2010.XI.30. Paks – Ferencváros: 3-2

A labdarúgó NB I 16. fordulójának záró mérkőzésén 3–2-re győzött a Paks hazai pályán a Ferencváros ellen. Az első félidőben kaput eltaláló lövés nem volt, mí­g a második játékrészben mindkét csapat jobban futballozott. A 47. percben Vayer Gábor szerzett vezetést a hazaiaknak, majd hét perccel később Maróti Béla egyenlí­tett. A 79. percben Böde Dániel nagy góljával ismét előnybe került a Paks, de Emil Miljkovic ismét egalizált, a győztes gólt Montvai Tibor szerezte, egy perccel később. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Spartacus lovagjai

Honlapunk elindí­tása óta az „alapí­tó” szerkesztők mellett történész, volt Fradi elnök, sportoló, örökös bajnok, újságí­rók és külföldön élő honfitársunk is késztetést érzett arra, hogy a szeretett csapatunkról, a Fradiról megossza emlékeit, élményeit és gondolatait az olvasókkal. Számunkra ez külön öröm, hiszen ezzel még több információt juttathatunk el és még több nagyon értékes embert ismerhetünk meg.

A FTC labdarúgásának történetét feldolgozó honlapunk ma egy újabb értékes „adománnyal” bővül. Tegnap levél érkezett Nyí­regyházáról, a feladója dr. Hargitai János, a nyí­regyházi TIT igazgatója, testnevelő tanár és labdarúgó oktató, aki elküldte „A Spartacus lovagjai” cí­mű í­rását, mely a Nyí­rségi Gondolat cí­mű havi folyóiratban jelent meg és amit honlapunk változatlan pdf formában jelentet meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Csak néztünk, mint a moziban

A mozizás folyamatában fontos tényező a film. Néha azonban mindegy, hogy mit nézünk, csak mozizzunk. Csak menjünk el a moziba. Ugyanakkor az, hogy mit nézünk, meghatározza azt, hogy hol nézzük, az pedig, hogy hol nézzük, meghatározza azt, hogy hogyan nézzük. Ma, 2010. november 27.-én a fotelszurkoló pórul járt. Fél hatkor a szokásos rí­tus szerint felhúzta magára a zöld-fehér mezt, nyakára tekerte a cí­meres sálat, és kezében a jól megérdemelt sörös üveggel leült a TV elé. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Feljegyzések a fotelból – Dobogót ért az álomszép játék

Tisztában vagyok azzal, hogy a mérkőzés után azt állí­tani, hogy ma reggel úgy ébredtem, hogy 3:0-s félidő után 5:0-ra verjük a Pápa csapatát, egy kicsit nagyotmondásnak tetszik. Abban is biztos vagyok, hogy ezt a fellengzős bevezetőt a Fradi szurkolók legfeljebb egy mosoly kí­séretében nyugtázzák, és nem fognak egyetlen ma élő politikushoz sem hasonlí­tani. Ennek meg egyetlen oka van: ma, 2010. november 20.-án, a Pápa ellen elért 5:0-s győzelem után, minden megengedett. Lehet fellengzősen, akár még nagyképűen is viselkedni, lehet olyan felsőfokon fogalmazni, hogy attól még az előbb emlí­tett politikusi réteg is pironkodna. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Ezüstcsapat – második félidő

Báró, Juci, Nyí­l és a többiek

Bánki József (Dodi) – az FTC volt játékosa, újságí­ró
„Kamaszkorom markáns, meghatározó élménye a KEK menetelés, a Liverpool kiverése, a belgrádi csoda, amit a fordulatosan, jól megí­rt könyvben újra jó volt átélni. Jóllehet az akkori sztárokkal később együtt játszottam, közülük sokakkal jó barátságba kerültem, mégis olyan eseményekről olvashattam, melyekről oldott állapotban, a zöld-asztalnál sem hallottam hajdani kedvenceinktől. A kiadvány hiánypótló, egyben méltó mementója a Kárpát-medence legnépszerűbb klubja, a Ferencváros pazar kupaszereplésének.”

Balázs Ferenc (Fecó) – zenész:
„Az Ezüstcsapat története számomra, egy életérzés felelevení­tése. A klubszí­nek, a hagyományok, a pályatársak tiszteletéről szól, az eredeti értelemben vett Fradi-családról, futballisták és zenészek barátságáról, betyárbecsületről. Azokról az időkről, amikor a fociban és a zenében is voltak még igazi bálványok, akikért tiszta szí­vvel, őszintén lehetett rajongani. A könyvben nyomon követhető az a sajnálatos folyamat is, melynek során mindez elveszett, jó lenne hinni, hogy nem végérvényesen.” Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Montevideótól Johannesburgig – Érdekességek a futball vb-k világából

A 2010 nyarán, Dél-Afrikában megrendezett labdarúgó-világbajnokság már 19. volt a sorban. Nyolcvan évvel ezelőtt Uruguayban dörrent el a startpisztoly, azóta í­ródik a világ legnépszerűbb játékának sikertörténete. Felejthetetlen mérkőzések, csodálatos labdaművészek, számtalan érdekes történet, diadalok és bukások, tévedések és csalások elevenednek meg ebben a kötetben. A szerző górcső alá helyezi az eddigi focitornákat és azok főszereplőit – labdarúgókat, edzőket és játékvezetőket. Statisztikai adatok keverednek soha nem hallott sztorikkal, rekordok és csúcsok között szemezgethetnek a futball szerelmesei.

Büszkék lehetünk a régmúlt magyarjaira, akik még maguk í­rták a világbajnokságok történetét, nem is akármilyen eredménnyel. A legtöbb gólt egy tornán az Aranycsapat szerezte, Kocsis Sándor tiszteletet parancsoló gólátlaggal lett vb-gólkirály, Albert Flóriánt a chilei torna legnagyobb felfedezettjeként tartják számon, a vb-história leggyorsabb mesterhármasát Kiss László szerezte – ráadásul csereként.

A férfiak mellett – a korábbi tiltó rendelkezés és akadályoztatás ellenére – már a nők számára is rendeznek világbajnoki tornákat. Ezekről is olvashatunk áttekintést a kötet egyik fejezetében. Amellett, hogy rengeteg információval gazdagodhat az olvasó, újra átélheti a mérkőzések varázslatos hangulatát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK