Múltidéző: 1968. január 9.
Egy kicsit mindig irigykedtem azokra, akik az emlékeik raktárából akkor húzzák elő a legkedvesebb pillanatokat amikor csak szükségük van elkalandozni a múlt kacskaringós ösvényein. Bár ha jól belegondolunk, a Ferencváros több mint száz éves történelme során annyi sikert jegyeztek fel és örökítettek meg, hogy ezeket még kronológia sorrendbe is komoly munka rendszerezni. Ezért is kedvelem honlapunk naptár funkcióját és néha ezért is vagyok „dühös” magamra, ha egy-egy dátumhoz tartozó dicsőséges győzelem és siker nem ugrik be automatikusan. Valószínűleg nem vagyok egyedül ezzel a ”képességemmel”, hiszen tegyük a kezünkre a szívünkre: a fenti dátumról első ránézésre kinek ugrott be egy angliai mérkőzés, egy varázslatos győzelem mely örökre beírta magát a dicsőséges múltunk aranykönyvébe? Egy kattintás ide a folytatáshoz....
BÚÉK 2012!
„Hiszek benne, hogy úgy fogom szemlélni ezt az új évet, mintha a következő 365 nap most peregne le először a szemem előtt – meglepetéssel és csodával fogom nézni a körülöttem lévőket, örömmel fedezve fel, hogy mellettem vannak, s megosztozunk a szeretet nevű valamin, amiről ugyan sokat beszélünk, de kevésbé értjük.”
2011 – Gera-dupla Amszterdamban
2011. január 25., Larissza, GÖRÖGORSZÁG – MAGYARORSZÁG 1-2 (0-1) (Utánpótlás (U18) válogatottak mérkőzése)
vezette:
Góllövők: Fejes, Tóth F.
Magyarország: Dombó (Haladás) – Földes (MTK), Tóth F. (MTK), Lang (Veszprém), Kozma (Győri ETO) – Patvaros (Kecskeméti TE), Nagy G. (Bp. Honvéd), Vass P. (MTK) – Pavlitzky (Ajka), Nehéz (MTK), Fejes (Bp. Honvéd)
Csere: Vass P. h. Paku (Győri ETO), Nehéz h. Erdélyi (Bp. Honvéd), Pavlitzky h. Papp M. (PFLA Felcsút), Nagy G. h. Kárpáti (Vasas), Fejes h. Balogh B. (ZTE)
Szövetségi edző: Tuboly Frigyes Egy kattintás ide a folytatáshoz....
„Egy hosszú út egyik szakasza ez…”
Nyilas Elek az vallja, hogy nincsenek véletlenek, a rengeteg munka és odafigyelés meghozza a gyümölcsét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Novák Dezső: a rendszer játékszere voltam
Az FTC legendája, kétszeres olimpiai bajnoka, a világ egykori legnagyszerűbb jobbhátvédje évek óta nem szerepel a nyilvánosság előtt. Most újra megszólalt, és ügynökmúltjáról is vallott.
Régóta nem osztja meg szakmai meglátásait egy-egy válogatott meccs után, s nem emeli fel a hangját, ha a Fradit kiveri a kupából a Békéscsaba. Novák Dezső mintha nem lenne. Vagy azért, mert ő bújt el, vagy mert egyszerűen nem kíváncsiak rá. Egyik sem helyénvaló. Ahhoz túlságosan is jelentős a pályafutása, még úgy is, hogy ügynökmúltja alapjaiban rengette meg egész addigi életét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Stadion-jövő a múltból 12. rész
Kommentár nélkül tesszük közzé az elmúlt bő tíz év Üllői út 129. sz alatti stadion építési terveket, esetenként az építés tényének kijelentőmódban történő közlését, annak ütemezési terveit.
2011
A McCabe korszak vége
Újra a mgyar államé az FTC stadion
Meg akarnak egyezni Várszegivel is
Hazajött a Fradi – így fogalmazott Orosz Pál azzal kapcsolatban, hogy a Ferencvárosi Torna Club szerdán visszavásárolta a futballklub részvényeit Kevin McCabe-től. Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint ez az óriási lépés erősíti a klub egységét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A 2011-es őszi szezon összes Fradi-gólja
Gyetvai László vágya …
… A 29. bajnoki cím
– Laci bácsi! Több internetes annales is 1918. december 18-ra teszi az Ön születésnapját, pedig ha jól tudom már 11-én meglátta a napvilágot?
– Jól tudja, hiszen 1918. december 11-én születtem a felvidéki Zólyomban. Valószínű, hogy valahol, valamikor elírhatták a dátumot és néhányan ebből a kissé hibás adatból indultak ki. Egyébként olyan nagy jelentősége nincs a dolognak, hiszen így is úgy is kilencvenhárom vagyok. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A Ferencvárosé a futballcsapatot működtető gazdasági társaság 100%-a
A Ferencvárosi Torna Club szerdán visszavásárolta az FTC Labdarúgó Zrt. részvényeinek 99 százalékát az angol tulajdonostól.
Az FTC közleménye emlékeztet arra, hogy a klub március óta rendelkezett a futballt irányító zrt. menedzsment jogaival, de a részvényesi jogokat mint tulajdonos csak szerdától gyakorolhatja – 2008 után – ismét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....






HOZZÁSZÓLÁSOK