1971/72
Ugrásra készül a Fradi
1972.I.12. Spanyolország – Magyarország 1:0
Az Ön tizenegye ’71
Géczi – Noskó, Páncsics, Vidáts, Juhász P. – Juhász I., Szűcs – Szőke, Bene, Dunai II, Zámbó (edző: Illovszky Rudolf)
Kitűnőre vizsgáztak ’71-ben
Juhász és Kű a második helyről
A feleség vezeti a naplót
1971 – Sikeres EB kvalifikáció
1971. április 4., Bécs, Prater stadion, MAGYARORSZÁG IFJ. – AUSZTRIA IFJ. 5:0 (Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Váradi(2), Gass, Kovács, Horváth
Magyarország: Németh — Konrád III., Köböl, Borbély Komjáti — Fehérvári, Kovács B. — Gass, Horváth, Weimper, Váradi
Csere: Király, Vedrődi Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1971.XII.23. Olimpiakosz – Ferencváros 2:0
Az őszi idény legjobbja: Zámbó
Az őszi idény válogatottja: Géczi – Noskó, Páncsics, Vidáts, Juhász P. – Juhász I., Szűcs – Szőke, Bene, Dunai II, Zámbó
„Juci” vallomása az akaratról
Úgy érzem magamat, mintha műsort kellene szerkesztenem a rádióban, alaposan megvágva a felvett anyagot, majd a részeket összeillesztve a „hiteles egészet” visszaadnom, kiemelve minden lényegest, és eldobva a lényegtelent, Lapozom jegyzetfüzetemet, agyamban akárha kis magnetofon forogna, hallom Juhász István hangját, amint hol szaggatottan, hol nekibuzdulva mondja életét. S íme, csak most fogom fel: ez az életmondás egyetlen nagy vallomás az akaraterőről…
— A Málta elleni VB-selejtezőn voltam kilencedszer nagyválogatott. Óriási dolog ez, ha jól belegondolok, mert hiszen én sohasem váltam futball-zsenivé. Engem csupán az állhatatosság, a szigorú edzésmunka juttatott el idáig. Emlékszem, keresztapámtól, Nagy Kálmántól, kaptam egyszer egy igazi futball labdát. Kettes nagyságú, fűzős foci volt. Azt rúgtuk reggeltől estig az Alsónémedi srácokkal. Még a suliban is, a tízperces szünetekben. Sok ablak volt az ára ennek a szenvedélynek, de apám zokszó nélkül fizetett, az igazgató úr meg elnézte, mert elég jól tanultam.
Két pillanat…
… Géczi Pistával
A kapus nyolcszor volt válogatott.
Tulajdonképpen már hét esztendeje, 1964-ben megízlelhette, milyen csodálatos dolog ott lenni a legjobb nemzeti tizenegyben. Ott lenni és érezni, hogy most milliók izgulnak vele együtt. Tudni, hogy milliók mozdulnak vele együtt a kapuja felé süvöltő labdákra.
Hét esztendeje mindössze kétszer érezhette ezt a különös és izgalmas boldogságot. Aztán szálltak az évek, a róla, mintha megfeledkeztek volna a szövetségi kapitányok. Pedig csapatában derekasan helyt állt. Kínozta, edzette magát a végkimerülésig, a mérkőzéseken meg a lelkét kitornázta. De, mintha hiába lett volna minden! Más talán már feladta volna, ő azonban bízott, reménykedett.
