1971/72

Helyünk a kupanap alatt – V.

Helyünk a kupanap alatt_bo_01Farkasokkal táncoló

A média lélekromboló mai világában, ha meghalljuk azt a szót, hogy farkasok, valószí­nűleg nem Piroska története jut az eszünkbe, hanem valamelyik borzalmas Hollywoodi vérfarkas történet, ahol jellemzően emberek alakulnak át vámpí­r farkassá és előszeretettel kergetnek fiatal, és lehetőleg szőke tini lányokat. Ráadásul ha azok még táncra is perdülnek, egyből a mai filmvilág egyik sikertörténetébe, az Alkonyatba csöppenhetünk. Mégis amikor olvastam Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly Helyünk a kupanap alatt sorozatának Farkasokkal táncoló fejezetét először is Kevin Costner filmjére gondoltam, és mivel a szerzőtrióval kb. egy korosztályt alkotunk, szinte biztos vagyok benne, hogy nekik is az 1990-s Oscar-dí­jas alkotás adta az ötletet a cí­madáshoz – ha már 1972. április 19-én a Farkasok (Wolverhampton Wanderers – becenevükön Wolves) ellen kellett megküzdenie a Fradinak a VVK döntőbe jutásért. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A Fradi dicső kupamúltja – 1964-1972

Magyar Kupa

Ebben az időszakban háromszor nyert bajnoki cí­met a Ferencváros (1964, 1967, 1968), megnyerte a VVK-t (1964/65), majd döntőt játszott ugyanebben a kupasorozatban (1967/68) illetve az UEFA kupában is eljutott az elődöntőig (1971/72). Nézzük, hogy mi történt a Magyar Népköztársaság Kupában zöld-fehér szemszögből! Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972 – Európa legjobb négy csapata közt

KS_1979_I_01_0023

Bálint László

1972. január 12., Madrid, SPANYOLORSZÁG – MAGYARORSZÁG 1:0 (0:0)
vezette: Tschentscher (NSZK)
Magyarország: Géczi (FTC) — Fábián (Vasas), Kovács (Videoton), Vidáts (Vasas), Juhász P. (Ú. Dózsa) — Juhász I. (FTC), Szűcs (Honvéd) — Fazekas (Ú. Dózsa), Bene (Ú. Dózsa), Dunai II. (Ú. Dózsa), Zámbó (Ú. Dózsa)
Csere: Dunai II. h. Szőke (FTC), Juhász I. h. Szalai (Salgótarján)
Szövetségi kapitány: Illovszky Rudolf Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1971/72: Játékosrangsor

A legmagasabb osztályzat (mezőnyjátékos): Szűcs Lajos (Bp. Honvéd): 6.73

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.VII.12. MNK Döntő, Ferencváros – Tatabánya 2:1

Tizennégy évet kellett várnunk a következő kupagyőzelemre. Ha a 110 éves múltunkat vesszük alapul, talán nem is volt olyan hosszú a várakozás, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a hatvanas években komoly hazai és nemzetközi sikereket ért el a klub.

Apám szerint láttam a mérkőzést, de én őszintén nem emlékszem rá. Meg is kérdeztem tőle, hogy ezt vajon honnan tudja. – Abban az évben vettük a Munkácsy tévénket, és mivel közvetí­tették a meccset, nem volt kibúvó, az egész családnak ott kellett ülnie és szurkolni a csapatnak. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK