nagyon komoly vérfrissítésen esett át az együttes, hiszen a keret egynegyede kicserélődött – mondta Détári. Sokkal erősebb ez a csapat, mint a tavalyi volt: kvalitásban, hozzáállásban és felfogásban is sokat erősödtünk. Olyan játékosokat szereztünk, akik mentálisan erősebbek és bennük van a nyerő szív. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Nyitány előtt vonatozás
Üllői út, 14.075 néző, melyből 4.390 bérletes és 9.685 jegyvásárló – ma már ezek a számok az álmok kategóriájába tartoznak. Természetesen a Ferencváros több mint száz éves története során ennél sokkal nagyobb nézőszámokat is produkáltunk, de manapság már szinte illetlenség olyan szezonnyitókat emlegetni, amikor a Szentélyben 20-30 ezren préselődtünk össze. Ezért egy nem is olyan régi, 2006-os szezonnyitó hivatalos adataival kezdtem a nyitányt, és ha most néhányan felkapják a fejüket, hogy az bizony a jogtalan kizárásunk első másodosztályú mérkőzése volt, ahol szinte „kötelező” volt a részvétel, mely egy igazi kiállás volt a Ferencvárosért, akkor minden bizonnyal sokunknak összerándul a gyomra. Hat év bár nem egy hosszú periódus egy ember életében, de aki 2006-ban tizenévesen járt először az Üllői úton, annak bizony túl sok öröme nem telt abban, hogy a szülők vagy a barátok hatására a zöld-fehér színek szerelmesévé vált. Egy kattintás ide a folytatáshoz....


HOZZÁSZÓLÁSOK