Bálint László

1971/72 – Az UEFA kupa elődöntős csapat

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1972.IV.15. Újpesti Dózsa – Ferencváros 0:2

Biztos vagyok benne, hogy kortól függetlenül minden Fradi szurkolónak van olyan idegenbeli derbi az emlékeiben, amit soha nem felejt. A legidősebb korosztály első emlékei a harmincas évekhez köthetők, és ha 1932. április 10, akkor a Megyeri úton 5:0-s győzelem. Ráadásul 100 %-s bajnokság – lehet ezt feledni?! Maradjunk a Megyeri úton, de hagyjuk meg az 5:0-s Fradi győzelmet és ugorjunk a háború kezdeti évéhez, 1940. november 13-hoz, amikor Sárosi doktor mesterhármasával, amit Finta és Kalocsay toldott meg, nyertük meg fölényesen a derbit. Az meg csupán a véletlen műve (vagy talán nem is az?), hogy a bajnokság végén, ha nem is hibátlanul, de 11 pontos előnnyel, 113 lőtt góllal nyertük meg a bajnoki cí­met. A következő derbire sokan nem csak az eredmény miatt emlékeznek. 1949. szeptember 18-án az Újpest otthonában nyertünk 4:1-re, mely mérkőzésen sokak szerint Kocsis Sanyi addigi pályafutása legjobb mérkőzését játszotta. Az örömbe utólag üröm is vegyült, hiszen ez a mérkőzés volt hét évig az utolsó Ferencváros-Újpest. A Fradi egy évig ÉDOSZ, majd Bp. Kinizsi, az Újpest meg Bp. Dózsa néven szerepelt a bajnokságban. Minél gyorsabban hagyjuk is el ezeket a borzalmas éveket, még akkor is, ha sokak számára éppen a Rákosi rendszer hozta el a legnagyobb sikereket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1971 – Sikeres EB kvalifikáció

1971. április 4., Bécs, Prater stadion, MAGYARORSZÁG IFJ. – AUSZTRIA IFJ. 5:0 (Ifjúsági válogatottak mérkőzése)
Góllövők: Váradi(2), Gass, Kovács, Horváth
Magyarország: Németh — Konrád III., Köböl, Borbély Komjáti — Fehérvári, Kovács B. — Gass, Horváth, Weimper, Váradi
Csere: Király, Vedrődi Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1971.XII.8. UEFA, Ferencváros – Eintracht Braunschweig 5:2

Vannak mérkőzések, melyek soha nem felejtődnek el. Megőrzi őket az emlékezet, a sárguló újságok, a filmhí­radók, és a visszaemlékezések. Vannak mérkőzések melyek mélyen bevésődnek az emlékeinkbe. Szerencsések vagyunk, ha a tévében láthattuk, és még szerencsésebbek vagyunk akkor, ha élőben, a lelátókon szurkolva vésődnek egy életre a memóriánkba az emlékezetes győzelmek.

Nekünk, Fradistáknak sok ilyen mérkőzésünk van. A legtöbbet még álmunkban is fújjuk, hiszen kupagyőzelmekről, bajnoki ünneplésekről szólnak. De biztos vagyok benne, sok olyan mérkőzést tárolunk el örökre, mely talán mások számára nem sokat jelent, de nekünk egy örök emléket. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK