A Fradi naptára, március 9.
A Fradi naptára, március 8.
Fenyvesi József: 85
1962 nyarán, az NB III-as Kiskunhalasról került a Ferencvároshoz.
Fenyvesi II. József szintén szélső poszton szerepelt az FTC-ben. Bátyja, Fenyvesi Máté volt a bal-, Ő a jobbszélső…
Első gólját a győrieknek rúgta egy forró hangulatú Üllői úti bajnoki mérkőzésen. Azután két nagyon fontos gól következett. A Vasas elleni 2:2-es rangadón a Népstadionban, majd Salgótarjánban. Ott a Fenyvesi-testvérek két góljával lett matematikailag is bajnok a Fradi. Fenyvesi II. szerezte a második, a győztes gólt! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Borsos Miklós
Tősgyökeres fradista. Tíz esztendős korában ment le először az Üllői úti sporttelepre, ott nőtt, cseperedett ifjúsági, majd felnőtt gólerős, jól cselező csatárrá.
Ragadt hozzá a labda és nagy biztonsággal maradt a birtokában, megtévesztő mozdulatai után is. Szinte úgy tűnt, hogy nem is okozhat számára nehézséget, hogy bárkit kicselezzen. Ráadásul hatalmas erővel, pontosan tudott lőni. Erről tanúskodik 58 gólja is.
A leggólerősebb meccse a korszak egyik nagy rangadója volt. 1955. júniusában a Népstadionban rendezték a Honvéd – Kinizsi rangadót. A Honvéd már 3-0-ra, majd 4-1 -re is vezetett. A második játékrészben azonban – elsősorban Borsos nagyszerű játékának, és Gulyás bravúros védéseinek következtében fordult a kocka, a lelkes Kinizsi kiegyenlített. Persze, hogy élete nagy meccseként emlegette ezt a találkozót az akkor 20 éves csatár kedvenc.
A Fradi naptára, március 7.
A Fradi naptára, március 6.
A Fradi naptára, március 5.
A Fradi naptára, március 4.
A Fradi naptára, március 3.
Nemes Gyula
Már kölyökjátékosként az Üllői úton rúgta a labdát – akkor még zöld-fehérben … Később már a piros-fehér Kinizsi-mezben ismerte meg a ferencvárosi publikum.
Óriási tehetségnek tartották. Jó technikájú, úgynevezett gondolkozó játékos volt. Az ifi válogatottban középhátvédet játszott, a Fradiban azonban ezen a poszton Kispéter Miska szerepelt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....






HOZZÁSZÓLÁSOK