DVTK (Diósgyőr; DIMÁVAG)
2014.IV.23. LK, Ferencváros – Diósgyőr: 1-2
Ligakupa: Tíz emberrel nem ment a Fradinak, a DVTK került előnybe
Az FTC jól kezdett, vezetett is, Gyurácz kiállítása után azonban összeroppantak a zöld-fehérek.
A labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a több mint egy félidőt emberhátrányban játszó Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Puskás Ferenc Stadionban DVTK-tól.
Feljegyzések a fotelból – Nem három, hanem négy és nem oda, hanem ide
Nem szoktam az ellenfél edzőivel foglalkozni, de néhány napja Szivics mester olyan nyilatkozatokat tett, melyek feldühítettek. Valószínűleg a játékosokat is. Ezért talán még köszönet is járna neki, hiszen a mester legközelebb jobban teszi, ha nem foglalkozik az ellenféllel és főleg nem próbál Tippmix-et játszani, mert ha megteszi, annak bizony bukta lesz a vége. Gondolom a saját játékosait akarta feltüzelni, de helyette egy olyan csapdába került, melyből sokat fog meríteni a TrollFoci. Nagy-nagy örömömben én sem tudtam kihagyni a ziccert (ahogy a játékosaink sem tudták), de ez legyen a „verhetetlennek” titulált diósgyőriek gondja. Akik talán túl nagy mellénnyel jöttek ki a pályára és talán el is hitték, hogy sok gonddal küzdő Fradit most simán a földbe fogják döngölni. A döngölés megtörtént, csak éppen fordítva. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.XI.2. Diósgyőr – Ferencváros: 1-4
Feljegyzések a fotelból – Két pontot hagytunk Diósgyőrött
Néhány nap alatt nagyot tud fordulni a világ. A keddi vereség és főleg a mutatott játék után nem mondhatom, hogy nyugodtan foglaltam el a helyem a fotelomban. Bár az elmúlt 32 év veretlensége nyugtatóan hatott, ráadásul a nehéznek ígérkező mérkőzéseken jól szoktunk játszani, de a Honvéd elleni vereség után napokig azon törtem a fejem (még jó, hogy kemény, mert a buta „elméleteimtől” már régen szilánkjai kellett volna törnie), hogy vajon mi is lehet az oka a csapat visszaesésének. Kapásból meg is találtam néhány okot a sok sérülttel, bár tudtam, hogy ennél azért sokkal komolyabb a háttér. Az meg végleg nem tett boldoggá, hogy nyilvánosságra került Leonardo bejegyzése, amit elsőre egy brazilos csínynek véltem, de mikor jött Orosz Pál nyilatkozata a fizetések elmaradásáról, már komolyan aggódni kezdtem. No nem azért, hogy nem jut a játékosoknak vacsorára pénz, egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből Puskás Öcsi „legendás” mondását a kis pénzről, melyhez állítólag nagyon kicsi foci párosul. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2013.IV.21. Diósgyőr – Ferencváros: 2-2
Feljegyzések a fotelból – Alapkőletétel három ponttal
Amióta Ricardo Moniz a Fradi edzője úgy lebegünk az érzelmek hullámhosszán, mintha a londoni óriáskerekén ülnénk. Pedig az elmúlt években megtanultunk nagyon is a földön járni még akkor is, ha voltak pillanatok amikor a csalfa illúziók néhány centis lebegést engedtek az álmainknak. A holland mester érkezésével napok alatt forrósodott fel a hangulat, naponta jöttek a hírek az új edzésmódszerekről, érkeztek az általa kiválasztott játékosok és már az első mérkőzésen (az a bizonyos „nem nyert” találkozó) látható volt, hogy itt olyan változások fognak történni melyek idővel meghozzák a sikert. A lényeg az „idővel” szón van, és bár tudtuk és éreztük, hogy nem fog menni minden varázsütésre, de a szurkolók egy „Rodolfo Monizra” vágytak, aki csak int egy csiribí-csiribát, és egyből előttünk fog heverni az egész magyar bajnoki mezőny. Én is beleestem ebbe a hibába, pedig tudom, hogy csak a következetes és előre kigondolt és végigvitt út az egyetlen járható. Melynek egyik alapkövét tegnap a „vidéki fellegvárként” aposztrofált DVTK legyőzésével tette le a mester. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2012.IX.30. Ferencváros – Diósgyőr: 2-0
A Ferencváros kettő nullára legyőzte a DVTK-t a labdarúgó NB I kilencedik fordulójának vasárnapi játéknapján. A vezető gólt Böde Dániel szerezte meg egy szabadrúgást követően a 71. percben, majd a 92. minutumban Milan Perics döntötte el végleg a három pont sorsát. A mérkőzést a vendégek tíz emberrel fejezték be Vági András kiállítása miatt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Győzelem 11+1 ellen

Nem tagadom, nem szeretem a vasárnap esti meccseket. A hazaiakat azért nem, mert vidékiként nem kellemes dolog éjfél körül hazaérni, főleg olyan mérkőzések után amikor nem sikerül begyűjteni a három pontot. Vidéki meccsre már nem megyek, ahhoz egy kicsit öreg vagyok már, ráadásul ezeknél az a nagyobb gond, hogy a szombati fordulók után már félve nyitom ki az oldalunk tabelláját, hiszen mostanság az ellenfelek nem teszik meg azt a szívességet, hogy a kedvünkre alakítsák az eredményeket. Tegnap is így jártam, amikor meghallottam a forduló eredményeit már tudtam, ha most ránézek a tabellára, biztosan nem leszek feldobva. Bár az ősi ellenfél kikapott – ami néhány percig kellemes, bizsergető érzést okozott -, de ahogy szembesültem a tabellán elfoglalt helyünkkel, egyből rossz kedvem támadt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
2011.XI.27. Diósgyőr – Ferencváros: 2-3
Elérkezett a labdarúgó NB I 2011-es évzárójának napja: a Diósgyőr a Ferencvárossal csapott össze Miskolcon a pontvadászat búcsúestjén. A végig izgalmas, fordulatos mérkőzést a kevesebbet hibázó Ferencváros nyerte meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Emberelőnyből emberhátrány
A mérkőzés 70. percének környékén, a diósgyőriek egyenlítő találata után szerkesztőtársam csapzottan és reményvesztetten fordult felém: kell ez nekünk? Itt ülünk ötven évesen, a fülünkön is folyik már a víz, és ezt kell néznünk! – mutatott a vendégszektor felé ahol a piros-fehérek örömittasan ölelkeztek. Nem tudtam mit válaszolni rá, mert ahogy felé fordítottam a fejem a kapucnimból éppen a szemembe csurgott a víz. Olyan érzés volt, mintha sírtam volna. Pedig a könnyeimet márciusban végleg elhagytam, és akiért utoljára eleredtek ő már a csillagok között pihen. Értetlenül megvontam a vállam, de ezzel is csak azt értem el, hogy egy újabb vízfolyam közelítsen a cipőm felém. Ránéztem az eredmény-jelzőtáblára és magam megnyugtatására konstatáltam, hogy nincs még nagy baj, az ellenfél még továbbra is tíz emberrel van a pályán, a meccsből is van még 20 perc hátra, az meg nem fordulhat végül is elő, hogy egy Ferencváros ilyen helyzeti előnyből nem tudja megverni a bajnokság egyik újonc csapatát. Egy kattintás ide a folytatáshoz....



